Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az örök második

Sportújságíró kollegám az egyik olimpia után kérdezte: tudod, hogy ki az éremosztás után a legelkeseredettebb? Nem a vesztesek sora, nem is a bronzérmes, hanem az ezüstérmes. A legfájdalmasabb, amikor karnyújtásnyira vagy a győzelemtől, a hírnévtől, de nem lesz tiéd az arany.

Valaha jómagam is egy portrésorozatot írtam, olyanokról, akik mellett elszaladt a vonat, pedig már ott voltak, hogy felszállnak rá. Az egyik ilyen egy kislány volt, Maria Cojanunak hívták, Károlyi Béla egyik tanítványaként mindig ő mutatta be a legnehezebb gyakorlatot, s őt szemelték ki kedvencnek. Bár sorban nyerte a versenyeket, rávert Nadia Comănecire is, a sors közbeszólt. Egyik orvosi ellenőrzésnél kiderült, hogy baj van a szemével. Teljesen hátraszorították, s előrelépett az egészséges, persze tehetséges, Nadia. Ma már Maria Cojanuról szinte senki sem tud. A másik ilyen lemaradottat Mitică (Dumitrura változtatta a nevét) Dediunak hívták, s az egyik román űrhajósjelölt volt. Oroszhonba három pilótát küldtek, őt, egy bizonyos Cristian Gurant és Dumitru Prunariut. A fáma szerint sokáig úgy tűnt, hogy Dediu-Romanyenko párost lövik ki, csakhogy az orosz begrippésedett. Így került az űrhajóba Dumitru Prunariu és Leonyid Popov. Dediu, ugyan megkapta a kiképzett űrhajós címet, élete végéig sajnálja, hogy lemaradt. Talán ez játszódhatott le a Farkas Bertalan és Magyari Béla között is, csak egyikük repülhetett!…

A napokban a Nemzeti Liberális Párt elnököt választ. A jelöltek között ott találni egy örök másodikat, Cătălin Predoiunak hívják. Szeretett volna már régebben is pártelnök lenni, de lemaradt. Évekig készülődött, hogy miniszterelnök legyen, s amikor már kormányszékbe ülhetett volna, jött a technokrata Dacian Cioloş, és kiütötte a nyeregből. Polgármestere szeretett volna lenni Bukarestnek is. Második helyre került. Most meg itt a PNL-elnökség. És a liberális berkekben nevetve mondják, hogy nem ő lesz a befutó, hiszen olyan ellenjelöltjei vannak, mint a régi liberális Ludovic Orban, a kedvenc Raluca Turcan, a kolozsvári Alin Tise vagy a képviselő Ovidiu Raeţchi. Kevés a győzelemhez az esélye. Hogy van az erdélyi magyarok között is örök második? Ajjaj! Még politikai csoportosulás is. Mindig lemaradnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük