Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Botka László és a kerítés

A meghatározó ellenzéki pártok megnevezték miniszterelnök-jelöltjüket: az MSZP Botka Lászlót, a Jobbik nem meglepő módon Vona Gábort. A kampány elkezdődött egy évvel a választások előtt. Ezt jelzi az is, hogy mindhárom párt már most óriásplakátokkal szórta meg az országot.

Botka László üzenete finoman szólva egyszerű: „Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok”. Mondja ezt a dúsgazdag szegedi polgármester a már közbeszéd szintjén is hivatkozási alapnak számító milliós karórájával és eltitkolt vagyoni helyzetével.

Vona azzal kecsegtet, hogy visszaveszi azt a pénzt, amit a Fidesz a Jobbik szerint ellop. Feltéve, de meg nem engedve, hogy törvénytelen a Fidesz közpénzkezelése, komolyan veheti a bárki épeszű ember ezt az ígéretet, aki Magyarországon élt az elmúlt 27 évben? Aligha.

A Fidesz arra hívja fel a figyelmet plakátjaival, hogy Botka Soros embere, Vona pedig Simicskáé. Az utóbbi egy erős hipotézis, az előbbi állítást viszont maga Botka támasztotta alá legutóbb a nagy port kavart interjújával, amit Reuters hírügynökségnek adott, melyben kilátásba helyezte, hogy győzelme esetében mindent el fog követni, hogy lebontsa a Magyarországot mindeddig hatékonyan megvédő határkerítést.

Nem túl taktikus ez a kijelentés, hiszen már éppen elég információval rendelkezik az hétköznapi polgár ahhoz, hogy ne kívánjon a szomszédságába afrikai vagy közel-keleti muszlim betolakodókat. Beszélhet a ballib sajtó kirekesztésről, idegengyűlöletről, rasszizmusról, az embernek működik az egészsége önvédelmi reflexe. Ki ne látná, hogy Franciaországtól Svédországig, ahol nagyobb számban megjelent ez a színes társaság, ott búcsút lehetett mondani a közbiztonságnak? De aki kicsit utánaolvas a témának megtudhatja, hogy a német nők fele egyszerűen fél saját szülővárosában kimenni egyedül az utcára. Egy olyan országban ráadásul, ahol a média tudatosan elhallgatja a migránsok rémtetteit, ahol a legdurvább cenzúra működik, s ahol éjjel-nappal folyik a migránsmosdatás és -népszerűsítés.

Magyarországon a népesség nagy része nem vesztette el józan ítélőképességét. És ha hergelhető is a kormány ellen, de aligha fogja arra adni a voksát, aki a déli határkerítés lebontását helyezi kilátásba. Talán ennek is köszönhető, hogy a párt mélyen hallgat e kérdésről az ominózus interjú óta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük