Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyermek vértanúnk

A megyeszékhelyi Művész moziban nemrég vetítették Filep Farkas és Vörös T. Balázs Emlékmű helyett címet viselő dokumentumfilmjét. Alkotásuk a sepsiszentgyörgyi szoborrobbantási kísérlet következtében szörnyethalt Vaszi Jánoska tragédiáját idézi fel – sajátos módon. Bizonyítékok hiányában ugyanis az emlékezés, logika és következtetés segítségével próbálja alátámasztani mindazt, ami akkor mindannyiunk számára nyilvánvaló volt és azóta is az: Vaszi Jánoska a kommunista diktatúra magyarellenes intézkedéseinek áldozata lett.

Ő a mi vértanúnk tehát, akinek alakjáról már legfőbb ideje volt letörülni a feledés porát. Már csak azért is, mert helyette bárki megjárhatta volna és hasonlóan járhat a jövőben is, ha nem derítjük ki, hogy mi is történt és nem vonjuk felelősségre az elkövetőket. Hiszen az eszközök változtak ugyan, az elnyomásunk azonban maradt. Ennek fokozását és kiszélesítését pedig csak közös fellépéssel tudjuk megakadályozni. Ahhoz viszont, hogy ezt megtegyük, nemzeti és polgári öntudatra van szükség, melyek felélesztésének leghatékonyabb eszköze a múlt feltárása mellett az emlékezés és emlékeztetés.

A napjainkban is állandó megfigyelés alatt álló Mihai Viteazul-szoborcsoportot akkoriban huzamosabb ideig még szemlélni sem volt tanácsos, nemhogy túlzottan megközelíteni. Hogy a milícia (rendőrség) és a szekuritáte (politikai rendőrség) mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt tartott. Hogy jóváhagyás nélkül még írógépet sem lehetett vásárolni, és vadászfegyverrel is csak a hatalom birtokosai rendelkezhettek.

Mindezek tudatában feltehetünk néhány kényelmetlen kérdést az 1984 nyarán bekövetkezett tragikus eseménnyel kapcsolatban. Például, kinek, vagy kiknek volt lehetősége összeállítani a robbanószerkezet? Miként lehetett azt a szobor talapzatához helyezni? Hogyan állhatott ott órákon keresztül észrevétlenül? Mit kerestek ott a szekusok, a robbanás bekövetkezte előtt?
Megválaszolásuk után pedig az is érthetővé válik, hogy a rendszerváltás ellenére, miért nem lehetett ennek a sötét ügynek a végére járni, illetve a nyomozati anyag miért van 50 évre titkosítva.
A végső kérdés azonban mégiscsak az, hogy szabad-e elhantolva hagyni az igazságot?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük