Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól keres a buszsofőr

A minap utaztam Kézdivásárhelyről Csíkszeredába a Balint Trans kisbuszával, és ennek kapcsán tennék pár apró vagy épp felháborító észrevételt. Az egyik, hogy a kisbusz már annyira tele volt amikor Kézdivásárhelyre érkezett, hogy gyakorlatilag az emberek örülhettek, ha helyet kaptak. Ez csak tovább tetőződött a város Szentlélek felőli végén, ahol a felülő személyek már csak állóhelyet kaptak.
Akadt köztük egy idős néni is, aki valamiféle bérlettel akart fizetni, de a sofőr mondta, még kell adnia két lejt. A néni erre azt mondta, majd előszedi, csak nagy a csomagja. Eközben egymás után ültek fel az emberek, de sokuktól már csak a pénzt vette el a sofőr, jegyet nem adott. Így ment ez sokáig. Az emberek jöttek, rövid távra fizettek, jegyet nem kaptak, és kevesebbet is kellett fizessenek, mintha megvették volna a jegyet.
Az előbb említett idős hölgy is leszállni készült, de jelezte, nem tudta elővenni a pénztárcáját, hogy kifizesse a 2 lejt a sofőrnek, aki erre bőszen ráförmedt: „ez volt az utolsó útja velem”. A néni pedig szomorúan leszállt.
Nem akarom vitatni, hogy a néni volt-e ravasz, amiért nem fizetett, vagy pedig a sofőr arcátlan, hogy miután több mint 10 embertől, akik állni kényszerültek a buszon, bezsebelt pár tíz lejt, volt képe egy idős asszonytól is követelni a két lejt. De hab a tortán, hogy Csíkszeredához érve annyian lettünk a buszon, hogy biztonsági okokból még egy kisbuszt szembe kellett küldjenek. Erre ültették át azokat az embereket, akik nem kaptak ülőhelyet, és velük is megtelt a másik busz! Tették mindezt azért, mert ellenőrök voltak a város végén.
Nekem se nem érdekem, se nem tisztem eldönteni, ki miként dolgozik, de ha esetleg jegyet is adnának, akkor lehet, nagyobb busz is járhatna Kézdi és Csíkszereda között, s nem kellene az embereknek állniuk a hosszú úton.
Vajda Piroska, Kézdivásárhely

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 27., 8:36
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mint kezdivasarhelyi kedves V.P. telyesen igaza van ez tortent mult penteken is (aprilis 18) de a jegy nem adast egeszen Marosvasarhelyig folytatta.

  • User
    Dátum: 2018. április 27., 8:32
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ugyan ez a helyzet a Balintransz Marosvasarhely Sepsziszentgyorgy utvonalon is,hegyet nem adnak,ha kerjuk akkor meg komentelnek is,allva kell utazni akar 5 km is,es tisztelet a kivetel sofor urak kozt,van aki nagyon paraszt. Volt eset,hogy annyian voltunk a buszon mint a szardellas dobozban a halak,es a rendort meglatta a sofor,kerte a fugonyoket ossze huzni es legugolni az ulesek kozt,ne lassa a rendor,hogy mennyi utasa van !
    reklamalva volt a busztarsaganak de a helyzet nem valtozik azota se

  • User
    Dátum: 2018. április 27., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Ha majd kiveszik a buszt akkor miert fogtok reklamalni?!Mindket jarat hosszukurszas busz ezert nem is lenne koteles a falusi parasztokat folvenni.Nektek van helyi jarat beteve,hasznaljatok azokat! Ez a ket busz csak a Csikszereda ,Udvarhely es Marosvasarhelyre utazokat kene folvegye,ugy ahogyan teszik ezt a Brasso fele kozlekedo hosszukurszas buszok,melyek mar regen nem allnak meg egyetlen faluban sem.

  • User
    Dátum: 2018. április 29., 17:02
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Tisztelt kevesett tudott emberek.ezek a szerencsétlenen hosszú járatok csak igy módon tudják fenttartani magukat!!!! Mert az állam kizsugorolja a cégeket minden féle adókkal,millio -féle biztosításokkal,peron díjakkal!!!!!! Es hogy a sofőr zsebre teszi a pénzt amire nem adott jegyet,az nagy tévedés kedves tudatlan emberek!!!!szegények probalnak sporolni hogy holnap is legyen munkahelyük!!!!!! Sajnos ollyan országban élünk hogy ha minden törvényt szigorúan betartanánk egy -két hónap on belül a az egész hosszú járat csődöt mondana!!!!! Ott az élő példa a Ballotrans!!!!! Mínuszban dolgoztak a nagy buszokkal és be buktak!!!!! Es akkor azután lehet stoppolni!!!!!

  • User
    Dátum: 2018. április 30., 13:51
    ÉRTÉKELÉS: -6

    „Nem a buszt kell kivenni,hanem a sofort kicsit rendbetenni”.En ugy gondolom,hogy a felsoharomszeki szekely besugokat kellene mar valaki ugy rendbe tegye,hogy vegervenyesen rendbe legyenek teve! Ezektol a szekelyseg fergeitol mar az egesz orszag irtozik.A rendorsegen is utaljak ezeket a fo.os besugokat,mert csak gyujtik a rendorok bajat minden sz@rsaggal.Brasso fele egyetlen hosszukurszas busz sem veszi fel oket mert itt is egyebet nem csinaltak csak arulkodtak a soforokrol,hogy nem adnak jegyet.Nem annak orvend az idiota besugo,hogy olcsobban hazajut,hanem,hogy a sz@ros apropenze miert a sofornek a zsebebe megy.Van megoldas erre a dologra,hiszen a ROD-Trans jaratai azert vannak,hogy ezzel kozlekedjenek (termeszetesen tizszeres aron).Ugy hogy csikszeredai es marosi jaratok,tobbe ne alljatok meg ezeknek a buta falusi sipoloknak,hadd jarjanak a ROD-Transz buszaival ezutan!

  • User
    Dátum: 2018. május 2., 8:56
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Látom egyesek szerint rendben van a zsebre dolgozás. Akkor mindenki csaljon, lopjon, ne fizessen adót, mert csak úgy lehet megélni. De senki ne panaszkodjon, ha nem javítják az utakat, az iskolákat, nem ad semmit se az állam. Természetesen nem csak azért nem ad, mert nem fizetünk, hanem azért is, mert aki fizet, attól is ellopják egy részét, de fel kéne fogni, hogy nem az a megoldás, hogy elkerüljük az adófizetést.
    Ha nem elég a bevétel, meg kell drágítani a jegyet, senki nem kéri, hogy ingyen vagy veszteségesen dolgozzanak. Ha jó a szolgáltatás és kiszolgálja az igényeket, akkor az utasok ki fogják fizetni a nagyobb árat.

    Egy magyargyűlőlő gazember

  • User
    Dátum: 2018. május 2., 11:59
    ÉRTÉKELÉS: -7

    En nem azt mondtam,hogy mindenkitol tegye iel a penzt es ne adjon jegyet,hanem azt,hogy a hosszukurszas busz nem nektek van beteve,hanem azoknak akik messzire utaznak.Azzal,hogy minden falusit folszed a sofor,kenyelmetlenne teszi azok utazasat akik messzire utaznak.Nektek van helyi jarat,a ROD-Trans, ezert hasznaljatok ezeket a jaratokat.Ha a ket lejt es az ot lejt is sajnalod attol a sofortol,akkor jarj a Rod-Trans-al.Azon adnak jegyet,csak ott dupla ara van! En a helyukbe tobbe egyet sem endednek fol a buszomra (fokeppen Szentlelek es Szarazpatakiakot,ezek a legnagyobb sipolok!).Ha majd ugy jartok mint a Csernaton,Albis,Dalnok es Uzoniak,akiket egy hosszukurszas busz sem vesz fol a Kezdivasarhely-Brasso utvonalon,pontosan ezert,mert egyebet sem csinaltak csak arulkodtak es jelentgettek a soforoket,akkor majd megjon az eszetek.Jo stoppolast kivanok!

  • User
    Dátum: 2018. május 2., 11:11
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Es a masik kommentelonek aki azt irja,hogy”egyesek szerint rendben van a zsebre dolgozas”.Nagyon is nincsen rendbe.De egy olyan orszagba ahol minden politikus egy hatalmas nepnyuzo tolvaj,nehogy mar egy szerencsetlen soforon fozzetek ki a bosszutokat.Ugy latom,hogy egyesek nem annak orvendenek,hogy olcsobban hazajuthatnak.Nem! Oket az erdekli,hogy az a szerencsetlen sofor,aki szinten olyan munkas mint a jelentgetok,nehogy a szaros kis ehberet folkerekitse az ok szaros ket lejukbol!

    • User
      Dátum: 2018. május 2., 19:42
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Es azt akarod mondani te „finom” varosi sofor,hogy a feketen ossze lapatplt penzt te este leadod a fonokodnek:)) Ezt higgye o el,aki valamikor ugyanezt csinalta …neha a fagyi vissza nyal :))

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 10:15
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Egy távolsági buszjáratnak (ez lenne a „hosszúkurszás”, ami a román cursă lungă tükörfordítása, azaz értelmetlen, helytelen) az engedélyében elő van írva, hogy hol kell megállnia. Ott KÖTELEZŐ megállnia, máshol viszont TILOS. Tehát nem a buszsofőr jóindulatán vagy éppen bosszúszomján múlik, hogy hol vesz fel utast. Ha „nem nekem van betéve”, ne álljon meg. Ha máshol is megáll, akkor azt nyilván a saját zsebe érdekében teszi (onnan érvényes jegyet nem is adhat) és a többi utas kárára. Mert annyival később ér célba a busz, és lehet, hogy a következő kötelező megállónál pont ezért nem lesz ülőhelyük a felszállóknak. Merthogy – és ez a másik fontos tudnivaló – KÖTELEZŐ ülőhelyet biztosítani minden utasnak. Annyi buszt kell betenni, hogy legyen mindenkinek ülőhelye. Ezt a vállalkozó, aki a járatot működteti, csak úgy tudja megoldani, ha az alkalmazottja, a sofőr nem feketézik saját zsebére. Így tudja kiszámolni a reális utasszámot stb. Tehát ilyen esetben a sofőrt védeni, megmagyarázni a lopását, elavult, „kommunista” gondolkodásra vall. Nem. Azonnal jelenteni kell, ha a sofőr nem ad jegyet, ha nincs ülőhely stb. Csak így lesz pozitív változás.

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 11:31
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A S szt györgy -Udvarhely járaton a minibuszos sofőrök zsebre ‘dolgoznak’ nem kicsit ,nagyon! Hogy a vezetőség ezt ne tudná?kétlem…de lehet,hogy megy a visszafizetés módszere,fülest kapnak,ismerik az ellenőröket,megy tovább az élet.

    • User
      Dátum: 2018. május 3., 18:28
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Tisztelet Piroska.en nem tudom hogy hányszor utaztál ezekkel a járatókkal hohy íllyen észrevételeit vanak és ide fajultál!!!! Egy rosszindulatú semi fehérnép lelhetsz!!!!! En több éve rendszeresen utazok evel a járattal de én még -egy ollyan rendes sofőrrel mint ő soha se találkoztam!!!!!az a ember akit te bántottal lehet nem is tud róla!!!!!Az az ember mindíg inteligensen -beszél,mindenkit maximálisan kiszolgál!!!! Ha csomagot be kel tenni? Vagy kivenni , mindig leugrik a buszrol segit mindenkinek, nem mint a tobiek!!!! Soha senkit se hagyott az uton ha duktig volt a busz akkor se és reszkirozzott hogy meg fogják büntetni emiat!!!! Számtalanszor figyeltem hogy ha valaki felszállt es nem volt elegendő pénze ugy is elvitte, nem hagyta az úton megfagyni, vagy ott rohadni a melegbe még ha cigány is vol!!!! Mert annak az embernek van szíve és lelkiismerete!!!! És azt tudnotok kel hogy kevés ijen sofőr van egész kovászna megyebe mint az a marosi sofőr!!!!! TISZTELET A KIVÉTEL!!!! Én nem ítélkezek es nem is véd ek senkit, de ami a szívemen a számon!!!! Vajda piroska legyél szerencsés az életbe

  • User
    Dátum: 2018. május 3., 17:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Érdekes,hogy egyesek nem a komával/utas/ tartanak,hanem a medvével/buszsofőr/…mi lenne ,ha mindenki zsebre/ IS /dolgozna?pincér,tanár,autószerelő,vasutas vágányváltó,bakter aki megállítaná a vonatot ha nem tejelsz stb.De az is igaz,hogy általában a dolgozók nincsenek rendesen megfizetve…így kilophatjuk egymás szemét ,ugye?

  • User
    Dátum: 2018. május 4., 11:14
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A sofőr csak ne reszkirozzon az én bőrömre! Ha duktig tele van a busz, be kell tenni még egyet arra a vonalra. És nem azért nem hagy télen fagyoskodni a megállóban, mert sajnál, hanem mert kötelező megállnia, jegyet adnia, s ülőhelyet biztosítania. Legyen világos!

  • User
    Dátum: 2018. december 31., 8:28
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Először én is busz sofőr vagyok nemetbe ott iesmi nincs de itt felej anyi szemelyert s azok a híres patronok akik vilakat húznak fel maguknak kiszurjak a szemedet egy pár ezer lejel

  • User
    Dátum: 2019. január 1., 11:06
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Na megszólalt az irigység is 7 hónap után!Hát persze a ‘ németbeli ”patronok’ mind sátorban laknak.Aki becsületes vállalkozó /’patron’ /és kockáztat ,hogy céget alapít és vezet és sikeres is ,az megérdemli ,hogy villában lakjon.A kérdés az,hogy a mieink megfelelnek-e ezeknek a kritériumoknak .Ez az egyik .A másik részről az,hogy becsületes munka elvégzése után,megfelelő bért kapjon.Ha nem,ide illik az a mondás,hogy ‘ a fukar gazda teszi tolvajjá a bérest’.BÚEK.