Méregkeverők importra

Azt értem, hogy az európai mozgásszabadság nevében amennyiben Papadopoulosz úr ínyét csak a spanyol olívaolaj csiklandozza megfelelőképpen, és van rá pénze, hát azt veszi meg – habár saját krétai kertjében a fejére potyognak az olajbogyók. Azt is elfogadom, hogy a Veszprém és a Győr már teljesen nemzetközi kézilabdacsapatok, ahol a spanyol edző anyanyelvén ordít, és valaki angolra fordít a nagyrészt szerb meg brazil játékosoknak. Miért berzenkedjek? Megtörtént, hogy a londoni Arsenal kezdő tizenegyében egyetlen angol sem szerepelt, mégsem forrt fel a nézők hidegvére. De hogy a válogatott élére ne találjanak egy magyar embert, az már az én ízlésemet sérti, mégiscsak a nemzet csapatáról van szó, legyen kézilabda vagy foci.

Ám a sport-tényeken túl, ami zavar, az az egyre inkább elterjedő önkorbácsolás, önfeladás, az „idegen mindig jobb” felfogás. A melldöngetést mindig rühelltem, de az idegenek előtti hajbókolás sem a zsánerem. A cég­táblák angolul csábítják a vendégeket, az Eurovízióra angolul hörgő-visító pillanatsztárt küldünk, a Facebookon angolul kommentelünk magyar barátunk oldalán, lassan csúnyát mondani is csak f-betűvel tudnak a diákok.

Emlékszem, mennyire megdöbbentett 1969-ben a Pál utcai fiúk filmváltozata, amelyben amerikai gyerekek alakították ama nemes grund hőseit, ügyetlen szinkronnal, a szereplők hápogása és a magyar hang távol álltak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ha már együtt akartak működni a hollywoodi zsenikkel, csinálhattak volna két változatot, magyar, illetve amerikai színészekkel Francis Molnar- Miller regényéből, a díszlet ott állt. Két év múlva pedig a Csárdáskirálynőt vitték vászonra – ideje is volt – a főszerepben Anna Moffo tengerentúli énekesnővel. Szupersztár, szupernő, valóban, de hogy hangzott a magyar párbeszéd után a német nyelvű éneklés? Nevetséges. Ha nem volt magyar énekesnő, aki egy időben jó hangú és szép alakú legyen (bár erősen kétlem), megoldható lett volna magyar színésznővel – magyar énekesnő hangjával. Nem büszkeség, minimális méltóság.

De hát mit mondjak, kedves olvasó, emlékszik még, kik vezették az utóbbi években a legfontosabb magyar pártok csatározását a választási kampányban? Ron Werber és Arthur J. Finkelstein. Hát még lódítás-trénereket, agymosó-méregkeverőket is importálnunk kell? <<