Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kísérleti egerek a mézeskalácsházban

Egyik leggyakoribb szemrehányás, amit a magyar miniszterelnök ellen orrvérzésig ismételnek az, hogy ő is (több elvbarátjával együtt) Soros-ösztöndíjas volt, és most hálátlan jótevőjével szemben. Így van, az volt, nézzük a dolgokat közelebbről.
Újra elmondom meggyőződésemet: az emberek nem teljesen feketék vagy fehérek, jók vagy rosszak. Csak a vak és az elfogult nem ismeri el, az öregúr nagyon sok jó dolgot tett és tesz. Alapítványa eddig mintegy 14 milliárd dollárt adományozott legkülönfélébb célokra. Ez az összeg nagyobb, mint Albánia vagy Macedónia GDP-je. A komcsi rendszer jó néhány öklöst kapott Sorostól, és az átmenet zötyögős útját a milliárdos dollárjai olajozták. Az Open Society busás összegeket szánt gyerekek iskoláztatására, betegek gyógyítására, bántalmazottak sebeinek ápolására, le a kalappal, hálás köszönet mindezért. Az ember hajlamos felejteni, akkoriban egy xerox vagy magyarul másológép vagy az egyszerű papír csodaszernek számított, persze, hogy örömmel fogadtuk. Egy nyugati utazás sok fiatalnak ráébredést jelentett, hogy lehet másképp is élni, felszabadultan, emberien. Hogy ne fogadta volna örömmel, főleg az új nemzedék a felajánlott támogatást?!
Csakhogy azóta eltelt harminc év, és nem lehet a végtelenségig a múltból élni. Nagy szerelemmel indult házasságok felbomlanak, amikor az asszonyka rájön, az álomférj félrelép… Marad néhány szép emlék, de köszöni szépen, tovább együtt nem lehet.
A baj nem a harminc évvel ezelőtti Sorossal van, hanem mai terveivel. A történelem értékelni fogja a jót, amit pénzével hozott (tegyük most zárójelbe módszereit, amellyel mesés vagyonát megkaparintotta), ám minket mai ténykedése érdekel. Mert időközben erősen kibújt a szög a zsákból.
Újságírók, akiknek agyát ideológiai satuba próbáltak éveken át préselni, és egy rendes írógépük nem volt, boldogan éltek a lehetőséggel, amikor meghívást kaptak egy konferenciára vagy előadássorozatra. Majd a jezsuita recept szerint – jösztök a saját gondolatotokkal, távoztok a mieinkkel – hazatérvén kezdtek bakanccsal beletaposni mindenbe, ami nemzeti, ami a keresztény erkölcshöz köthető.
Kell egy bizonyíték? Romániában a legtöbb Soros-pénzt Alina Mungiu kapta, a demokrácia termetes professzorasszonya, aki mindenkit kioktat liberalizmusból. Nos, ez a hölgy néhány éve egy botrányos színdarabbal rukkolt elő, Evangélisták volt a címe. Arról szól, hogy Pál apostol sorra legyilkolja Jézus tanítványait, és egy gazemberrel karöltve kitalál és ráerőltet a világra egy hazug evangéliumot, értsük a mai keresztényekét. Az ultraliberális UNITER gyorsan díjazta az irományt, amelyet egy jászvárosi társulat színpadra vitt, meztelenséggel és orális szexjelenettel. Amikor a jóérzésű emberek felháborodtak, az ugyancsak sorosista „civilek”az égig szöktek a művészi szabadság nevében. Most már világos? Mungiu demokrata dumája csupán egy nevetséges csali a naivak szórakoztatására. (A fia folytatja a családi hagyományt kereszténygyűlölő-gúnyoló filmjével.) A cél egy istentelen, abszolút értékeitől megfosztott társadalom, ahol a korlátlan szabadság mögött a pénz az úr.
Miközben és miután látványosan osztotta a pénzt nemes célokra, keményen pártolta az abortuszt, szidta a normális családmodellt, most kimondja, mi volt mindvégig a begyében: mivel Európa elöregedik, elnéptelenedik, munkaerő nélkül marad, a megoldás pedig nem a családtámogatás, mint Magyarországon, hanem a határok megnyitása az afrikai–ázsiai tömegek előtt. (A negyvenmillió helybéli munkanélküli fiatal képzése nem érdekes, furcsa módon.) Aki ezzel egyet nem ért, annak elzárni a pénzcsapját!
Szerencsére egyre több szem rányílik a valóságra. A „nyílt társadalom” támogatási rendszere mesebeli mézeskalács-házikóra hasonlít: szép, vonzónak tűnik és édes, ám a benne levőket csak azért hizlalják, hogy egy nap eltűnjenek a boszorkagyomorban. A Visegrádi Négyek országai, Oroszország, de még Izrael is rájönnek lassan, hogy nem ajánlatos Ukrajna sorsára jutni, ahol a Soros-féle „civilek” nagyobb káoszt és nyomorúságot hagytak maguk után, mint egy karib-tengeri hurrikán.

Zubreczky Antal

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 8., 10:43
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Jelenleg egy átképzett Soros tanítvány csapat, Soros terveit valósítja meg országra szűkítve. Senkinek nem tűnik fel? Még ott tartanak emberek, ha ellenkezés és hangzatos szavak elvetnek valamit esetünkben a ( Soros -terv ) az valóságot, mert az ellenkezés elhangzott. Nem veszik észre, hogy ezzel csak egy műsort adtak elő, ami a népszokásban megállja a helyét. Ha szidjuk , akkor ellene vagyunk? És mi van akkor, ha ezzel csak önmagát leplezi, mert az emberek fejében ez hihető? Másképpen nem is lehetne, hiszen egy kis ország vezetését a világ nem hagyna egy világhatalmi szervezet ellen dolgozni, lásd Észak-Korea. Most pedig elkezdi ehhez a színházhoz a tervező a keresztény értékek megtartásában a minden napos keresztre feszítéseket és senki nem realizálja, hogy ellenzék és hatalom egy ugyan annak a soros varnyúnak a két szárnya… dicsértessék.