A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Győzni és megmaradni!

A népek életében voltak, vannak és valószínűleg ezután is lesznek majd olyan meghatározó pillanatok, amikor azonnali, egységes és összehangolt cselekvésre van szükség. És amelyik ezt nem ismeri fel, az óhatatlanul el fog tűnni a történelem süllyesztőjében, amint erre már számtalan példa figyelmeztet.

Éppen ezért magunkban és honfitársainkban egyaránt tudatosítanunk kell, hogy olyan időket élünk, amikor a székelység sorsa végzetesen megpecsételődhet. Bátor, konok és következetes kiállással azonban a jövőnket is megalapozhatjuk. De vajon tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel? A kérdés pedig egyáltalán nem költői, hanem a minket érintő ügyekhez való hozzáállásunk elemzéséből adódik. Ennek eredménye ugyanis aggodalomra ad okot, hiszen egy olyan közösség, amely képtelen a tagjait és ezáltal saját magát megvédeni, nem életképes.

Ugyanakkor azt is kell mondani, hogy a sorainkban elharapózott közömbösség és fásultság egyes politikai és szellemi vezetőink súlyos mulasztásaiból és tévedéseiből fakad. Most azonban, amikor újból államosítják a vagyonunkat, megtiltják a jelképeink használatát és elhurcolják az érdekünkben hangjukat hallató nemzettársainkat, nem szidalmazni kell egymást, hanem segíteni. Éppen ezért tegyük félre a sérelmeinket, és azon legyünk, hogy a jogainkat tovább ne csorbíthassák. Hogy visszakapjuk és megtarthassuk, ami minket illet. Hogy a börtönben ártatlanul sínylődő honfitársaink mielőbb kiszabaduljanak.

Miután a felsoroltakat elértük, még mindig acsaroghatunk egymásra. Erre viszont jelenleg időt és energiát fecsérelni nem csak tévedés, hanem egyúttal bűn is, mert az ellenségeink malmára hajtja a vizet!

Csütörtökön 18 órakor vonuljunk hát mindannyian Kézdivásárhely főterére, így adjuk a minket elnyomó bukaresti hatalom tudtára, hogy tovább nem packázhat velünk. Követeljük a Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt sújtó ítélet azonnali felülvizsgálatát, és a két politikai fogoly szabadon bocsátását. Tömeges jelenlétével pedig elsősorban a céhes város lakosságának kell jó példát mutatnia, de ott a helye a többi székelyföldi település küldöttségének is. Győzni és megmaradni ugyanis csak együttes erővel tudunk.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.