Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mitől kong üresen a fej?

A régi marosvásárhelyiek biztosan emlékeznek Hilmi bácsira, a cukrászra. Becsületes neve, Abdul Rahim Hilmi a cukrászdája falára biggyesztett engedélyén tündökölt. Rejtély, hogyan kapott az öreg engedélyt magánvállalkozásra abban az időben, de saját cukija volt a Turbina-árok mellett, tulajdonképpen egy kis bódé három asztalkával, ahol legfeljebb hat, nem túlsúlyos vendég egyszerre elfért.

Vásárhelyt a krémes városaként ismerték amúgy is, de a török krémese úgy lekörözte riválisait, mint Katinka a nyomában lihegő társaságot, kávéjának pedig – csodák csodája – kávéillata volt. Gyerekként egyszer megkérdeztem, mi az a furcsa feliratú könyv a sarokban? A Korán, mondta a török. Akkor fogalmam sem volt, persze, mi az, de világos, hogy Hilmi bácsi senkit nem bántott a Koránja nevében.

Emlékszem, amikor az iráni sah-ellenes Khomeini-féle lázadás elindult, a nyugati értelmiség megrémült, mi lesz, ha a fundamentalisták hatalomra kerülnek. A Paris Match-ban megjelent egy interjú egy perzsa iszlámszakértővel, feltették a nyugtalanító kérdést, tényleg le fogják vágni a kezét annak, aki egy tyúkot lop? Ugyan, mondta a muszlim hittudós. Ez csak egy olyan iszlám társadalomban történhetne meg, ahol igazságosság uralkodik, így nincsenek szegények. Sajnos, nem hittudósok, hanem félanalfabéta vadak alkalmazzák ma azt, amit ők sem értenek.

Nemrég Argentína elnöke egy közösségi portálon Shakespeare Velencei kalmárját ajánlotta olvasásra az ifjúságnak, mire zsidó szervezetek felháborodtak a véleményük szerint antiszemita mű miatt. Érdekes, hogy ezt a darabot a harmincas években egyidőben játszotta egy német színház, mint zsidóellenes, és egy svájci társulat, mint zsidóellenességet elítélő alkotást. Tehát?
Magukat kereszténynek valló emberek is követtek el rémtetteket a Biblia nevében, saját szégyenükre.

Swift kegyetlenül szókimondó pamflet-regényében, a Gulliver utazásaiban, a törpesziget lakói véres polgárháborúban irtják egymást, ugyanarra a szent könyvre utalva, amely szerint a tojást a megfelelő végén kell feltörni. És itt a bibi, amikor két párt különböző módon értelmezi, melyik a megfelelő vég. És ha az észérvek elfogynak, marad az ököl.
Goethének volt egy mondása – ha valakit fejbe kólintasz egy könyvvel, és a fej üresen kong, ne siess a könyvet hibáztatni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 4., 6:37
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Schiller meg azt mondta, hogy „a buta fejekkel szemben maguk az Istenek is tehetetlenek”. A jó hír az, hogy semmi új a nap alatt. A rossz hír meg…minden más, főleg az, hogy a butaságot a társadalom napjainkban már többé-kevésbé legitimizálta. Democracy is way overrated.