Olvasom, hogy a terribilissimo talján hazaffy, Sivio Berlusconi 740 millió euróért eladta Olaszföld és családja büszkeségét, az AC Milan focicsapatát. Könnyű lesz megjegyezni az új tulaj nevét, Li Yonghong. A Chelsea már Abramovicsé, a City az araboké, a budapesti Honvéd (ahol Puskács Öcsi, ajaj, de rég volt) Hemingwayé; na nem a Nobel-díjas Ernesté, az inkább bokszolt.

A második világháború után Franciaországban és Németországban nem egy kastélyt bocsátottak áruba egyetlen jelképes frankért, illetve márkáért. A régi nemesi családok kihaltak, vagy az elszegényedett utódok nem tudták fenntartani kékvérű őseik örökségét. Persze, nem úgy ment, hogy veszek én is egyet, legyen hol bújócskázzanak az unokák! A vevő kötelessége volt jó állapotban megőrizni, és ha csak lehet, a turistaforgalomba bevonni azt.

Gyerekkoromban láttam egy ismerősnél egy nagy értékű, 18. századi flamand tájképet, amelyet egy zsák krumpliért vásárolt az illető. Nem mintha az előző birtokos nem lett volna tudatában az értékének, de az ostrom alatt, Budapesten a nem-éhenhalás és a remekmű között kellett választania, hát odaadta. Miután a szívdöglesztő miniszterelnök, Petre Roman egy rakás ócskavasnak minősítette iparunkat, kiárultunk mindent, ócskavas-áron. Nyugati országokban százával adnak el keresztény templomokat – mozik, áruházak és egyre inkább muszlim imahelyek lesznek belőlük. Emil Cioran mondta valamikor: a franciák nem fognak felébredni, míg a Notre Dame mecsetté nem válik, de hát ő szélsőséges jobboldali volt, akit csak utálni volt szabad.

A félelmetes képernyőamazon Kálmán Olga esküdözött, hogy jobbikos nem szennyezi be a stúdióját, aztán átigazolt lelkiismeretével együtt (te is kuncogsz, ugye, olvasó, hogy az meg mi?) a Simicska-birodalomba Vona-imádónak. Azon nem csodálkozom, de hogy egy orvos, aki csupán a hálapénzből nábobként élhetett, eladja becsületét egy gátlástalan gyógyszergyártó cégnek vagy betegnyugdíjra éhes szimulánsnak, azt nem, nem és nem tudom elfogadni.

Tehát minden eladó? Egy csiklandós, reménykeltő fénysugár kandikál ki egy viccből, hogy talán mégsem. Tehát: milliárdosok zabálják a kaviárt, és dicsekednek. Az amerikai, hogy meg fogja vásárolni az Eiffel-tornyot, a kínai Manhattant, a dubai a Kanári-szigeteket stb. A zsidó csak mosolyogva legyint: nem adok el semmit!

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Merevgörcsös történelem

Szinte ugyanabban az időben szavazta le a képviselőház a székelyföldi autonómia törvényjavaslatát, és kapta meg a szükséges voksszámot Ioan Aurel Pop, hogy a Román Akadémia elnöke legyen. Hogy mi a kettő között az összekötő kapocs, azt Lucian Boia, a messzeföldön elismert történész a hivatalos román történetírás nagyromán merevgörcsének nevezi. És amíg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nacionalizmusáról […]

Buszjárat, mint a népmesékben

Vagyis hol volt, hol nem volt… A kovásznai városi buszjárattal elsősorban az a bajom, hogy a szolgáltató cégnek még a honlapját sem találni meg, ami 2018-ban elég vicces, mert több adatot meg lehet tudni online egy tarkamacskáról, mint egy sokkal fontosabb, több embert érintő szolgáltatásról. Hosszas tudakozás eredményeként kiderült, hogy a kovásznai polgármesteri hivatal honlapján […]

A rablók barlangjából

Az írás címe és szerzője, Ioan Cismaş nem lepett meg, hiszen ismerhetjük a Marosvásárhelyen megjelenő és bennünket, magyarokat naponta szembeköpő lapot, a Cuvântul Liber-t. Április 12-én az a cím rikolt bagolyként, hogy „Orbán hadat visel az európai békével”. A magyar miniszterelnököt ez a legújabb romániai minősítés nem lepheti meg. Edzett! Kissé latyakos, történelmi áttekintő írás, […]

Álmos elefántok

Van szerencsénk, sőt naponta alkalmunk bejelenteni, hogy a kisebbségi kérdés nem alszik, mert még vannak magyarok meg katalánok, szerbek meg horvátok, bolgárok és románok, akik enyhén szólva ellegetik a kisebbségieknek kimért kenyeret Európában. Azon a földrészen, melyet egyszerű (de nem egyszeri!) belhatalmi döntés folytán egy bizonyos multimilliárdos mikrokisebbség odavetett az ázsiai, afrikai étlen és írástudatlan […]

Pontosítás Fortyogó-ügyben

Az április 11-én megjelent, Folytatódik a fortyogói per című cikkük kapcsán szeretném megosztani a nyilvánossággal a következőket. A 2002/550-es törvény arra kötelezte a kézdivásárhelyi tanácsot, hogy a fortyogófürdői komplexumot eladja akkori bérlőjének, az Incitato Fortyogó Kft.-nek a felértékelt legalacsonyabb áron. Több szakvélemény született: 2005 szeptemberében 891.423 euróra értékelték fel (ezt semmisnek nyilvánította a törvényszék), 2007 […]

Nem hagyhatjuk szó nélkül

Az elmúlt nyolc esztendő legnagyobb kormányellenes tüntetése zajlott szombaton este Budapesten. Joguk van hozzá, hiszen egy működő demokrácia ezt lehetővé teszi. Sokatmondó azonban, hogy erre mindössze hat nappal a Fidesz–KDNP pártszövetség elsöprő győzelmét hozó parlamenti választások után került sor. Mint ahogy az is, hogy a választáson csúfos vereséget szenvedő pártok kényszerből lemondott, illetve tisztségben maradt […]

Tavaszi álmok

Vagy nem is annyira álmok, annál valóságszerűbbek? Székelyföldi és anyaországi csapatjátékokra figyelünk az elkövetkezendő napokban és hetekben. A magyar férfi jégkorong-válogatott Budapesten, a Papp László Sportarénában bizonyítaná, hogy élvonalba jutni és a legjobbak között szerepelni ma már nem akkora csoda, mint volt 2009-ben. Az április 22-én kezdődő világbajnokságon az élvonalból érkező Olaszország és Szlovénia, valamint […]

Megint az oktatás

Újabb ellentmondásos intézkedéssel borzolja a kedélyeket a kormánykoalíció. Most az oktatás területén portyáznak jó szándékkal felvértezett seregeik, Valentin Popa miniszterrel az élükön. A sztori röviden az, hogy a következő tanévtől kezdődően a miniszter lefaragott a nagy egyetemi központoknak járó – az ingyenes oktatást biztosító – államilag finanszírozott helyekből, azzal a „nemes céllal”, hogy ezeket a […]

Modortalanok voltak

Nemrég felháborító eset történt velem a kézdivásárhelyi kórházban. Úgy érzem, megaláztak, emberi voltomban sértettek meg azzal a modorral, ahogy velem bántak, ezért is fordulok a nyilvánossághoz a Székely Hírmondón keresztül, hogy az eset senki mással ne ismétlődhessen meg. Édesapámat március 19-én, mentővel szállították a kézdivásárhelyi kórházba, én pedig, amikor bementem hozzá, és meg akartam itatni […]

Mindig van lejjebb

A magyarországi ellenzéki pártok legfőbb sajátossága, hogy egyik sem az, aminek láttatja magát. A Jobbik nemzetinek mondja magát, miközben a világhatalom segédcsapataival paktál, és Brüsszelt úgy állítja be a magyar választók előtt, mint potenciális szövetségest. A „baloldalon” milliárdosok, bankárok és liberális értelmiségiek „képviselik” a munkavállalók érdekeit, úgy, hogy valójában a legkeményebb kizsákmányoló globalista politikát folytatják. […]

Gondolat gondolatot szül

A magyar költészet napjának idei rendezvényei alkalmat kínáltak arra is, hogy magának a költészetnek a mibenlétéről elmélkedjenek a legavatottabbak, a költők. S minthogy hallgatóság előtt, tehát nyilvánosan történt általában a hangos elmélkedés, az elhangzottak a versolvasókban is a költészetet illető gondolatokat ébresztettek. Szerencsés véletlennek tarthatjuk azt is, hogy városunkban az idősebb nemzedék jeles költői mellett […]

Bár egy óvodácskát

Falják a falvakat az évek. Nem adhatok tanácsot én sem az időnek. Megnőnek a csemeték, lomboznak, majd recsegve kidőlnek. Most kell nagy erőnek lenni bennem, hogy nézhessem, vehessem tudomásul ennyi évesen, ahogy a két napja még hófehér szilvafa pici szirmai egy délutáni szellősuhanásban hullani kezdenek, le a friss-friss zöld füvecskére, és aztán nagyot lélegezzek a […]

Bill Okun és a bocskor

A hirmondo.ro Véleményfalának egyik hozzászólója hívta fel a figyelmem az Antena3 honlapjának Románia 365 hőse. Az oltyán és a bocskor című cikkére, amelyben többek között az áll, hogy az első világháború végén Magyarországon egy bizonyos Bill Okun vezette kommunisták vették át a hatalmat. Első olvasatra meghűlt bennem a vér, hogy milyen keveset tudok az őszirózsás […]

Sok a kutya

Nagyon örvendek, hogy Kovászna is kezd felzárkózni a fejlődő városok sorába, értem ez alatt a kiépített infrastruktúrát, és magát a tenni akarást, hogy odafigyelnek a turizmusra. Azonban elszomorító az a Teleorman megyét idéző látvány, amikor a város tele van kóbor kutyákkal. Tudtommal régebb a kézdivásárhelyiek intézték a kóbor ebek befogását, aztán ez megszűnt, és azóta […]

Példaképet keresünk

Azt hiszem, nincs olyan gyerek, akinek fel ne tennék a megszokott kérdést: kit választanál példaképedül, kire szeretnél hasonlítani, ki az, aki szerinted követendő utat járt be? Ha otthon ezt nem teszik meg a szülők, megteszik az iskolában, talán már az óvodában is, hiszen – mondják a lélektanászok, és mondjuk mi, pedagógusok – nincs az a […]