Bálint Gábor és az eszperantó nyelv

Köztudott, a szülőfalujának, Szentkatolnának a nevét büszkén vállaló nyelvzseni, Bálint Gábor mintegy harminc nyelvet beszélt. Ahogy mondották az őt személyesen is ismerők, hihetetlen könnyűséggel sajátított el idegen nyelveket. Három hét alatt például annyira jutott a finn nyelv tanulásával, hogy egyik ismerősével újból találkozva, már motyogott finnül, Mongóliába érve pedig a mandzsu nyelvet is elkezdte rendszeresen tanulni, s fogadott mongol tanítójával a harmadik lecke után már mandzsu nyelven tudott beszélni. Csodálkozott is ezen a mongol, mire Bálint elmondta neki, hogy ő már mongóliai útja előtt ismerkedett e könnyű (!) nyelvvel. Egyedül a kínai tanulásával szemben voltak „fenntartásai”, azt gondolta ugyanis, hogy ennek elsajátítása számára legkevesebb négy évet igényelne, de hogy akkorra, mikorra – úgymond – a sínaival készen lenne, szép csendesen elfelejtené azokat a nyelveket, amelyeket már tud…

Ezért is csodálkozhatunk azon, hogy ő, aki Európában és Ázsiában nem szorult tolmácsra, milyen nagy lelkesedéssel szorgalmazta az eszperantónak mint világnyelvnek a tanulását és népszerűsítését. Egyik tanítványának eszperantó nyelvkönyvéhez előszót írt, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Nemzet hasábjain pedig ugyancsak megszívlelendő tanácsokat adott e mesterséges világnyelv hasznáról, de általában is véleményt mondott az idegen nyelvek tanításával kapcsolatban.

Napjainkban is ezer és ezer munkavállaló földink tapasztalhatja, hogy egy-egy nyugati kiskereskedésben semmire sem megy, pontosabban szólva üres kézzel távozhat onnan az olyan, iskolában tanult mondatokkal, hogy aszongya: Pátriá nosztrá pulchrá est, vagy: Unzere fáterlánd iszt sőn, ne adj’ isten: Násá rogyiná krászívája! Érdemes hát ma is figyelni Bálint Gábor felvetett gondolataira. A teljes írás a Székely Nemzet 1904. évi december 24-i számában jelent meg, illetve olvasható lesz a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatalnál a napokban megjelenő, a tudós válogatott műveit tartalmazó kötetben. Íme:

„(…) Régi tapasztalat az, hogy az ember jobban érzi magát kutyája társaságában, mint olyan embertársáéban, akinek nyelvét nem érti. Ezért egyes emberbarátok már régen gondoltak arra, hogy az emberiséget vagy egy közös nyelv vagy közös írás elfogadtatása által egymáshoz közelebb hozzák. (…)

Minthogy e célra a holt nyelvek (szanszkrit, héber, görög, latin) közül egyik sem alkalmas, mert egyiken sem lehetne még egy egyszerű árucikklajstromot is kiállítani, valamelyik jobban elterjedt élő nyelvnek közös elfogadását nemzetközi nyelvül a nemzeti vetélykedés nem engedné meg: azért a múlt század közepén egy német pap megpróbált egy új világnyelvet szerkeszteni a világon leginkább ismert angol nyelv alapján. (…)

Nem sokkal később, a 80-as években egy varsói orvos dr. Esperanto álnév alatt adott ki egy új mesterséges nyelvet, amelynek célja volna nem a számos nemzeti nyelveket elnémítani, amint a megbukott volapük célozta, hanem csak kisegítő nyelvül szolgálni a nemzetek közt úgy, amint volt régebben a nehéz latin s utána a nem kevésbbé nehéz francia nyelv.

Ez új nemzetközi nyelvet, amely eszperantó néven ismeretes, dr. Zamenhof szerkesztette a világon csaknem mindenütt tanított latin nyelvből 28 egyszerű betűvel és 16 (tizenhat) kivételt nem ismerő nyelvtani szabállyal, hogy minden középműveltségű ember könnyen megtanulhassa, s külföldi embertársával magát sok fejtörés nélkül megértethesse. Ez új nemzetközi nyelvet hazánkban évek előtt én ismertettem meg először, s egyik tanítványom (dr. Barabás Ábel) írta az első magyar eszperantó nyelvtant, szótárt és olvasókönyvet. (…)

A legsajnálatosabb az, hogy éppen a nagyobb nemzetekbe való beolvasztással fenyegetett kisebb nemzetek a leglanyhábbak az új nemzetközi nyelv pártolásában. (…) A magyar gyermeknek kell a legtöbb idejét a merőben idegen szellemű nyelvek tanulására fordítani, s 16 évi iskolai nyelvtanulás után hány százalék képes nem beszélni, de legalább egy egyszerű levelet írni azon nyelvek valamelyikén, amelyekkel annyit kínlódott? Holott ha minden hazai iskolának végző félévében az új nemzetközi nyelv 16 szabályát s egy kis kátéfélének lapjain eltérő alapszóit megismertetnek bizonyos meseórák egy része alatt, olyan nyelvismeret birtokába juttatnák a fiatalságot, amellyel szükség esetén az egész művelt világgal meg tudná értetni magát. (…)”