Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki húzza ki a szekeret?

Időről időre néhány erdélyi magyar összehajol, és közösen felsóhajtanak, hogy az RMDSZ nem jó irányba húzza a szekeret, kátyúból kátyúba zötyögteti, alig haladunk előre. Ilyenkor mindig érdeklődve tudakozom felőlük, hátha kiötölnek egy épkézláb ötletet, s nem jönnek elő megint egy halvaszületett poronttyal. Annál is inkább, mert valaha jómagam is a szövetség pártosodása ellen kardoskodtam, de észre kellett vennem, hogy előbb a sokszínű unióból szállingóztak el a színek, később a friss politikai csoportosulások mondták be az unalmast, alig néhány szavazatot hozva össze a választáskor. Most éppen a Nem az én nevemben! csoport tagjai ültek le a szövetség vezetőivel, hogy kioktassák őket.

Nem akarok ünneprontó lenni, de előre vetíteném, hogy az elgondolásaikból annyi valósul meg, amennyit az RMDSZ magára vállal. Csak néhányat ezek közül. A gazdaság, az infrastruktúra, az egészségügy, a tanügy gondjai csak akkor oldódnak meg, ha lesz majd egy olyan román párt, amelyben akár a magyarok is bekerülhetnek, ha már az etnikai csoportosulást nem kedvelik, amely felvállalja ezeket. S persze, ha nem tekintenek nacionalista szemmel a kisebbségi gondokra. De amíg az állam német származású román elnöke nem tud a nyelvi jogokról és megvétóz egy olyan törvényt, amely erről szól, addig nincs mit beszélni, a legfényesebb programba is belebukik a szövetség. Érdeklődéssel olvastam az igazságügyi törvényekkel szembeni ellenszenvüket is. De ha már bírálunk, akkor tegyük oda azt is – hiszen a napokban az aláíró, Traian Băsescu is bevallotta –, hogy Monica Macovei valahai szovjet példa nyomán készített igazságügyi törvényeit és a Btk.-t változtatni kellett, mert így követelte meg az Alkotmánybíróság, és az igazságügy meg a hírszerzés közötti együttműködés sem alkotmányos, sem sokáig tartható nem volt. Hát erről az RMDSZ-t bírálók egy szót sem szóltak…

Persze, hosszasan lehet vitázni majdnem minden kitételükkel. De ha úgy hiszik, hogy igazuk van, nem az a megoldás, hogy az RMDSZ elleni voksolásra biztatnak, hanem el kell mondani, hogy kire szavazzunk. Egy másik magyar párt lejáratta magát, nem megoldás, a jelenleg meglévő nacionalista román pártokra hiába buzdítanak, de még annakidején Kós Károly sem tartotta jó megoldásnak, hogy a törvényhozásból az erdélyi magyarok félreálljanak. Akkor pedig az kellene, hogy önök kerüljenek be az RMDSZ elöljárói közé. Hogy képviseljen bennünket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások