Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy megkésett köszönet

Tudom, hogy a kedves olvasók sokat hallottak Torja község híres szülötteiről, akikre büszke a falu, tisztelettel ápolja emléküket. Például az Apor családról, akik bárói rangba voltak, és a faluban lakó embereknek megélhetést biztosítottak, mivel Torjának a nagyobb része nekik dolgozott. Kiemelném a torjai báró Apor Vilmost, a győri egyházmegye püspökét, aki mártírhalált halt, mert a 2. világháborúban a nők védelmére állt, és az orosz katonák meglőtték. Báró Apor Miklóst is meg kell említenem, aki történetíróként és népdalkutatóként tevékenykedett. Mellszobra az altorjai parkban található. Volt a községünknek egy híres tanára, történésze, Coroi Artur, aki 8 éve elhunyt, de Budapestről is településünk szellemi felépülésén dolgozott.

A falunkban még most is élnek olyan emberek, akik sokat tesznek az itt élőkért. Gondolok itt a Vojna családra. Ők voltak a fő támogatói az altorjai Árpád-szobor felállításának: név szerint idős Vojna Zoltán, Vojna József, Vojna Ferencz, Vojna Sándor és a lányuk, Zsuzsa. Úgyszintén a falu központjában található, az első és második világháborúban elesett hősök tiszteletére állított emlékműre is a Vojna családnak köszönhetően került a feketemárványlap. A református templom régi ablakainak kicserélése Vojna József vállalkozó munkájából valósult meg. A reformáció 500. évfordulójára egy nagyon szép emlékművet készíttetett idős Vojna Zoltán, amely mű remélhetőleg a történelem folyamán hosszú ideig állni fog.

Januárban Kistarcsa testvértelepülésünkön jártam látogatóban, ahol láttam a család jótéteményét, a székelykaput, amire mind Kistarcsa, mint Torja nagyon büszke, hiszen a két település egymás iránti megbecsülését hirdeti. Falunk nevében is köszönöm a Vojna családnak mindazt, amit közösségünk érdekében tett.

Vén Árpád, Torja

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 8., 7:59
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Az emberi rövidlátó hülyeség végtelen. A valamikori arisztokratáinknak hála telepult be Erdelybe a románok nagyrésze. Evszazadokon keresztul kiszipolyoztak a népet es a sok hulye meg ma is oket ajnarozza. A Vojnakrol meg annyit hogy ok a Torjai ” Verestoy „csalad. Annyi fat elloptak hogy a jotekonykodasra csak a fűrészpor ara sem kellett.

  • User
    Dátum: 2018. március 8., 7:56
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Ugy-ugy,magasztald fel oket a csillagos egig.Csak azt is meseld el az olvasoidnak,hogy ezt a sok „jot „amit Vojnaek a falutokert tettek ezt mind a kivagott es csoren hagyott hegyekbol keresett penzbol tettek.Szekelyfold es Erdely megcsufitoi szobrokat allitanak.Ugy latszik nektek torjaiaknak soha nem no be a fejetej lagya.

  • User
    Dátum: 2018. március 8., 11:49
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ven Arpad a csöves alkoholista „kolto” ami penz ossze keregettet arra hol a kotet. Hat eve varjuk. A Vojanktol is csoveltetel akik ejjel nappal loptak az erdot. Maffiak lakaja lettel bar kolduskent maradtal volna a szent anna tonal.

  • User
    Dátum: 2018. március 8., 17:46
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ilyesmi egy ilyen színvonalas napilapban nem szabadott volna megjelenjen! Te oktondi fűzfapoéta a dr urat miért nem említetted meg?! Ejsze a dr nem tölt semmit a mackó árnyékában amig a szerencsétlen turistákat zaklatod😂