Minden eladó

Olvasom, hogy a terribilissimo talján hazaffy, Sivio Berlusconi 740 millió euróért eladta Olaszföld és családja büszkeségét, az AC Milan focicsapatát. Könnyű lesz megjegyezni az új tulaj nevét, Li Yonghong. A Chelsea már Abramovicsé, a City az araboké, a budapesti Honvéd (ahol Puskács Öcsi, ajaj, de rég volt) Hemingwayé; na nem a Nobel-díjas Ernesté, az inkább bokszolt.

A második világháború után Franciaországban és Németországban nem egy kastélyt bocsátottak áruba egyetlen jelképes frankért, illetve márkáért. A régi nemesi családok kihaltak, vagy az elszegényedett utódok nem tudták fenntartani kékvérű őseik örökségét. Persze, nem úgy ment, hogy veszek én is egyet, legyen hol bújócskázzanak az unokák! A vevő kötelessége volt jó állapotban megőrizni, és ha csak lehet, a turistaforgalomba bevonni azt.

Gyerekkoromban láttam egy ismerősnél egy nagy értékű, 18. századi flamand tájképet, amelyet egy zsák krumpliért vásárolt az illető. Nem mintha az előző birtokos nem lett volna tudatában az értékének, de az ostrom alatt, Budapesten a nem-éhenhalás és a remekmű között kellett választania, hát odaadta. Miután a szívdöglesztő miniszterelnök, Petre Roman egy rakás ócskavasnak minősítette iparunkat, kiárultunk mindent, ócskavas-áron. Nyugati országokban százával adnak el keresztény templomokat – mozik, áruházak és egyre inkább muszlim imahelyek lesznek belőlük. Emil Cioran mondta valamikor: a franciák nem fognak felébredni, míg a Notre Dame mecsetté nem válik, de hát ő szélsőséges jobboldali volt, akit csak utálni volt szabad.

A félelmetes képernyőamazon Kálmán Olga esküdözött, hogy jobbikos nem szennyezi be a stúdióját, aztán átigazolt lelkiismeretével együtt (te is kuncogsz, ugye, olvasó, hogy az meg mi?) a Simicska-birodalomba Vona-imádónak. Azon nem csodálkozom, de hogy egy orvos, aki csupán a hálapénzből nábobként élhetett, eladja becsületét egy gátlástalan gyógyszergyártó cégnek vagy betegnyugdíjra éhes szimulánsnak, azt nem, nem és nem tudom elfogadni.

Tehát minden eladó? Egy csiklandós, reménykeltő fénysugár kandikál ki egy viccből, hogy talán mégsem. Tehát: milliárdosok zabálják a kaviárt, és dicsekednek. Az amerikai, hogy meg fogja vásárolni az Eiffel-tornyot, a kínai Manhattant, a dubai a Kanári-szigeteket stb. A zsidó csak mosolyogva legyint: nem adok el semmit!