Legszínesebb emlékeim közé tartozik Jancsi néni, egy közeli falucska megbecsült lakója. Hogy papíroson hogyan s mint szerepelt, nem tudom, de apjának köszönhetően Jancsivá vált, lévén a pálinka és az asszony nagy szerelmese, öt leány után a kocsmában megesküdött, hogy a hatodik Jancsi lesz, ha törik, ha szakad. A nép beleegyezett, így maradt a leányzó vénleány és Jancsi, mert hát ki csapta volna a szelet a falu szoknyás Jancsiának?

Júlia azon elmélkedett Rómeójával, hogy a rózsát nevezheted bármilyen néven, ugyanolyan szép, de emberek között nem működik ennyire egyszerűen. Sajnos mi, magyarok a spanyolokkal versengtünk a címkorság furaságaiban, jaj volt annak, aki nem helyesen használta a nagyságos, tekintetes, méltóságos satöbbi címeket. Ha alacsonyabbat mondott, sértés volt, ha túl magasat, gúnyolódásnak vehették. Pedig Jézus egyértelműen megtiltotta tanítványainak még az atya vagy tanítói címet is, hát még az ilyen-olyan „méltóságút”.

A kvékerek, mint George Fox vagy William Penn ezt komolyan vették, volt is balhé, midőn „király testvért” mondtak, és – minő rettenet! – a kalapjukat sem vették le előtte. Szerencséjükre kótyagosnak könyvelték el a társaságot, így maradt min hordani ama nevezetes kalapot. Egy tanítónő ismerősöm, papné is, a legvadabb időkben sem engedte a gyerekeknek, hogy leelvtársnőzzék, elvárta a „doamna învățătoare”-val kijáró tiszteletet, és még az elvtársak is megsüvegelték gerincességéért. Ugye, hogy lehetett!

Amikor hallom az utcán a kiáltást: feőnök úr!, előre libabőrös leszek. A forgatókönyv ismeretes, egy-két bók, majd „aggyon egy lejt”, vagy ötven banit, vagy egy ötöst, kinek-kinek megvan a tarifája, mint a sztárügyvédeknek. A tegnap viszont üdítő meglepetésben volt részem, egy erőtől duzzadó fiatalember (becsületére legyen, dolgozott) egy kávét kért, és hogy hozzam is oda neki. Csak megyünk a haladás felé! Mindeközben Londonban a metrósok utasítást kaptak, a hangosbemondó mellőzze az uraim és hölgyeimet, mert sérti a harmadik neműeket és a nemteleneket.

Legbecsesebb emlékként mégis azt a címet őrzöm, amit Botos úrtól, a magyarul meg nem szólaló mestertől, a grammatika ádáz ellenségétől kaptam a fiúkkal együtt tizenkettedikben: „Sunteți cei mai mari măgari de pe întreg globul românesc”, vagyis a román földgömb legnagyobb szamarai. Nem vitattuk.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Merevgörcsös történelem

Szinte ugyanabban az időben szavazta le a képviselőház a székelyföldi autonómia törvényjavaslatát, és kapta meg a szükséges voksszámot Ioan Aurel Pop, hogy a Román Akadémia elnöke legyen. Hogy mi a kettő között az összekötő kapocs, azt Lucian Boia, a messzeföldön elismert történész a hivatalos román történetírás nagyromán merevgörcsének nevezi. És amíg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nacionalizmusáról […]

Buszjárat, mint a népmesékben

Vagyis hol volt, hol nem volt… A kovásznai városi buszjárattal elsősorban az a bajom, hogy a szolgáltató cégnek még a honlapját sem találni meg, ami 2018-ban elég vicces, mert több adatot meg lehet tudni online egy tarkamacskáról, mint egy sokkal fontosabb, több embert érintő szolgáltatásról. Hosszas tudakozás eredményeként kiderült, hogy a kovásznai polgármesteri hivatal honlapján […]

A rablók barlangjából

Az írás címe és szerzője, Ioan Cismaş nem lepett meg, hiszen ismerhetjük a Marosvásárhelyen megjelenő és bennünket, magyarokat naponta szembeköpő lapot, a Cuvântul Liber-t. Április 12-én az a cím rikolt bagolyként, hogy „Orbán hadat visel az európai békével”. A magyar miniszterelnököt ez a legújabb romániai minősítés nem lepheti meg. Edzett! Kissé latyakos, történelmi áttekintő írás, […]

Álmos elefántok

Van szerencsénk, sőt naponta alkalmunk bejelenteni, hogy a kisebbségi kérdés nem alszik, mert még vannak magyarok meg katalánok, szerbek meg horvátok, bolgárok és románok, akik enyhén szólva ellegetik a kisebbségieknek kimért kenyeret Európában. Azon a földrészen, melyet egyszerű (de nem egyszeri!) belhatalmi döntés folytán egy bizonyos multimilliárdos mikrokisebbség odavetett az ázsiai, afrikai étlen és írástudatlan […]

Pontosítás Fortyogó-ügyben

Az április 11-én megjelent, Folytatódik a fortyogói per című cikkük kapcsán szeretném megosztani a nyilvánossággal a következőket. A 2002/550-es törvény arra kötelezte a kézdivásárhelyi tanácsot, hogy a fortyogófürdői komplexumot eladja akkori bérlőjének, az Incitato Fortyogó Kft.-nek a felértékelt legalacsonyabb áron. Több szakvélemény született: 2005 szeptemberében 891.423 euróra értékelték fel (ezt semmisnek nyilvánította a törvényszék), 2007 […]

Nem hagyhatjuk szó nélkül

Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormányellenes tüntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokatmondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a Fidesz–KDNP pártszövetség elsöprő győzelmét hozó parlamenti választások után került sor. Mint ahogy az is, hogy a választáson csúfos vereséget szenvedő pártok kényszerből lemondott, illetve tisztségben maradt […]

Tavaszi álmok

Vagy nem is annyira álmok, annál valóságszerűbbek? Székelyföldi és anyaországi csapatjátékokra figyelünk az elkövetkezendő napokban és hetekben. A magyar férfi jégkorong-válogatott Budapesten, a Papp László Sportarénában bizonyítaná, hogy élvonalba jutni és a legjobbak között szerepelni ma már nem akkora csoda, mint volt 2009-ben. Az április 22-én kezdődő világbajnokságon az élvonalból érkező Olaszország és Szlovénia, valamint […]

Megint az oktatás

Újabb ellentmondásos intézkedéssel borzolja a kedélyeket a kormánykoalíció. Most az oktatás területén portyáznak jó szándékkal felvértezett seregeik, Valentin Popa miniszterrel az élükön. A sztori röviden az, hogy a következő tanévtől kezdődően a miniszter lefaragott a nagy egyetemi központoknak járó – az ingyenes oktatást biztosító – államilag finanszírozott helyekből, azzal a „nemes céllal”, hogy ezeket a […]

Modortalanok voltak

Nemrég felháborító eset történt velem a kézdivásárhelyi kórházban. Úgy érzem, megaláztak, emberi voltomban sértettek meg azzal a modorral, ahogy velem bántak, ezért is fordulok a nyilvánossághoz a Székely Hírmondón keresztül, hogy az eset senki mással ne ismétlődhessen meg. Édesapámat március 19-én, mentővel szállították a kézdivásárhelyi kórházba, én pedig, amikor bementem hozzá, és meg akartam itatni […]

Mindig van lejjebb

A magyarországi ellenzéki pártok legfőbb sajátossága, hogy egyik sem az, aminek láttatja magát. A Jobbik nemzetinek mondja magát, miközben a világhatalom segédcsapataival paktál, és Brüsszelt úgy állítja be a magyar választók előtt, mint potenciális szövetségest. A „baloldalon” milliárdosok, bankárok és liberális értelmiségiek „képviselik” a munkavállalók érdekeit, úgy, hogy valójában a legkeményebb kizsákmányoló globalista politikát folytatják. […]

Gondolat gondolatot szül

A magyar költészet napjának idei rendezvényei alkalmat kínáltak arra is, hogy magának a költészetnek a mibenlétéről elmélkedjenek a legavatottabbak, a költők. S minthogy hallgatóság előtt, tehát nyilvánosan történt általában a hangos elmélkedés, az elhangzottak a versolvasókban is a költészetet illető gondolatokat ébresztettek. Szerencsés véletlennek tarthatjuk azt is, hogy városunkban az idősebb nemzedék jeles költői mellett […]

Bár egy óvodácskát

Falják a falvakat az évek. Nem adhatok tanácsot én sem az időnek. Megnőnek a csemeték, lomboznak, majd recsegve kidőlnek. Most kell nagy erőnek lenni bennem, hogy nézhessem, vehessem tudomásul ennyi évesen, ahogy a két napja még hófehér szilvafa pici szirmai egy délutáni szellősuhanásban hullani kezdenek, le a friss-friss zöld füvecskére, és aztán nagyot lélegezzek a […]

Bill Okun és a bocskor

A hirmondo.ro Véleményfalának egyik hozzászólója hívta fel a figyelmem az Antena3 honlapjának Románia 365 hőse. Az oltyán és a bocskor című cikkére, amelyben többek között az áll, hogy az első világháború végén Magyarországon egy bizonyos Bill Okun vezette kommunisták vették át a hatalmat. Első olvasatra meghűlt bennem a vér, hogy milyen keveset tudok az őszirózsás […]

Sok a kutya

Nagyon örvendek, hogy Kovászna is kezd felzárkózni a fejlődő városok sorába, értem ez alatt a kiépített infrastruktúrát, és magát a tenni akarást, hogy odafigyelnek a turizmusra. Azonban elszomorító az a Teleorman megyét idéző látvány, amikor a város tele van kóbor kutyákkal. Tudtommal régebb a kézdivásárhelyiek intézték a kóbor ebek befogását, aztán ez megszűnt, és azóta […]

Példaképet keresünk

Azt hiszem, nincs olyan gyerek, akinek fel ne tennék a megszokott kérdést: kit választanál példaképedül, kire szeretnél hasonlítani, ki az, aki szerinted követendő utat járt be? Ha otthon ezt nem teszik meg a szülők, megteszik az iskolában, talán már az óvodában is, hiszen – mondják a lélektanászok, és mondjuk mi, pedagógusok – nincs az a […]