Olvasom, hogy a terribilissimo talján hazaffy, Sivio Berlusconi 740 millió euróért eladta Olaszföld és családja büszkeségét, az AC Milan focicsapatát. Könnyű lesz megjegyezni az új tulaj nevét, Li Yonghong. A Chelsea már Abramovicsé, a City az araboké, a budapesti Honvéd (ahol Puskács Öcsi, ajaj, de rég volt) Hemingwayé; na nem a Nobel-díjas Ernesté, az inkább bokszolt.

A második világháború után Franciaországban és Németországban nem egy kastélyt bocsátottak áruba egyetlen jelképes frankért, illetve márkáért. A régi nemesi családok kihaltak, vagy az elszegényedett utódok nem tudták fenntartani kékvérű őseik örökségét. Persze, nem úgy ment, hogy veszek én is egyet, legyen hol bújócskázzanak az unokák! A vevő kötelessége volt jó állapotban megőrizni, és ha csak lehet, a turistaforgalomba bevonni azt.

Gyerekkoromban láttam egy ismerősnél egy nagy értékű, 18. századi flamand tájképet, amelyet egy zsák krumpliért vásárolt az illető. Nem mintha az előző birtokos nem lett volna tudatában az értékének, de az ostrom alatt, Budapesten a nem-éhenhalás és a remekmű között kellett választania, hát odaadta. Miután a szívdöglesztő miniszterelnök, Petre Roman egy rakás ócskavasnak minősítette iparunkat, kiárultunk mindent, ócskavas-áron. Nyugati országokban százával adnak el keresztény templomokat – mozik, áruházak és egyre inkább muszlim imahelyek lesznek belőlük. Emil Cioran mondta valamikor: a franciák nem fognak felébredni, míg a Notre Dame mecsetté nem válik, de hát ő szélsőséges jobboldali volt, akit csak utálni volt szabad.

A félelmetes képernyőamazon Kálmán Olga esküdözött, hogy jobbikos nem szennyezi be a stúdióját, aztán átigazolt lelkiismeretével együtt (te is kuncogsz, ugye, olvasó, hogy az meg mi?) a Simicska-birodalomba Vona-imádónak. Azon nem csodálkozom, de hogy egy orvos, aki csupán a hálapénzből nábobként élhetett, eladja becsületét egy gátlástalan gyógyszergyártó cégnek vagy betegnyugdíjra éhes szimulánsnak, azt nem, nem és nem tudom elfogadni.

Tehát minden eladó? Egy csiklandós, reménykeltő fénysugár kandikál ki egy viccből, hogy talán mégsem. Tehát: milliárdosok zabálják a kaviárt, és dicsekednek. Az amerikai, hogy meg fogja vásárolni az Eiffel-tornyot, a kínai Manhattant, a dubai a Kanári-szigeteket stb. A zsidó csak mosolyogva legyint: nem adok el semmit!

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Romos a vasút

Régi a vicc, olyan régi, hogy már sokan nem is értik. Bejön Moszkvából a vonat egy romániai állomásra, és a vagon ajtajából elrikkantja magát az orosz: „hordárok, hordárok!” Mikor néhány megjelenik, folytatja: „még több hordárt!” Jönnek a többiek is, erre az orosz: „én is hordár vagyok”.

Érdemes-e hinni?

Két esemény kapcsán szeretném megosztani észrevételemet, gondolataimat. Az egyik politikai esemény, az RMDSZ kongresszusa Zilahon, a másik egészségi állapotfelmérés itt Sepsiszentgyörgyön.
Az utóbbival kezdem.

Az anyanyelv tánca

Évekkel ezelőtt, amikor híre kelt, hogy Kazinczy Ferenc falujában felavatták a Magyar Nyelv Múzeumát, sokan csóválták a fejüket. Hogyan is lehet a nyelvnek múzeuma? Aztán nemsokára megjelentek autóbuszok, amelyek annak a múzeumnak az üzenetét hozták, s tódultak a diákok mellett felnőttek is, mert csodát akartak látni és hallani. És valóban él az a múzeum, amelynek üzenetét hozták!

Van esélyünk a megmaradásra

Hatalmas robbanás, döbbenet, félelem és pánik. Por, füst, hangzavar. Rémülten menekülő fiatalok, kábultan kóválygó felnőttek, gyerekeiket kétségbeesetten kereső szülők. Szétszórt maroktelefonok, táskák, ruhadarabok. A padlózatot beborító törmelék között élettelen testek, fetrengő sebesültek, jajveszékelő emberek.

Az ágak népe

A székely székek rendszere, mely a 14. század elejére megszilárdult, egy sajátságos, máig ható érvénnyel példaszerű önigazgatási forma volt a középkori magyar királyságban.

Durvul a közélet

Amikor Szilágyi György jobbikos képviselő beígérte Dömötör Csaba államtitkárnak, hogy úgy nyakon… teremti, „hogy leszáll a feje”, akkor egyesek megpróbálták ezt szembeállítani a Jobbik „cukisodásával”, s úgy prezentálni, mint a Jobbik igazi arcát. Holott nyilván csak annyiról volt szó, hogy egy képviselőben elszakadt a cérna, amire volt már példa a politikai életben, és vélhetően lesz is; örömteli, hogy a mi parlamentünkben a rendszerváltás után csak verbális erőszakra került eddig sor, dulakodásra vagy verekedésre még nem.

Történelmi lélekhányados

Az 1987. esztendő nem hozott sok újat a romániai magyarság sorsában, sem a bánás- és bántásmódot illetően, sem az életszínvonalban. Többek között abban is hasonló volt az előző évekhez, hogy ezrével menekültek ki Romániából a magyarok. Az 1986-os évben román nyilvántartás szerint 1184 magyar ember ment át Magyarországra, magyar nyilvántartás szerint 19.445. A különbség a vízum nélküli átszökésekből adódik.

Felszín és mélység

A téma a földön hever – szokták mondani annak, aki nyilvánosan kívánja hallatni szavát, mondjuk a köz ügyeiben. Hogy mi is hever a maga kézzelfogható valóságában a földön, úton és útfélen, köztereken, központokban és városok, falvak peremén, nehéz lenne mind elősorolni, de láthatja, akinek van szeme a látásra.

Országnagyból állampapa

Alighogy bársonyszékbe kerülnek az atyafiak, mindjárt bál­anyák akarnak lenni. A hatalomba kerülve azt hiszik, észt is adott hozzá a Fennvaló, s nem­igen hallgatnak a jó szóra, a segítőkész tanácsra. A demokratikus tanácskozást mindjárt átváltják diktatórikus hangnemre. Nem egyszer voltam tanúja magam is annak, hogy a „gyertek, tárgyaljuk meg”, a „sok ember sok ötletet jelent” miként vált át „megmondtamra”. Persze, így aztán lassan kialakul az önkényuralom, ahol a vezér a lényeg.

A konok székely

Csütörtök este örökre eltávozott körünkből és a földi létből Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke. Személyében egy olyan sorstársunk hagyott itt minket, aki büszkén, azonban kérkedés nélkül vállalta származását.

Vetnek, dobnak, hajítanak

Nehéz megmondani, melyik nyelvekben van más-más elnevezése az atlétika dobószámainak. A magyarban diszkoszvetés, gerelyhajítás, kalapácsvetés, súlylökés a hivatalos és szokványos elnevezés. Persze semmiféle szakmai vagy nyelvi hibát nem vét, aki gyűjtőszóval netán azt mondja, jó messzire dobták a gerelyt, a súlyt, a kalapácsot, a diszkoszt.

A tudás és a tudatlanság hatalma

A tudás – vagy mondjuk mai nyelvezettel: az információ – hatalom, akárcsak a pénz. Aki informált, kétszer annyit ér, aki pedig félreinformált, kétszeresen könnyű játékszer a tudó kezében.

Az emberek vetése

A tüdőgyulladást nem lehet csak úgy megkapni, mint a Nobel-díjat. Arra rá kell szolgálni, ki kell fázni, meg éhezni, izzadni. Jó, a Nobel-díjért is meg kell izzadni. Én viszont nem izzadtam, nem fagyoskodtam, és tessék, most itt vagyok. Doktor úr, én igenis…

A hazánkat meg kell védeni!

Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán elfogadta azt a határozattervezetet, melynek értelmében megkezdődik az uniós szerződés 7. cikkelyében előírt eljárás megindításának előkészítése Magyarországgal szemben. És történt mindez a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali frakciók előterjesztése nyomán, mert szerintük az utóbbi években „súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete” Magyarországon. Példaként […]