Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ítélet

 Már tudott, hogy a kolozsvári ítélőtábla két év és nyolc hónapra ítélte Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert. Érdeklődéssel olvastam a verdikt indoklását, amely ide-oda csapong, hosszú, teli paragrafusokkal, magyarázatokkal, de a lényeg, hogy azért a szigorú bírói döntés, mert az RMDSZ-politikus nagyon veszélyes a társadalomra, és ráadásul megátalkodott is, mert (bírói kiemelés) szerinte semmiféle jogsértő dolgot nem cselekedett, így nem ismer el semmiféle ítéletet, s közmunkát sem végez emiatt.
A tett, amiért felelnie kell, hogy 30 bérletet fogadott el az Electric Castel és ugyancsak 30-at az Untold zenei fesztiválra, összesen 20 ezer lej értékben. Ennek fejében megígérte, hogy utánanéz, miért húzódik az engedély a Mikes-palota rendbetételére, és megsürgeti ennek kiadását. A bérleteket a „vádlott” szétosztotta a választási kampányában segédkező fiatalok között, és ez akkora bűn, hogy a rács mögé kell küldeni, ahogy olvasom: „átnevelésre”. Mert magánszemélyektől csak 10.500 lejt fogadhatott volna el a politikus, a többit bankon keresztül kellett volna utalni neki. Tisztán látszik, írja indoklásban a bírónő, hogy mindkét felet az érdekei vezérelték: Horváthot a választási kampánya, Fodor Zsolt vállalkozót az, hogy mielőbb meglegyen a városrendészeti engedély.
Hömpölyögnek a mondatok, de egyetlen szócska sincs arról, hogy az egészet nemzetbiztonsági ügyként kezelte a hírszerzés, s ő adta át az ügyészségnek az adatokat. Csak a vallomásokra alapozva ítélkeztek, bár ezekben sincs semmi törvénysértésre utaló. A bírói indoklás minden mondatán érződik, hogy kerülné a hírszerzéssel való együttműködés taglalását, és az egész esetet felfújták. Mert a cél a mind ismertebb és elismertebb Horváth Anna alpolgármesteri tisztségéből való eltávolítása. Ez sikerült is. És hogy az elkövetkezendőkben se akarjon városi elöljáró lenni, a két év börtönbüntetéshez hozzáadtak még 1/3 büntetést. Így a bíró már nyugodt szívvel függeszti fel a „vádlottak” köztisztségekbe való választhatóságának jogát.
Egy országban, egy balkáni úgynevezett „jogállamban”, ahol eurómilliárdokat tulajdonítanak, lopnak el, a társadalomra a legnagyobb veszélyt néhány bérlet jelenti…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük