Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyári Mikulás

Hogy Erdélyt nem veri fel a munkaláz, azt nem kell különösen bizonygatni. Elég csak végigszaladni útjain, és mindenhol azt hallani, nincs munkaerő, sokan elmentek, mások pedig annyira igénytelenek, hogy csak segélyre várnak. De akad bőven a már alkalmazottak közül olyan is, akik kis munkáért nagy bért vár el – főleg a tisztviselők háza táján találkozunk bőven ilyenekkel. Nem egy vállalkozóval találkoztam, aki járja az országot egy-egy szakemberért.

Vegyük elsőnek a mestereket. Ha meg is ígérik, hogy eljönnek hozzád, arra mérget nem lehet venni. Sok könyörgés után, ha kegyes, ellátogat, s ha még kegyesebb, talán dolgozik is valamit. De nem nagyon jelentkeznek mezőgazdasági munkára sem, lassan-lassan messzi földről kell Erdélybe csalogatni őket, ha azt akarod, hogy a burgonyád ne maradjon a földön. Egyik ismerősömnek a kecskepásztort kellett elhoznia néhány napra, hogy a közművek által tönkretett pincéjét és előszobáját – addig döngöltek az utcán, amíg eltörték a csatornavezetéket, amely elárasztott a házában mindent – helyrehozza. A vizet kiszivattyúzták ugyan a közművesek, a pincét úgy ahogy rendbe tették, de a ház más helyiségeinek megjavítására embert kellett fogadni. Szakit, aki nincs.

De panaszkodnak az építők is, és főleg a vendéglátóipari vállalkozók, hogy nincs munkaerő. Ilyenkor, nyáron valaha a diákok pénzkeresési forrása volt az ilyen munka. Most, mivel a kormány az adófizetők pénzén ingyen utazásra adott nekik lehetőséget, ellepték a tengerpartot, el a hegyvidéki tájakat, nem tetszik nekik a munka. Azt nem értem, a kormány egyenesen miért nem tetszeleg nyári Mikulás szerepében, ha már két kézzel szórja a közpénzt. Olykor nem oda, ahová kellene. Ebben az országban 300 ezer gyerek este éhesen fekszik le, erre fel olyanoknak adnak több tízezer lejes szülés utáni segélyt, akiknek nem lenne szükségük erre. Olykor a kedves papa vállalja a csecsemőnevelést, ha neki nagy a fizetése. Valami hibádzik itt. Mint amiképpen a gyereknevelési segéllyel is. Mondja is az egyik polgármester, hogy annyi segélyt kapnak egyes családok, hogy nem éri meg nekik dolgozni.

Ezt a társadalmi segélyrendszert nagyon át kellene írni. A munkát tényleg jól meg kellene fizetni, de a lustaságot, restséget nem. És azt is ellenőrizni kellene, hogy a gyerekeknek kiosztott pénzt a gyerek kapja, ne a szülő. Ha gazdag, ha szegény.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 7., 11:55
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Amig ti itten a segelyekrol es a nyomorrol beszeltek,de sajnos csak beszeltek,mert megoldani nem oldotok meg semmit addig a Vilag Nagyjai a Harmadik Vilaghaborut fontolgatjak.Azok akik inteligensebbek kozuletek es tudnak angolul kattanjanak ra a mai Russia Today(www.rt.com) oldalara,ahol megjelent az amerikai filmes Oliver Stoone egy uj dokumentumfilmje Vladimir Putinrol melynek cime”The Putin Intervievs/Vladimir Putin on His Own Words(by Oliver Stone).A Russia Today-en a”Nobody would survive”:Putin to Oliver Stone on hot war between Russia and U.S.-cimen talaljatok meg ezeket a reszleteket a filmbol es az interjubol.A Russia Today hozzafuzi,hogy hamarosan a teljes dokumentum interjut musorra fogja tuzni.A romaniai hires „szabad” hircsatornak vajon be fogjake mutatni ezt a dokumentumfilmet?!Jo kerdes ,mi?!