Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mímelt polgárháború?

1989. december huszonvalahányadikán homokzsákokat, mögöttük álló fegyveres önkénteseket találtam a megyei lap szerkesztőségének ablakaiban, amikor tisztafej-szolgálatra felmentem egy délután. Tele volt a város rémhírekkel, terrorista különítményeket vártak Brassó felől, egyesek szerint előfordulhat, hogy nem az országúton jönnek majd, hanem Előpatak irányából, az erdőn át közelítenek, úgy ütnek rajta városunkon és közintézményein. A megyeháza előtt nagy volt a nyüzsgés, egymást érték a tüntetések, de akik azokban nem akartak részt venni, sietősen végezték bevásárlásaikat, igyekezett mindenki visszaülni a tévé elé, mely valósággal tálalta a forradalmat mindenki számára, a műsor csupa helyszíni tudósításból állt.

Munka végeztével, éjfél felé, ahogy jöttem le a hegyről, egyszer csak világítógolyókkal telt meg az ég, színesen szikrázó lövedékek árasztották el, a sorozatokat valahonnan az ipari negyed felől eregették, a gyérszámú járókelők meggyorsították lépteiket. Akkorára több halálos áldozatot is követeltek már a városban a gyárnegyedi lövöldözések. Évekkel később mesélte egy gyári alkalmazott, hogy két rendőrt vélt felismerni azokban, akik egy toronydarura felmásztak éjszaka, és onnan produkálták a „tűzijátékot”.

Ezek jutnak eszembe most, hogy olvasom, a főügyészség katonai részlege kétségtelen katonai diverzió bizonyítékait tárta fel újabb nyomozása során, mi több, a „terv az ügyészek szerint az volt, hogy zavart keltsenek a fegyveres erők körében azáltal, hogy megosztották a védelmi tárca vezetőit, valamint hamis parancsokat, jelentéseket és információkat terjesztettek, hogy utcára szólították és felfegyverezték a lakosságot, hogy polgárháború látszatát keltsék, miközben a védelmi és belügyi tárcának alárendelt vagy gyakran ugyanazon minisztérium alárendeltségébe tartozó egységek csaptak össze. A cél a hatalom átvétele és az új vezetők legitimálása volt.”

Nincs miért tagadni a manipulációk meglétét, hatékonyságát sem, mi több, a győzelmet sem vitathatjuk el tőlük sajnos, de a feladat mégis az lenne, hogy a felébredt, milliókat átható szabadságszomjat éltessük tovább, mert abban rejlik jövőnk záloga.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük