Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Barackos gombócok

Volt egyszer egy tál barackos gombóc. Gondosan göngyölgette őket egy anyuka-álruhában tevékenykedő szuperhős. Gyűltek a gombócok az ütött-kopott bordó tálban, repült a liszt fel a plafonig. Szuperhősünk minden szeretetét belegyúrta, ugyanúgy, mint a főtt krumplit. Tudta (amit még a gombócok nem is sejtettek), hogy különleges feladata lesz az eledelnek.
Barackoskáink gondolták, nemsokára a fazékban fognak puttyogni, de nem így történt. Szuperhősünk zacskóba rakta őket, majd a fagyasztóban keresett nekik helyet éjszakára. Nem tudták elképzelni szegény finomságok, mi történik most velük. Reggelig tanakodtak, gondolkodtak, majd nagy örömükre kivették őket a hidegből. De még mindig nem a fazék várt rájuk, hanem egy nagyobb zacskó, egy bőrönd, majd egy autó, végül pedig egy repülőgép. A háromszéki barackosok úton voltak a hatalmas Németország felé. Néhány óra után pedig az új helyszínen, szuperhősünk gyerekei végre fazékba rakták őket.
Mostanra már rájöttem, hogy az otthoni étel finomsága és a családtagok közötti távolság egyenesen arányos. Életemben még soha nem örültem ennyire édesanyám gombócainak, mint most, ki tudja hány ezer kilométer távolságból. Nem hiába mondom rá, hogy szuperhős. Ha mi, a gyerekei csak félszóból megemlítjük, hogy „jaj de megennénk a gombócot”, bizony már fő is hozzá a pityóka. Nem számít, hogy otthon vagyunk-e, vagy Kolozsváron, vagy országokkal arrébb, mindig megoldást talál rá, hogy hamarosan gombócot tudjunk falatozni.
Azt is megszokom lassan, hogy szüleim arcát legtöbbször képernyőn keresztül láthatom. Vagy tanulni kell, vagy épp pénzt keresni, és ezt sajnos többnyire messzi idegenben. Azt hinné az ember, hogy huszonegy évesen pont a szüleink azok, akik a legkevésbé hiányoznak, hiszen otthon maradt a barát, a barátnő is. Van ebben valami, úgyis látjuk egymást órákon át a sok kütyünek köszönhetően, de bizony amikor felvágtam a gombócot, olyan szívesen megköszöntem volna egy öleléssel…
Habár régebb volt anyák napja, szuperhőseinknek minden nap hálát kéne adnunk. Kamaszkorban alig vártam, hogy nagy legyek, elköltözhessem otthonról. De most, édesanyám, bármelyik percben hazamennék, napokra, hetekre, évekre!

Bartók Barbara

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük