Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem hagyhatjuk szó nélkül

Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormányellenes tüntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokatmondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a Fidesz–KDNP pártszövetség elsöprő győzelmét hozó parlamenti választások után került sor. Mint ahogy az is, hogy a választáson csúfos vereséget szenvedő pártok kényszerből lemondott, illetve tisztségben maradt vezetői egyaránt részt vettek az egyértelműen Orbán- és Fidesz-ellenes megmozduláson. A győztesek iránti féktelen gyűlölet és beteges hatalomvágy ugyanis szövetségessé tette őket.

Így eshetett meg, hogy Vona Gábor például együtt masírozott a határokon kívül szorult magyarokat következetesen románnak, szlováknak, szerbnek és ukránnak nevező Gyurcsány Ferenccel. Azzal a politikussal, aki miniszterelnökként lovas és rohamrendőröket vezényelt az 56-os forradalom 50. évfordulóján békésen emlékező tömegnek. Aki ebben a választási kampányban is az elszakított nemzettestek ellen uszította az anyaországi magyarokat.

Látványosan összeborult tehát a magát nemzetinek hazudó Jobbik, valamint a hírhedten magyarellenes DK, az országot több ízben kifosztó MSZP és a gyászos emlékű liberálisok utódpártjának szerepét betöltő LMP vezérkara. Lelkük rajta. A Kossuth téren összegyűlt több tízezres tömeg előtt az igazság civil bajnokaként tetszelgő Gulyás Balázs, Gyetvai Viktor és Hommonay Gergely beszédeit viszont nem hagyhatjuk szó nélkül. Már csak azért sem, mert a csalás bélyegét ütötték egy tisztességesen lebonyolított választásra. Kétségbe vonták a sajtószabadságot, miközben a túlnyomó részt ellenzéki kézben lévő médiában folyamatosan rágalmazhatják a kormányt. Diktatúrát kiáltottak, amikor bárki szabadon megnyilvánulhat, amint azt a szombati tüntetés is ékesen bizonyítja.

Mindezt pedig erőszakos stílusban, uszító és fenyegető hangnemben tették egyetlen céljuk, a választások megismétlése érdekében. És a jóhiszemű, de félretájékoztatott többség elszéledése után az is kiderült, hogy ebbéli igyekezetükben bőrfejűekre, alkohol- és kábítószerfüggőkre, valamint az örökös balhét kereső anarchistákra támaszkodnak, akik felháborító módon provokálták az Országházat védő rendőröket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük