Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem mondunk le az autonómiáról!

 Hétvégén Székelyudvarhelyen ülésezett a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. Ennek határozata szerint ideje lenne, hogy a magyar közösség polgári és politikai vezetői elismerjék: Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette a kisebbségekkel szemben, ezért a gyulafehérvári kiáltvány nemes lelkű szellemisége teljes egészében érvényesül. A továbbiakban pedig leszögezik, itt az ideje, hogy a területi követelésekre épülő, Székelyföldnek nevezett kezdeményezés támogatói megértsék, ezt a kívánságot a románok soha nem fogadhatják el. A vidék magyarságának ugyanis egy hamis és mesterséges autonómia-elképzelés nélkül is minden feltétel biztosítva van, hogy megőrizhesse és kinyilváníthassa etnikai és kulturális azonosságát.

Világosan és félreérthetetlenül a tudomásunkra hozzák tehát, hogy az autonómia szóba sem jöhet. Mindezt persze, a jól bevált balkáni szokásnak megfelelően, mézes-mázas körítéssel és hazugságokkal fűszerezve tárják a világ nyilvánossága elé. Így többek között azt állítják, hogy autonómiaköveteléseink e térség feletti kizárólagos uralom megszerzésére irányulnak. Hogy Kovászna, Hargita és Maros megyékben a magyar kisebbség uralja a politikát, gazdaságot és kultúrát, ezért az itteni románoknak védelemre van szükségük nemzeti azonosságuk kinyilvánítása és megőrzése érdekében. Hogy gyermekeinket eltiltjuk a román nyelv tanulásától.

Mindez persze nem a véletlen műve, hanem egy ellenünk körmönfont megfontoltsággal és célzatosan előkészített, több frontos támadás szerves részét képezi. Ez a dokumentum ugyanis a Romániában megvalósult kisebbségi paradicsom látszatát hivatott kelteni a nagyvilág szemében, hogy jogos követeléseink egy izgága és összeférhetetlen népség megnyilvánulásainak tűnjenek.
Éppen ezért fokozni kell a minket közösségként ért sérelmek szóvá tételét minden lehetséges belföldi és nemzetközi fórumon. Utcára vonulva is tiltakozni kell ellenük. A minket szülőföldünkről így vagy úgy eltűntetni akaróknak pedig azt üzenjük, hogy jogaink, közöttük a minket megillető autonómia követeléséről soha sem fogunk lemondani!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük