Vessenek a vérmókusok elé, ha értem az RMDSZ ügyvezető elnökségén felállított szakmai kommunikátorok logikáját és célját a román egyesülés centenáriumának kapcsán. Ha netán valaki lemaradt volna róla, amint azt lapunkban is kifejtette Porcsalmi Bálint, és újabban maga a szervezet elnöke is megerősített a kolozsvári Szabadság napilapban, a Szövetség egy átfogó kommunikációs kampánnyal készül, Ezer év Erdélyben, száz év Romániában címmel. Azt mondják az a szándékuk, hogy az együttélés pozitív oldalait domborítsák ki, amibe viszont az önrendelkezés, mint viszálykeltő elem, nem fér bele.

Nos, ehhez képest Kelemen Hunor a „Békés Együttélés Programját” ismertetve azzal nyit az interjúban, hogy a magyarok nem tudnak és nem is akarnak ünnepelni. Mert ez a centenárium nekik nem ünnep. Pont. A román nyelvű sajtó már át is vette a szóban forgó interjút, éppen a fent idézett kijelentést tűzve főcímbe.

Nyilván az illetékes főkommunikátorok jobban ismerik, jobban rálátnak a fölénk tornyosuló politikai gépezetek fogaskerekeire, és eszerint jelölték ki, hogy mi a helyes, mi a politikailag korrekt a centenáriumot kísérő társadalmi közvitában. De kissé nehezen érthető, hogy ez a szofisztikált „érzelmi kommunikáció” mivel tapintatosabb?

Persze nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy belássuk, az apró-cseprő verbális torzsalkodások elkerülhetetlenek lesznek egy olyan politikai ünnep kapcsán, ami az országot két, párhuzamos nemzeti közösségre osztja. A kérdés csak az, hogy miért sértőbb, alkalmatlanabb országos közvitára egy közigazgatási törvénytervezet, ami modern jogi formába öntené az együttélés szabályait, és ami racionális vitára sarkallja a feleket, mint ez a kelemeni, érzelmi, dacos kommunikáció, ami egyszerűen elutasítja az ünnepet? Ami nem meggyőzni próbál, hanem inkább duzzog, ahelyett, hogy érvelne a közös megemlékezés feltételeiről.

Hogyan épít magának romániai jövőt az erdélyi magyarság, ha meg sem próbálja elfogadtatni a román közvéleménnyel életmódjának és gyarapodásának garanciáját, az önrendelkezést? Mert ha ezt megspórolja, olybá tűnik minden politikai erőfeszítése, mint a balladai kőművesé.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 7., 12:36
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Vélemény a véleményről:
    Nem értem és nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a helyi újságaink nem vették át és nem közölték le a Szbadságban megjelent interjút Kelemen Hunorral. Igy az olvasó megismerheti Pozsony János véleményét erről, aélkül, hogy ismerné a Szbadságban (aug.4) megjelent interjút.
    Az én véleményem, hogy Kelemen Hunor hozzáállása a 100 éves évfordulóhoz nagyon korrekt, időszeru és helyénvaló.
    Kérem megengedni, 2 idézetet:
    “Biztos vagyok abban, ha a román állam az elmúlt száz évben folyamatosan és nagyon nyíltan nem arra törekedett volna, hogy asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román, akkor talán a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez.”
    ”  Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország.”
    Természetesen mindenkinek szive-joga elemnni,vagy sem ünnepelni.
    Üdv. Károly

Ajánló

Bruce Willis a kormányválságban

Sokatmondó adatok láttak napvilágot a román médiában, amelyek rávilágítanak a legutóbbi kormányfőváltást övező állampolgári érdeklődés intenzitására. Médiafogyasztási mérések szerint Tudose exminiszterelnök kiszavazását, illetve kormánya bukását az esti főműsoridőben az öt hírtelevízión a tévénézők mindössze 15%-a követte. Ez abszolút számokban összesen 2,7 millió választópolgárt jelent.

Ki adja a kötelet?

Sokszor és sokan próbáltuk, próbálták fölhívni Európa különböző politikai szervezeteinek figyelmét a romániai magyar kisebbségi lakosság üldöztetésére. Pontosan arról volt és van szó, hogy a román belpolitika egész egyszerűen ki akarja kergetni, de legalább elrománosítani kegyetlen kényszerhelyzetben a magyarságot. Európa most talán megnyikkan, amikor Mihai Tudose – ma már – exminiszterelnök egyértelműen akasztással fenyegette meg mindazokat, akik az egykori hagyományos székely zászlót kibontják az ég alatt, és nem csak a sötét kamrában.

Székelyföld valós gondjai

Az alábbi írás a Hotnews hírportálon jelent meg ne sokkal Mihai Tudose volt kormányfő elhíresült nyilatkozatát követően. Dan Tapalaga elemzése (Botos László fordításában) jól tükrözi az „értelmesebb” román értelmiség székelységgel kapcsolatos gondolkodásmódját. Nem árt rájuk is figyelni, mert honi partnerek nélkül vajmi keveset tudunk elérni nagyobb célkitűzéseink közül.

Sietnek, mintha hajtanák

Nem tudom, miért sírnak az emberek a kovásznai körforgalom miatt, hiszen ott sem a körforgalom hiánya a baj, hanem az, hogy egyesek úgy vezetnek, mintha ők lennének az út királyai. És ez a jelenség nem csak Kovásznán áll elő, hanem mondhatni bárhol mifelénk. Meglehet nézni, például Kézdiszentléleken is úgy mennek a falu között, hogy az ember jobb, ha tart magának a macskája mellett egy pótmacskát, illetve egy pótmacska-pótló macskát, mert amilyen sebességhuszárok vannak, nem lehet hosszú jövőt jósolni a kisállatoknak.

Szomorú korondi üzenet

Mások halála mindig figyelmeztet a veszteségeinkre. Nő bennünk a veszteség súlya, ha egy egész nemzeti közösség vesz tiszta inget a temetésre.

Statisztikailag sem lehet mindenki épeszű

A sárga irigység eszi meg a külföldi sajtós kollégákat, különösen a tévéseket. Nincs még egy olyan ország, ahol ennyire egyszerű kitölteni a tévéműsort, mint nálunk, főleg az úgynevezett hírtelevíziók műsorát. A román politikai osztály tagjai, mintha csak fizetett alkalmazottjai lennének a fent említett sajtóorgánumoknak, havi rendszerességgel szállítják a cirkuszt – ha már kenyeret nem tudnak. Nem kell tenni egyebet, csak ezt a rengeteg okos embert beültetni egy stúdióba, és lehet osztani az észt, s ez minimális költséggel figyelemre méltó nézettséget hoz.

Szabadságot követelünk!

Hétfő esti maratoni ülésén a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Száz év nyomor

Fogadni lehetett volna arra, hogy az erdélyi magyar pártok összefogására és autonómiakövetésére felhorkan nemcsak minden román politikus, hanem nagyon sok román értelmiségi is. Mert lelki szemeik előtt mindig az áll, hogy Nagy-Romániát is a folyamatos autonómiaköveteléssel valósították meg, és félnek, hogy most fordul a kocka, és elveszítik Erdélyt. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a szocdemes miniszterelnök, Mihai Tudose elveti a sulykot, s már akasztaná is a székelyeket.

A járható járda

Mintha tudná a Nap, az égitest, hogy minden perce ajándék az emberek számára. Hatalmasan ragyog a délelőttben, vonzza magához, bűvöli a gyökereket, a friss lombokat, legyenek mind részesei az ő győzelmének.

Akasztás zászlóért?

Lassan világhálós szállóigévé emelkedik az az intelem, hogy a disznóval nem szabad birkózni, mert mindketten sárosak lesztek, és a disznó még élvezi is. Tény és való, van az alpáriságnak, közönségességnek, útszéliségnek annyira mellbeverő és abszurd megnyilvánulása, amitől normális társaságban az ember egyszerűen lemered, és aligha képes adekvát módon reagálni.

Száz év börtön

Erdélyi és romániai magyar újságíró vagy fociszurkoló legyen a talpán, aki kapásból válaszol arra a kérdésre, hogy 1989. december 22-e óta hány futball-vezetőt ítéltek szabadságvesztésre Romániában. A témához több szempontból is közelebb álló román sajtó szerint a bűvös szám 24, azaz majdnem minden évre jut egy ismert személyiség, és a sor bővülhet közelebbről, hiszen vannak még a várakozólistán.

Rendületlenül

146 millió fontsterling. Ennyiért vette meg Philippe Coutinhót a Barcelona a Liverpooltól. Az angol szurkolók felháborodtak, nem az átigazolás ténye miatt, hiszen sokszor az ilyen mozgások teszik izgalmassá a futballt, hanem hogy miért most, évad közben.

A kormányfőnek távozni kell

Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában. Bármennyire is megdöbbentő és felháborító azonban egy ilyen – hadüzenettel is felérő – kormányfői nyilatkozat, számunkra pozitív hozadéka is van.

A család éve

Azt nem tudom megmondani, mikortól is ünneplik hivatalosan a családot, azt viszont nagy érdeklődéssel vettem tudomásul, hogy ezt az esztendőt a magyar kormány a családok évének hirdette meg. Ahhoz sem tudok hozzászólni, mit jelent ez tulajdonképpen, mivel jelent többet az eddigi szokásnál, azt viszont örömmel tapasztalom, hogy a magyarországi családokat óvó ötletek, kezdeményezések, cselekedetek egyre gyakrabban, egyre sűrűbben gyűrűznek be hozzánk is, s ha nem is tudják mindjárt megoldani a családokat sújtó, sokszor mérhetetlenül súlyos gondokat, azért jó arra gondolni, valaki törődik ezekkel is.

Szeretni fogjuk nagy testvért?

„Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért”. George Orwell borzalmas antiutópiájának, az 1984-nek az utolsó mondata. A megkínzott, megalázott Winston Smith utolsó végvárát, az önbecsülését is feladva megszereti a legyőzhetetlen diktátort. Az első ütés nagyon fáj, a második kevésbé, a harmadikat megszokod, a negyedik már hiányzik.