Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lélekszám és településhálózat

Mielőtt a tulajdonképpeni história eseményeinek elemzésére rátérne, a tavaly megjelent háromkötetes Székelyföld története a természeti környezet mellett a terület közigazgatási változásait is számba veszi a 12. századi, azaz az 1100-as évekbeli betelepedéstől kezdve napjainkig.

Eme ismertetésből ragadok itt ki pár adatot és tényt, a vázlatosságért eleve elnézést kérve. A legrégibb számbavétel az 1332–37 között történt a plébániák összeírása során, az akkori össznépességet ma 23–34 ezerre becsülik, erről földinknek, Bálinth Gyulának is jelent meg mérvadó dolgozata a Korunkban. A székelység a korabeli Magyarország kiváltságos területeihez hasonlóan székekbe szervezetten élt. A jóval részletesebb és átfogóbb 1567. évi összeírás alapján az akkori lakosságot már 120 ezer főre lehet becsülni, e népesség kb. 440 településen élt.

A hagyományos széki rendszer az osztrák Habsburg-uralom idején módosították, itt most nem részletezzük, de Elekes Tibor fejezetíró értékelése szerint kivehető a módosításokból többek közott a protestáns és katolikus csoportok szembeállításának szándéka is. II. József császár halálával azonban visszaállt a hagyományos térszerveződés, azt követően a 11 erdélyi vármegye mellett öt székely szék létezett (Udvarhely, Aranyos, Maros, Háromszék, a Gyergyót és a Kászonokat is magába foglaló Csík), továbbá kilenc szász szék és két szász ún. vidék. Erdélynek akkor különben 9 szabad királyi városa volt, 67 mezővárosa és 2566 falva és tanyája.  Ezekből szülőföldünkön egyedül Marosvásárhely számított szabad királyi városnak, mezőváros már több volt.

Újabb átszervezésre a 48-as forradalom leverése után került sor, a katonai körzetekre bontott területi beosztás nyilván az önkényuralmat szolgálta, ezt a kiegyezés utáni betagozódás követte, mikor is a dualista birodalomban a magyar hatóság felszámolta a széki rendszert és az autonómiákat, és vármegyékbe szervezte a székelységet. Az 1850-es népszámlás 350 ezer főt írt össze a Székelyföldön.

Kilencszáz éves története során a Székelyföld először veszítette el határ menti helyét és szerepét a trianoni békekötés nyomán, és került Romániához, ami gazdasági periféria jellegén nem változtatott. (folyt. köv.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük