Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bár egy óvodácskát

Falják a falvakat az évek. Nem adhatok tanácsot én sem az időnek. Megnőnek a csemeték, lomboznak, majd recsegve kidőlnek. Most kell nagy erőnek lenni bennem, hogy nézhessem, vehessem tudomásul ennyi évesen, ahogy a két napja még hófehér szilvafa pici szirmai egy délutáni szellősuhanásban hullani kezdenek, le a friss-friss zöld füvecskére, és aztán nagyot lélegezzek a holnap reggelre gondolván, amikor már a semmié, az áldott földé lesznek a megnevezett fa megnevezhetetlen illatmorzsányi szirmai. Mintha magamat látnám… Da capo. Tehát elölről, mindig is elölről…
Ki beszél itt erőről az elmúlást látván? Könnyebb írnom, vezényelnem szonátákat, rapszódiákat zenekaroknak, mint nézni, ahogy visszanevetve hull alá talán végtelen esésben a hófehérke sziromlevél a sok millió közül, az örökkévalóság harmadnapján.

– Jó napot… Mondom, jó napot. Meg tetszik engedni, hogy levegyek egy kicsi ágacskát innen?

Az ablak s a férfi balján, a magas, hét méter átmérőjű szilvafa lombjának alsó ágai alatt meghajolva egy másik férfi. Nincs több hatvannál. Onnan néz föl a földszinti ablakban állóra, aki mozdulatlan gondolkodik, karba tett kézzel. – Ágat, nem gyümölcsöt, áprilisi ágacskát kér, melyiket a sok közül, melyik hófehér ágacskát, Uramisten? Igaz, kihajlik a lombra készülő ág az útra, igaz. De miért…

– Minek? Kinek?

– Édesanyámnak. Elnézést, ha zavartam. Már szereztem a dombról is, de ez a fehér, a magáé olyan igen szép…

A magáé. Tehát az enyém. Száztizenkét éve az enyém. Ha nekem készült itt egyáltalán valami. Az enyém a ház, a kert, enyém ez a hófehér szilvafa. Harmadnapos fehér. Hányadszor járom be Európa koncerttermeit 50 év alatt? Mi az, ami nekem nő, s tisztább, mint a nagymama kertje, ez.

– Jöjjön be, kérem.

– Igazán nem akartam.

– Kimegyek, maga jöjjön be. Nyitva minden.

Már a tornácon találkoztak. Fehér haj, kockás könnyű zakó, a másikon kopottacska hétköznapi ruha, félcipő. Kezelnek.

– Lovas vagyok. Lovas György. Ma érkeztem haza Amerikából. Ez az ősi ház. Az ős. Hol lakik?

– Három házzal odébb. Anyám beteg. Neki hoztam ezt a csokrot. Kicsit furcsa, nem?

Menjünk, mondta a vendég az otthoni tornácon. Nem zárt be semmit, mentek. Nem a harmadik, hanem a hatodik házig, a közben lévő három ház s bennvaló lakatlan, de még nem omlatag. Bódultan s virágban minden, rózsaszínben, fehérben meg készülőben a gyümölcsfák, mintha a teremtés kezdetén. Honnan s hová haza? Jöttem, menjünk. Szépen tartott ház, udvar, hatalmas fa a kerítés mellett. A virágos ember ment elöl, előzékenyen, mintha hetek óta várta volna a vendéget, tessékeli, de előre megy a konyhába, ott az ágyban az asszony, aki az anyja.

– Anya, hoztam csokrot. Az úr három karcsú ágacskát is vágott, ezek a fehérek. Ahogy mondtad, a fa s az ág nem sínyli meg, ne félj egyet se.

– Csókolom, néném. A Lovaséknitt való, a zenész vagyok…

– Emlékszem, fiam, hogy voltál. Menjetek a faluba, ha még látni akarod…

A falu félig se lakott. Ha már mi se leszünk, akkor ellepik a… El mások, a szaporábbak.

– Esetleg valamit akar fogyasztani, Lovas úr?

– Én nem fogyasztok. És amennyit iszom, azt nem érzi meg a falu. S ha nem szólítasz Gyurinak, akkor semmit. Estefelé jön az öcsém Udvarhelyről, van idő.

Olyan tiszta ez a félig lakott székely falu, mint egy ravatal. Fölfelé zuhognak a lombok, az illat. S az élők reménye. A kocsma kicsi és nagyon tiszta. Gézát előre tessékeli mosolyogva Lovas, egyetlen asztal foglalt a hétből. Köszöntik, az ellenkező sarokba ülnek. Kezet akarok fogni a faluval, gondolta, és azt tette, átment az öreg vendéghez, azon kopott zakó, illő pantalló, fehér ing. Látszott rajta a keserűség alatt mind a nyolcvanöt esztendő, meg az arc csontváza.

– Mért nem hagynak meg bár egy óvodácskát? Üljön csak le, fiam. Olyan sok rettenetesen gazdag ember van… Bár egy óvodácskát… Megszüntették, pedig van hét kisgyermek… Hegyek, erdők vannak a birtokukban… Bár egy óvodácskát nem képesek… Hogy nem… bár egy óvodácskát. Annyi gazdag ember van ma, sose ennyi, sose… Bár egy óvodácskát hagynának hátra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük