Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Méltóképpen emlékezni!

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló alkotó- vagy kutatómunkával – a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával.

A Magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz, mivel 1947. április 12-én indult az első transzport Magyarország felé. Az idei emléknapnak különös időszerűséget ad a kerek (hetvenedik) évforduló.

A pályázat célja, hogy a középiskolás és az egyetemista fiatalok önálló alkotó- vagy kutatómunkával megismerjék és bemutassák a Felvidékről kitelepítettek sorsát és életútját. A Rákóczi Szövetség a pályázó fiatalokra bízza, hogy a pályamunka milyen módon közelíti meg a kiírás témáját!

Pályázni lehet:

– irodalmi művel (vers, vagy próza)

– történelmi esszével, tanulmánnyal

– interjúval

– rövidfilmmel

– illetve egyéb szabadon választott műfajban elkészített pályamunkával.

Beküldési határidő: 2017. március 20.

Az eredményhirdetés és díjátadás a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén 2017. április 12-én lesz, az Országgyűlés felsőházi termében.

Díjazás kategóriánként (középiskolás, ill. egyetemi/főiskolai hallgató): 1. 60 000 forint, 2. 30 000 forint, 3. 20 000 forint. A zsűri a pénzdíjakon kívül nagy értékű könyvjutalmakat is kioszt az arra érdemesnek talált pályázók között!

A pályázati felhívás és további tájékoztatás a Rákóczi Szövetség honlapján találhatók: www.rakocziszovetseg.org.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük