Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fenyőillat és cinizmus

A stúdióban két hölgy a magyar oktatás szörnyűségein sopánkodik. Az egyik nénikésen, szomorúan csóválja gondokban megőszült fejét, de időnként komisszár-szigorúsággal jelenti ki: ezt már nem! A másik fiatalos hévvel, kidülledt szeme szikráit veti a kamerába. A stúdió természetesen az ATV, a legújabb felháborodást kiváltó ok pedig – fogózzanak meg! –, hogy a megújuló nemzeti tantervben tételesen megjelenik a célkitűzés, miszerint a diákok jó magyarok és keresztények legyenek.

Eddig viccnek gondolták, de most már bizonyosság! Ezt pedig tűrni nem lehet. Mert az iskola az ne világnézetet közvetítsen, hanem készségeket. „Kompetenciát”, nem tartalmat, Isten őrizz! Majd a gyerek döntse el, mire használja a készségeit: kerékpárt tervez vagy gépfegyvert, dolgozni fog vagy megköveteli „alanyi jogon” a láblógatásért az alapjövedelmet, betegeket gyógyít vagy jelentést ír a hazája ellen, példás szankciók bevezetését követelve. A magyartanár nehogy a gyerek fejébe verje, hogy Dobó István a példakép, és nem Hegedűs hadnagy; válasszon majd ő.

Értékrendet továbbítani tilos! Milyen jogon erőltessük szegény gyerkőcökre, hogy Vörösmarty jobban ír, mint Parti Nagy, amikor éppen káromkodó kedvében van? Hogy Deák Ferenc gondolkodásmódja jobb, mint Cohn-Bendit utcakődobáló anarchizmusa? Valamint Pityuka és Katica tanári befolyás nélkül kövesse Herczku Ágnest vagy Lady Gagát, teljesen mindegy, ugyanis az a jó, ami nekem jó, az a szép és helyes, ami nekem szép és helyes. A tornatanárt pedig dobják ki, ha elkiáltja magát, hogy fiúk jobbra, lányok balra: honnan tudja ő, ki-ki minek mondja magát! Amúgy a fiatalabb hölgy egy fényképen a „Le a monogámiával!” táblát fogva tündököl, tehát (új)erkölcsileg kifogástalan, született oktatásreformer.

Hova vezetett már eddig is a megvadult bikaként magára eresztett liberalizmus, láthatjuk. A népszerű általános műveltségi versenyen a kérdés: melyik uralkodónk született 300 éve? Ott vannak segítségként a hiányos betűk: M. R. A T. R. Z. A. Némely habozás után jön a válasz: Tarzan! Másik epizódban az „egyházi személy” – D. K. N. – kérdésre mindkét versenyző csak hápog, nem tudja, hogy diakónus. Egy hasonló román műsorban egy versenyző, aki már közel volt a főnyereményhez, leállt, mert nem tudta, hogy Simeon vagy Salamon Jákob fia. Maholnap a múzeumban a látogatóknak minden híres festményt le kell majd fordítani, mert mit sem értenek belőle az ipad forgatásában szuperkompetens látogatók. Fájdalom látni az egyébként jólöltözött, szép fiatalokat, amint esetenként elnémulnak, hebegnek vagy egyenesen vihogásba menekülnek, amint egy ünnepről vagy történelmi, kulturális személyiségről faggatják őket. Miért kell történelmi tudatot alakítania az iskolának, amikor a Klubrádióból két Pápai Jocó-remekmű között úgyis megtudja, hogy a magyar ember Európa szégyene, anyukája méhében már fáshiszthá és ántiszhémitá – ha nem hiszi, kérdezze meg az Egyenes beszédet.

Látszólag nem ide tartozik, de talán mégis, hogy egy sereg amerikai sztár kijelentette volt, Trump győzelme esetén a lábuk sem éri a földet, úgy elmenekülnek. Mind maradtak, danolnak, színészkednek tovább jó dolcsiért. Persze ostobaság is lenne minden kormányváltásnál hazát cserélni, mint divatból kiment zoknit, de nem ártott volna nekik megszívlelni Wass Albert tanácsát: „Idefigyelj… ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?”

Ez a mi dacos „kompetenciánk”, akár tetszik, akár nem. Egy volt oktatásügyi miniszter például úgy nyilatkozott, hogy a mostani nemzeti kerettantervet kidobná az ablakon Wass-sal, Nyírővel együtt. Pedig szellemi mentora, Marx is figyelmeztetett, nem jó fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Öngyilkos ostobaság volna lemondani értékeinkről egy illuzórikus nemzetek feletti, pusztán a piac dzsungeltörvénye alapján működő metatársadalom kedvéért. Öröm látni az ébredező tavaszi napokon a diákcsoportokat, amint tanáraik vezetésével séták, kirándulások alkalmával magukba szippantják kultúránk éltető illatát. Csendes, fenyőillatú válasz a Budapesten sajnos egyre erősödő cinizmusra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások