Örök bizonyosság

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Ősszüleink azonban már a teremtés hajnalán gyengének bizonyultak, és a Sátán sugallatára szembeszegültek az Úr akaratával, aki ezért kitaszította őket és velük együtt az emberiséget is az Édenből és örökkévalóságból. Így kezdődött meg bennünk és körülöttünk a jó és a gonosz folyamatos iszapbirkózása, melynek során az Ördög sok csatát nyert ugyan, de a háborúkat sorra elveszítette.

 Az emberiség viszont hagyta feledésbe merülni, majd kétségbe vonta a hite megerősítése végett vele megesett csodákat, és fittyet hányva a sűrűsödő figyelmeztetésekre, tovább haladt a romlás útján. Isten pedig kénytelen volt földre szállni, és Jézusban testet öltve áldozatot vállalni, hogy saját kiontott vére által megtisztítsa teremtményeit a már elkövetett és még elkövetendő bűneiktől. Sziklasírjából való távozásával ugyanakkor bizonyosságát adta hatalmának is. A gyarló, gőgös és felfuvalkodott ember azonban újból fátylat borított a történtekre, és azóta is dőzsöl, gyilkol, fosztogat, elnyom és megaláz, ráadásul féktelenül pusztítja környezetét.

Mindezek következményeként napjainkban képmutatás, hazugság, háborúk, kínzások, rombolás, bűnözés, kapzsiság, fajtalanság, valamint becstelenség árasztja el a világot, és az idő múlásával egyenes arányban növekvő léptekkel haladunk a csúnya vég felé. Hiszen a féktelenül tomboló bűn, rosszindulat és gonoszság hatására folyamatosan sorvad az erőnk, már csak pislákol a hitünk, és szunnyadófélben van bennünk a remény.

Éppen ezért most, Jézus kínhalála, illetve dicsőséges feltámadása évfordulóján merítsünk erőt, hitet és reményt az akkor és ott történtekből. Eljövetele, cselekedetei és távozása ugyanis az örök bizonyosságai annak, hogy az áldatlan állapotnak egyszer csak vége szakad.