Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idősek készültek a húsvétra

A szentkatolnai egyházközségben 2009-ben szerveztük meg első alkalommal az idősek és betegek készületi napját húsvétra. Akkor 36 meghívót küldtünk ki a faluba, és kb. 25 idős testvérünk volt jelen, kapcsolódott bele az ünnepségbe.

Idén 10. alkalommal vettek részt ezen az ünnepségen közösségünk idős testvérei, miután a plébániai hitoktatásban résztvevő gyermekek 100 meghívót vittek el a 75. életévüket betöltött idősekhez. Most arra törekedtünk, hogy mindazokat aktívan bekapcsoljuk az ünnepi programban, akik az elmúlt 10 évben valamilyen szerepet vállaltak. Voltak, akik már eltávoztak közülünk, de rájuk is emlékeztünk imáinkban.

Március 18-a reggelén mostoha idő köszöntött ránk. Az utak síkosak voltak, a szél is nagyon fújt, ennek ellenére szép számban jelentek meg a meghívottak. A szentkenet szentségét is kiszolgáltatták a szentmise keretében azoknak, akik igényelték, amelyben a helyi plébánost Szabó Gyula nyugalmazott plébános segítette. A szertartás befejezése előtt egy idős testvérünk imája, majd egy fiatal lány köszöntése hangzott el, amelyben tiszteletüket fejezték ki szüleik, nagyszüleik, tanítóik, nevelőik iránt, akik fölött eljárt már az idő.

Lőrincz Lenke, Szentkatolna

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük