Tizenöt év börtön a szentgyörgyi kannibálnak, plusz kártérítés az áldozat családjának. Mikor és miből, arról nem szól a tudósítás. És persze jönnek a kommentek – miért táplálják az állam pénzén, agyonlőni, felkoncolni és így tovább. A leg­egyszerűbb megoldás, nem is kell sokat gondolkodni.

Engedjenek meg néhány kotnyeleskedő kérdést. Az a gyerek gyakorlatilag hajléktalanok között élt. Nem égeti senkinek a lelkiismeretét ez a szó: hajléktalan? Az utolsó vagyok, aki visszasírjam az istengyűlölő kommunista rendszert (két nyílt levelet írtam a Szabad Európának, talán valamelyik Kukucsi tud róluk), de visszaemlékezem, hogy éppen harminc évvel ezelőtt Ceaușescu bejelentette, a lakáskérdés Romániában megoldódott, olyan szempontból, hogy fedél nélkül senki nem marad, most már a kétszobások helyett három–négy szobásokat kell építeni. Amikor fiatal pedagógusként megtudtam, egy tehetetlen öregasszony magára maradt, mert a részeges fia elhanyagolja, szóltam az igazgatónőnek, és másnap a néptanács intézkedett. Azelőtt egy nagy vállalatnál dolgoztam, láttam, amint egy tizenéves fiút hoz a milícia. Tegyék be valahova, jött az utasítás fentről, tartsák szemüket rajta, és kétnaponként jelentsék, mi van vele, lopott az illető. Betették egy lakatosműhelybe seperni, görbe szegeket egyenesíteni, de előbb a munkásotthonba egy szobába, nem hagyták az utcán narkózni!

Egy gyerekkel több az iskolában, egy emberrel kevesebb a börtönben – írta Victor Hugo. Milyen társadalom az, amely utcán hagy embereket, pszichiátriai kezelésen átesett, veszélyeztetett fiatalokat nem követ nyomon? Van négymilliárd dollár fegyverekre, hogy Őexcellenciája Elnök Úr kapjon egy vállveregetést az óceánon túlról, helyi szinten van pénz egzotikus sportolókat, zene nevében ordítozó „bandákat” megfizetni, de nincs a valóban kiszolgáltatottaknak a minimális ellátást biztosítani.

Kezdő tanárként, ha egy gyerek két napot hiányzott, mentem utána, ment az osztályfőnök. Most – ugye, nem titok – némely iskolában huszonöt gyerekből jelen van tizenegy, de húszat jelentenek, nehogy megszűnjön az osztály. A többivel mi van? Majd a hírekből megtudjuk, ha valamelyiket fejbe verték…

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. május 16., 8:22
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A bácsi ex pedagógusként igen sok zagyvát összehord! Ha akkor mert levelet írni és az célba is ért (nem mint Iván amikor mert sz@rni Stalin sírjánál, de a gatyát azt már nem tolta le 😂)akkor most miért nem veszi kézbe a dolgokat?! Igen hibás a rendszer, a szociális hivatalban, a gyerekjógvédelemnél elkerülte a figyelmüket, a suliban a tanár nem mert családlátogatásra menni. Kérdem én mit tudtak volna tenni?! Tessék megoldást találni a helyzetre és várjuk az újabb jelentést! Ja és az ilyen állatot igen ki kell végezni,az ilyennek semmi keresni valója a társadalomban soha!!!!

  • User
    Dátum: 2018. május 16., 22:47
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az,hogy valaki hajléktalan még nem jogosítja fel,hogy embert öljön és aztán egyen belőle.A hajléktalanok között is vannak rendes emberek éppen úgy ahogy a hajlékkal rendelkezők között is vannak rosszak.Ha emlékezetem nem csal éppen a Hírmondó írta, hogy Zágonba volt kijelölve a lakhelye a nagymamánál de nem tetszett ott.Persze, “jó idők voltak” az átkosban de kérdem ha a párt nem kötelezte volna a családlátogatást hányan mentek volna el maguktól? És akkor gondolom még nem vágták a tanár fejéhez hogy ment a potya kávéra.Azt hiszem a legtöbb munkásotthonnak megvolt a maga bűvös köre és azok akik ott laktak sokat tudnának mesélni.DE semmi nem mentség annak aki életet vesz el kedvetelésből és utána nevetve részletezi tettét vagy hidegvérrel nézi végig a helyszínelést és tudjuk a többi szörnyűséget.Az ilyen emberi mivoltából kivetkezett egyén soha még napfényt sem szabadna lásson nemhogy sajnálkozzunk rajta.Ilyen tettre nincs mentség!

  • User
    Dátum: 2018. május 18., 7:00
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Rettenetes ami történt, de valóban úgy gondoljátok, hogy egyedül a gyilkos kamasz a felelős ? Megérdemli a büntetést, de bennem motoszkálnak a kérdések. Mitől lett ilyen, ? Hol voltak a szülők, a nagymama, a gyermekvédelem, a rendőrség, stb. ? Senki másnak nincs semmilyen felelőssége ebben az ügyben ? Mit kéne másképp csinálni, hogy ne történjenek hasonló esetek ?

Ajánló

A vesztünkbe rohanunk

Rohamosan csökkenő erdőfelületek és terjeszkedő sivatagok, eltűnő növény- és állatfajok, olvadó jégtakarók és növekvő tengerek, pusztító viharok, bozóttüzek és földcsuszamlások. Íme, néhány, a bolygónkat napjainkban sújtó csapásokból, amelyek okozói mi, magunkat a teremtés koronáinak tartó emberek vagyunk. A légkör széndioxid-szintjének a szén, kőolaj és földgáz elégetése nyomán fellépő emelkedése ugyanis megnöveli bolygónk átlaghőmérsékletét. Ez pedig […]

A dicsőséges csihipuhi

Verik egymást a fiúk, lányok becsületesen! Miután a labdarúgó-csapatok szurkolóinak nem engedik meg a stadionokban a verekedést, az utcai tüntetésekhez csapódnak, és mivel nem szeretik a zsarukat, hát a rendőröknek, csendőröknek esnek. Ők az úgymond huligánok. Hogy a tüntetők közül a vérmesebbje velük alkot egy frontot, az biztos. Sőt, a kődobálásból ilyen helyeken tömegsport lesz. […]

Pofonegyszerű tények

Gyakran agyonbonyolítjuk a gondokat, okoskodásokkal kitapétázott labirintusban kúszunk vakond módra, pedig a megoldás az orrunk előtt van. Példának okáért ez a nagy vita Magyarhonban, az egyetemi úgynevezett genderkutatási szakról. A liberális entellektüellek szerint szétszaggatott nemzetünk számára semmi sem fontosabb, mint a „társadalmi nemek” – üsse kő, az meg mi lehet – körbeszaglása, megvitatása, szivárványos megközelítése. […]

Civil a zsoltár

Nem is próbálom megközelíteni, mostanság egy-egy évben hányszor tör rá városainkra és lakosságunkra az álzene és az őrjöngő áldal. A lakosság kipiheni. Hogy ez a mostani erdélyi ifjúság és lakosság jobb sorsra érdemes, azt állítom. Az erdélyi ifjú és kevésbé ifjú nemzedék 1937. októberében megszervezte a Vásárhelyi Találkozót; nemrég volt (ha volt) megemlékezés arról az […]

A magyar kulturális önrendelkezésről

A magyarság és egyben Európa legnagyobb hagyomány­őrző rendezvénye a Kurultáj, mely a turáni népek törzsi gyűlését jelenti, 2008 óta minden második évben megrendezik. Az idei program a korábbiakhoz hasonlóan színvonalas és sokszínű volt, jeles történészek foglalkoztak szigorú tudományossággal a magyar és a magyarral rokon népek őstörténetének különböző vetületeivel, a nagyszínpadon elsősorban a magyar és a […]

Az emberség élő fogalma

Ha az ember, emberiség új hatalmat akart bevezetni, igyekezett azt minden időben a-tól z-ig megmagyarázni, törvények sövényrendjeivel körülkeríteni, az Új Rendet legfelsőbb hatalommal jóváhagyatni. Onnan és csak onnan lehetett kötelezni az embert, az emberiséget annak elfogadására. És ha nem, akkor következett az Új Világrend(szer) bosszúhadjárata. Kissé fájdalmas Nagy Boldog Asszony, Mária mennybemenetelének, a katolikusok legnagyobb […]

Mi számít törvénytelennek?

Borítékolható volt, hogy az uborkaszezonban fuldokló kereskedelmi televíziók hálás támogatása mellett balhé lesz a diaszpóra által kezdeményezett pénteki tüntetésen. A teljesen elszédült, idétlenül kommunikáló hatalomra ráfér egy kis ébresztő, a gond csak az, hogy valamennyi tüntetés törvénytelen volt. Persze, egy valamit magára adó demokráciában a véleménynyilvánítás szabadsága garantált, annyira, hogy egy utcai tüntetést nem engedélyeztetni […]

A gyerekeimet ki védi meg?

Kezdjem azzal, hogy átlagos hírfogyasztó vagyok, nem nézek televíziót, hiszen arra már sajnálom az időt, de a helyi lapokba, az online újságokba bele-beleolvasok, néha pedig elkövetem azt a nagy hibát, hogy hagyom, rántson magával a kom­ment­áradat. Az egymást szidó, vádoló, köpködő embertársaim megnyilvánulásai láttán mindig elfog az émelygés, a düh, és elkeseredetten csukom le a […]

Hatósági erőszak Bukarestben

Dulakodás, könnygázgránátok robbanása, vízágyúk sistergése, csendőrroham, elszabadult indulatok, gumibotok csattogása, menekülő tömeg, földre tepert emberek, bántalmazott tudósítók, mentőautók szirénázása, lángoló gumiabroncsok és gomolygó füst. Íme, egy kormányellenes tüntetés durva ütlegeléssé fajult mozzanatai. És ezeket nem egy diktatúrában sínylő afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai ország, hanem a demokráciát fennen hirdető Európai Unió területén rögzítették és repítették világgá […]

Szép hetünk volt

Az elmúlt 5-10 nap alatt ismét világraszóló magyar sportsikereknek örülhettünk. Dévai Boglárka aranyérme a szertorna Európa-bajnokságon önmagában szenzációs eredmény, s ha a világbajnokságon sikerül legalább bronzig eljutni, az már olimpiai szereplést érhetne. Amennyiben Dévai Boglárka mellé tényleg érkezne a válogatottba a… dévai központból Olivia Cimpian, nagyon ütőképes magyar csapat alakulhatna szertornában. A rendkívül tehetséges, 17 […]

Szőlőfalu odalett

A Kárpátokban tipegve járnak az istenek. Minden a helyén volt ott a teremtés elején is. Csak gondolj bele! Hogy nézne ki Európa nélküle? Ott megyen az a lány. Tetőtől talpig lány, visszafelé is; de milyen lenne fagylaltozás közben, ha nem lenne meg a könyökhajlata? Na, azért, mert a Kárpátok igenis Európa könyökhajlata, azt nem lehet, […]

Téved, Pop úr!

Nem gondoltam volna, hogy valaha is nekünk kell megvédenünk a gyulafehérvári nyilatkozat szerzőit és a küldötteket, akik közfelkiáltással elfogadták volt 1918. december elsején a sarkalatos dokumentumot. Méghozzá Ioan-Aurel Poptól kell megvédenünk, aki történész és akadémiai elnök létére kontextusából kiragadva értelmezi azt, hogy ellentmondhasson a tusványosi szabadegyetemen ismét elhangzó kijelentésnek. A történész ugyanis azt állítja – […]

Fogytán a kenyér s a türelem

Miért kell minden rosszban benne lennünk? Azért, mert hitvány világban születtünk. Szólok többször a jóságról, annak a vágyáról, de hát a hitványság, aljasság maga a felkiáltójel, mely nem véletlenül hasonlatos a lándzsa hegyéhez. Megértem ma azt is, hogy olvashatom Ceaușescu dicséretét egy román lapban (Cuvântul Liber, 2018. aug. 9.) A szerző, Ioan Cismaș a magyarság […]

Köpködnek és hangoskodnak

Kovásznán is javában zajlik a turistaszezon. A város tele fürdővendégekkel, főleg azokkal, akik kezelési jeggyel érkeznek a városba, azonban hiába van üdülőjegyük, jó modort, azt nem kaptak melléje, pedig nem ártott volna. Azon fajta idős emberekről – szomorú, de való – beszélek – tisztelet a kivételnek! –, akik a legnagyobb nyugodtsággal ülnek a parkban, közbe […]

A megmaradás ábrája

Jönnek, jönnek az egyre szebb leányok, mert ez az élet rendje, s mi gyönyörködünk bennük. A rendetlenségben a duhajok egyre jobban akarván élni, képesek egyik esztendőről a másikra földúlni, szemünk előtt országok s földrészek olyan amilyen harmóniáját. Mi, nemzeti kisebbségbe préselt magyarok alig, vagy alig sem vagyunk merészek beleképzelni magunkat a romániai rabokká fölpéldázott kézdivásárhelyi […]