Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felebarátunk kése

Vallásháborúkról sokat írtak a történészek, többet, mint amennyi fohász szállott égre felebarátainkért. Ezért is fogadjuk kétséggel a „keresztény Európa” emlegetését óránként. Az ázsiai, afrikai iszlám államok nem áttéríteni akarnak bennünket – hangsúlyozom, a vallásháborúk mindenikének anyagi és politikai, uralmi okai voltak.

A mai Európa lakosságának túlnyomó többsége alig se jár templomba. A keresztény Európa egyszerűen az iskoláink, templomaink, színházaink, közösségi és magánéletünk által évezredek alatt megépült egyetemes társadalmi „katedrálist” jelenti, az Urál-hegységtől Izland nyugati öbléig. Ennek alapkövei közül az emberszeretet, valamint más népek hasonló törekvése, ami összeegyeztethető. Vannak világvallások, de emberi világunk csak egy, ahogy életünk is. Aki ma az európai kultúrától abszolút idegen vallású százmilliók korlátlan beözönlését támogatja pénzért, az miért nem gondol a maga feleségére, gyermekeire, ágyára és konyhaasztalára?

Fölösleges a kérdés. Aki a migráns zuhatagot támogatja, az már nem ellenzék, hanem Európa ellensége. Eddig is aggódtunk, ugyanis ez az ellenség száz éve tervezi a nemzetállamok, a nemzeti határok eltörlését, egy nagy alaktalan halmazba kavarná a népeket.

Ha az ellenzéknek becézett magyar ellenség kormányra kerülne Magyarországon, eltörölné nemcsak a beözönlést megállító kerítéseket, hanem a határokon túli magyar kisebbségek anyagi támogatását is. Erről már vallottak a kettős állampolgárság megszavazása idején is, ellenzék- és ellenségként. Nem jutna maréknyi pénz a villámsújtotta atyhai templomra, Kárpátalja magyar iskoláira, nem is beszélve a romániai Zsil-völgyéről, Temes megyéről és a többiről, magunkról.

Beszélve viszont itt és másutt Európa kereszténynek nevezett s valóban keresztény kultúrájáról. Sorosék garast sem tesznek félre a megmentésünkre – milliárdokat viszont igen a migránsok beterelésére, eltartására, etetésére. Ez vár az európai kultúrára, ez a Vatikánra, melynek romjai sem maradnak emlékeztetőként. Mert szerettük felebarátunkat, késével a hátunkban…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük