Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erkölcsi kötelesség

A múltban sem volt ez másképp, felgyorsult világunkban azonban hatványozottan igaz, hogy csak kellő szellemi színvonal és tudásszint birtokában vagyunk képesek korunk nagy kihívásainak megfelelni. Egyénenként és közösségként egyaránt. Egy nemzet boldogulása tehát hosszú távon értelmiségi rétegének a minőségén múlik, melynek kimunkálása elsősorban a pedagógustársadalomra vár.

Éppen ezért a kisebbségi létben senyvedő közösségek esetében nem csak elszomorító, hanem tragikus is, ha szellemi elitjének tagjai közömbössé és fásulttá válnak. Márpedig szűkebb környezetemben személy szerint ezt tapasztalom, mert az érintettek közül nagyon kevesen vesznek részt Sepsiszentgyörgy élénk és színes kulturális, illetve művelődési életében. Egy-egy irodalmi estről, könyvbemutatóról, tudományos vagy történelmi témájú előadásról ugyanis pontosan azok hiányoznak, akiknek feltétlenül ott lenne a helyük. Vagyis a szaktanárok és általában a pedagógusok. Tisztelet a csekély kivételnek, valamint a fotósoknak és képzőművészeknek, akik testületileg képviseltetik magukat egy-egy tárlatmegnyitón.

Legutóbbi negatív példaként ilyen tekintetben az április 21–22-én nálunk is zajló Székely Konferencián való részvételt említhetem, melynek a székelyföldi oktatással foglalkozó munkálatait csak négy sepsiszentgyörgyi tanár tisztelte meg jelenlétével, akik egyike nyugdíjas volt. És ez vakáció idején történt abban a városban, ahol több száz magyar anyanyelvű pedagógus tevékenykedik.

Persze, mint bármit, a tömeges távollétet is meg lehet magyarázni, azonban néhány valóban indokolt esetet leszámítva ezt elfogadni nem szabad. Mert lehet ugyan a tanügy áldatlan helyzetére, szétziláltságára, a benne uralkodó áldatlan állapotokra, fejetlenségre, következetlenségre vagy az elvártnál alacsonyabb fizetésekre hivatkozni, azonban ezek közül egy sem ment fel senkit a közömbösség és felelőtlenség terhe alól. Hiszen egy olyan tanácskozásba, melyen a válságból kivezető utat és a kisebbségi helyzetünkből fakadó gondok megoldását keresik, egy magyar pedagógusnak nem csak szakmai, hanem erkölcsi kötelessége bekapcsolódni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük