Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hajrá, Fradi!

Hétvégén a klubszinten legsikeresebb magyar(országi) sportág, a kézilabda felé fordul a figyelmünk. Pénteken este Bukarestben, a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a helyi CSM a Ferencvárost fogadja. Hivatalosan az FTC–Rail Cargo Hungaria csapatát. Nem hivatalosan, szívhez szólóbban: a Fradit. A magyar csapat számára ritka és kedvező pillanatsorozat lenne valami nagyot alkotni ismét a nemzetközi porondon, az elmúlt évek két KEK-aranyát még fényesebbé tehetné egy budapesti Final Four, a négyes döntő torna, amelyre május első hétvégéjén kerül sor.

A szakértők vizsgálgatják, méricskélik az erőviszonyokat, összehasonlítják a két fővárosi együttes játékoskeretét, és azt mondják, a CSM a párharc esélyese. Nem elfogultság, nemcsak a szív súgja viszont azt, hogy a Ferencváros egységesebbnek tűnik a 2016–2017-es BL-idényben. Ahogyan Molnár Vilmos írja novellájában, az egyik Béla Bélább a másik Bélánál – nos, itt is a Fradi „csapatabb” a bukarestinél. Szeszélyességben egyformák. Egyaránt képesek elkápráztatni és megbotránkoztatni.

A női kézilabda-BL másik negyeddöntőjében a Győri ETO Audi KC a Metz-nél játszik április 9-én, és normális körülmények között a francia csapat nem jelenthet akadályt Görbiczéknek a négybe jutáshoz. A tavasz igazi sportcsemegéje lenne, ha a budapesti négyes döntőben két magyar csapat játszhatna. A papírforma szerint két délszláv együttes, a Vardar és a Buducsnoszt lehet a másik két résztvevő. A Fradi számára azért is ritka alkalom a döntőbe jutás, mert a következő idényre elképesztő építkezésbe kezdtek a majdani vetélytársak, a 2018-as BL-döntőt valószínűleg két világválogatott, a Győri Audi ETO és a CSM Bukarest játssza majd.

Más érdekfeszítő dolgok is történtek a magyar sportban, a nagy formában lévő Berki Krisztián tornász, a lólengés versenyszám egyik legjobbja bejelentette, célja az, hogy Tokióban megismételje, átélje a londoni élményt. A hatszoros Európa-bajnok, egyszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok, többszörös dobogós Berki az abszurd részvételi feltételek miatt maradt le két nyári olimpiáról, és ezzel szembeni dacból is szeretne Tokióban bizonyítani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük