Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elmélkedem, nosztalgiázom…

Elmélkedem, nosztalgiázom… Vélemény

 

Elég idős vagyok, hogy emlékezzem azokra az időkre, amikor az élelmiszer elosztását elvtársak irányították, olyan kereskedelmi szabályt találva ki, mint az „árukapcsolás”. Tehát, ha vettél egy sört, hozzá halat, száradt szendvicset vagy ki tudja mit adtak… Kellett vagy sem, azokkal együtt vásárolhattad meg! Ez történik manapság is. Tetszik, nem tetszik, a kábelszolgáltatók nyakunkba sózzák, a csomagban árusított csatornákat. Vásárold csak meg a felesleges adást is, amit sose nézel…

Lázadok. Lázadó nemzet a székely. Nem is értem, hogyan hallgat, hogyan tűri ezeket az emberi butaságokat? Jómagam mindig is lázadtam, lázadok. Sikerült is emiatt begyűjteni elég sok „jó ismerőst”, de az igazságtalanság, az emberi hülyeségek, butaságok soha nem hagytak nyugton. Korban éretten már nem zavar, ha néhány ember utál, de folytatom élesben az írásaimban.

Már jó ideje nem politizálok. Érdekes, hogy körülöttem mindenki politizál. Az üzletben, a patikában, a piacon, legújabban a templom előtt is. Naponta hallom, látom, hogy vannak, akik a nemzetért, városunk fejlődéséért vagy épp lerobbanásáért aggódnak, beszélnek, kommentálnak, kritizálnak – szerintem ez is politizálás. Lázadnak közös ügy miatt, pedig én már megtanultam, hogy a véleménynyilvánítás veszélyes…

Engem már régen félreállítottak, letiltottak minden szintem. Városi tanácsosságomból való „leléptetésemet” követően voltak, akik vigyáztak rá, hogy politikai mellékvonalra kerüljek. Nem bánom. Talán már nem is érdekel, ám az Olt menti tudósítót sajnálom! Templomban, utcán állítanak meg idős emberek, kérdezvén: miért nem jelenik meg az újság. Válaszolni sem merek… Most, közel négy hónappal a nyugdíj előtt próbálok visszatérni a közéletbe, újra próbálom hallatni a hangomat. Egyelőre nem robbanok, nem kritizálok, nem támadok senkit…

Tiszta szívemből reméltem, hogy annak a szomorú kornak, amely fiatal éveinket elrabolta tőlünk, vége van. Hittem, állítottam, hirdettem. Ám a kommunista párt ideológiája tovább él, hiszen szükségét látják, hogy minket sablonok közé szorítsanak! Ismét lázadok! Ezt nem akarom! Lassan-lassan az emberekből kihal az a késztetés, hogy életükért és tetteikért vállalják a felelősséget. Elkeseredem az olyan emberektől – legyenek bár gazdagok vagy szegények –, akik úgy hiszik, ők mindent megtehetnek.

Néha belém hasít a fájdalom, amikor eszembe jut, hová lett X vagy Y. Azt szokták mondani, a cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel. Vajon az orvostudomány nem tud semmit tenni? Múlandók vagyunk, tudom, de azért… Nagyon sok értékes ember ment el, akik nekem hiányoznak. Szerettem, szeretem az embereket. Sok embert elfeledtünk. Nem csak az embereket.

Szeretek nosztalgiázni, szeretem a régi dolgokat, tárgyakat. Bár mindig próbáltam tartani a lépést az újjal, a modernséggel, soha nem tudtam, nem volt erőm hátat fordítani a múltnak. Nem olyan régen a Facebookra erdélyi városok, fürdőhelyiségek régi fényképeit tettem fel. Kell néha nosztalgiázni! Tudom, sokan nem szeretik. Nem kell foglalkozni a múlttal, a régiségekkel, mondják. Lehet, de én nem tudok nem foglalkozni.

Néha belém nyilall a múlt. Mikor látom a szomorú valóságot, elkeseredem. Úgy érzem, meghal bennem valami, pedig az ógörög és buddhista hit alapjai szerint a tér és az idő az elme eszközei, így az élettől független külső tényezőkként nem léteznek. Kell néha nosztalgiázni…

Orbán Bara Gábor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük