Magyar emberként az orromat is alig mertem kidugni a paplan alól valahányszor a román kommentátor a Real – Bayern BL-negyeddöntő visszavágóján az „arbitrul ungur”, Kassai Viktor bődületes hibáin szörnyülködött. Így tönkretenni egy szupermérkőzést, az már tiszta művészet.

Kassai éveken át kitűnő bíró volt, de nyilvánvalóan jó ideje nincs formában. Tavaly a City – Barcelona meccsen sárga lapot adott szimulálásért az angol Sterlingnek, akinek a lábát Umtiti jobban eltaposta, mint a berecki gyors egy szerencsétlen gilisztát, ugyancsak tavaly csinált paródiát egy magyar bajnoki meccsből is. Az UEFA is hibázott, amikor rábízta a rangadót, de ő is mondhatta volna, köszi, a szürkehályogom miatt nem fogom látni Ronaldo ötméteres lesét.

Okos ember tudja, mikor kell megállni, nem röhögteti ki magát, mint a másik, régebbi nagy Ronaldo, Luis Nazário de Lima, tudjátok, az a bájos lófogakkal mindig vigyorgó, „il fenomeno”, aki annyira szerette a focit, hogy végül le kellett zavarni a pályáról, ahol sörhasával idétlenkedett, tizenéves srácok küldték ide-oda szivarért. Vagy Nino Benvenuti, az olasz ökölvívó, Robert Redford-allűrjével, a nemzeti hős, akiért velencei hajadonok álmukban is marakodtak, nem értette meg, hogy az évek telnek, kikönyörgött még egy revánsot a nagy rivális Carlos Monzón ellen – az egy legyintéssel a padlóhoz ragasztotta. És a legendás kapusnak, Dino Zoffnak, miért kellett 41 éves korában beállania a ketrecbe, hogy Bölöni Laci ama híres román–olaszon harminc méterről suvassza be a bőrt ráncos kezei között?

Bezzeg a két román távolugró, Anișoara Cușmir és Vali Ionescu (Cușmir 7,43-at ugrott, ma világversenyeket nyernek 7 méter alatt) tudták, mikor kell „sérülés” miatt visszavonulni, pontosan akkor, amikor kezdték komolyan venni a doppingvizsgálatot. A két sakkzseni, Bobby Fisher és Gary Kasparov elmenekültek, az első a dilihoppba (könnyű volt neki, azzal született), a másik a politikába, amikor fiatal fenomének jelentek meg a színen.

Sportolóknál még elmegy az önkiröhögtetés, de amikor milliók életéért felelős emberek nem akarnak megállni, az tragédia. A franciák megmentője, De Gaulle hagyta, hogy a 68-as randalírozó huligánocskák leszavaztassák, Brezsnyev pedig, mint szenilis, dadogni sem képes Frankenstein nem volt hajlandó lekopni, brr…

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Hisztikrácia

Tíz millióért nem adom Budescut, Dică nagy tréner, höhöhöööö, Steaua României, két év múlva elődöntősök leszünk a Bajnokok Ligájában – harsogta Gigi Becali egy hónappal ezelőtt. Most, egy elveszített bajnoki cím után: Dică gyáva, remegett a gatya rajtuk, Budescu közönséges tróger, egy passzt nem képes átvenni, egy millióért vigye, akinek kell. Elnézést, olvasó, hogy újra […]

Oda az igazság?

A változás örök! Az igazság is örök! Mégis egymásnak feszül a kettő, mert az igazság nem változik. Hiába erőltetik, a változ(tat)ás legfeljebb csak elrejtheti az igazságot, és ami helyébe kerül, az csak látszata lehet az örökségnek. Bár a gondosan előkészített látszat óriási tömegeket téveszthet meg, akaratlanul is tévútra terelheti őket, attól még az igazság csak kendőzve lesz, amely alkalom­adtán úgyis utat fog törni magának.

Álmodj, királylány!

A második legnagyobb kínai mobiltelefongyártó cég leállott. Miért? Az USA úgy döntött, hogy Irán rossz fiú, nem szabad vele kereskedni, aki mégis, kap egy körmöst. Nos, az ázsiai cég körmöst kapott, akkorát, hogy inkább lehúzta a rolót.

A szép munka mindennapjai

Szerettem volna elsőként gratulálni Deák Magdolnának a napokban elnyert igen rangos kitüntetésért, de hát ezt minden bizonnyal megtették már a kollégái, valószínűleg a tanítványai is. Persze, nem ért – legalábbis engem nem! – meglepetésszerűen ez a neki ítélt kiválósági cím. Volt alkalmam számos esetben tapasztalni, hogy kiemelkedően jó pedagógus, általa, munkája által kétségtelenül maga a […]

Blöffölt az ügyészség

Tucatnyi évvel ezelőtt az úgymond civil szerveződésekhez tartozók zöme – főleg, miután Monica Macovei, volt kommunista ügyészt kinevezték igazságügyi miniszternek – elkezdte zöngicsélni, hogy a Traian Băsescu akkori elnök ellen felvonulókat, de főleg a szoc-demeseket rács mögé kell zárni. Ha kell kitalálunk okot – mondták, magyarázták nekem is – a lényeg, hogy eltávolítsuk őket a […]

Takarítson, ne kéregessen!

Megkérem a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalt vagy a Gosp-Com Kft-t, vagyis azokat, akik a Molnár Józsiás parkot takarító személyzetet felelősségre vonhatják, hogy nézzenek a körme alá a társaságnak. A minap épp utam volt arra, amikor két zöldmellényes legény, az egyiket látásból ismerem, valami Csabikának hívják, fiatal, kis taknyos, régebb a Millennium Park környékén lófrált, a másik […]

Ablakok éneke

Eláradó reményeké mindig ez az évszak. A behódolás vágya is benne: hódolva hajolni egy-egy ibolyaszál, boglárka fölé, mintha először látnánk ilyent ezen a világon. Esőért imázni, hogy lenne végre bő termése az életnek. Esőért, és félünk ugyanakkor az áradástól. Jaj, miféle szerzet az ember, ha percig is elhiszi tavaszokon, hogy a természeti világ és az […]

Szívek pünkösdi rózsája

Az anyatermészet az utóbbi éves átlagok megfigyelései szerint sok mindent másképpen intézett 2018-ban: késői kemény fagyok, egyszerre korán kirobbanó virágzás, nyárias meleg, tavaszi napok. Gondoskodott ez az év arról is, hogy a magyar emberek lelkét se hagyja érintetlenül: nagy választási várakozás, majd itt az az eredmény, mely újra megerősíti a nemzeti erők talpon maradását, s […]

A román külügy és az egyenes gerinc

Nagy gondban van a román külügy, hisz nem lehet a „hagyományos” politikát folytatni. Eddig ugyanis meglehetősen egyszerű és igen hatékony alapelven működtek: mindig az erősebb pártjára álltak. Ez bejött már 1848-ban is, amikor az osztrák hatalom konzerválása mellett álltak ki (csak az nem világos, hogy mitől volt ez forradalom), az első világháborúban is, amikor egészen […]

Nem vagyunk méltóak az ajándékra

1988 nyarán lelkes művészcsapat érkezett Kovásznára Maria Bîtlan, Panaite Chifu, Alexandru Ciutureanu, Aurel Cucu, Egyed Judit, Petrovics István, Mircea Roman és Costantin Platon személyében. Az volt a küldetésük célja, hogy fából és kőből készült alkotásaikkal szebbé varázsolják az erdő alját. A képzőművészek által kidíszített terület sokáig különleges színfoltja volt a fürdővárosnak. Sajnos némelyik alkotást kikezdte […]

Szorongásban trónuson

Kutathatnám is, mitől fél a román újságírásnak a marosvásárhelyi népsége ennyire, vajon mitől? Magas feszültséget mímelnek idegeikben, aggódnak, hogy az erdélyi és másutt is élő magyarság Romániát föl akarja darabolni (!). Ettől félnek, a mai Magyarországot terrorállamnak titulálva? Ostobaság. A magyar autonómia jogos követelése nem jelent darabolást. Arról is szóltam e félve éldegélők előtt, azért […]

Kannibálok között

Tizenöt év börtön a szentgyörgyi kannibálnak, plusz kártérítés az áldozat családjának. Mikor és miből, arról nem szól a tudósítás. És persze jönnek a kommentek – miért táplálják az állam pénzén, agyonlőni, felkoncolni és így tovább. A leg­egyszerűbb megoldás, nem is kell sokat gondolkodni. Engedjenek meg néhány kotnyeleskedő kérdést. Az a gyerek gyakorlatilag hajléktalanok között élt. […]

Robbanásveszély!

A mellékelt két fényképen jól látható, hogy az Uzonkafürdőn keresztül és áthaladó patak legutóbbi, március 28–29-ei áradása elmosta a martot, így láthatóvá vált a 100-as gázvezeték 8–10 méteres szakaszon. Ez a vezeték az úttal párhuzamosan halad, az úton egyébként nagy teljesítményű autók járnak naponta többször is, fát, épületelemeket, 2000 liter tejet szállító ciszternák, állandó rezgésben […]

Nyelvőrzés szünet nélkül!

Immár, sajnos, arra vagyunk ítélve, hogy örökös őrséget álljunk anyanyelvünk mellett. Erre nem csupán az késztet, hogy az ellene időnként, elég gyakran felzúdulnak hivatalosan is, lásd iskoláinkat, hely- és helységnevek eltüntetését, hanem az is, amit mi magunk művelünk nyelvi műveletlenségünk sorozatos felmutatásával. Persze, erről sokszor esett és esik szó, konkrétan arról viszont, hogy mi állíthatná […]

Visegrád maga a csúcs

Ez itt a busz! Egy iramban föl a Duna jobb partján Visegrádig. Szinte fáj elhagyni Szentendrét. Na és a sziget! Mintha máris elfelejtettem volna a mai, múlt hónapi gondokat, melyek között próbáltam kiszámítani, hány lapra osztható Budapest, abból miért jutott nekem aránytalanul több „lap”. Mert a fejfájás csontlapokra osztódott a koponyámon. Ez az, máris Tahitótfalu, […]