Amikor a kicsik mernek nagyok lenni

Soha nem jutott ki olyan pici ország a vb-re, mint Izland – jelentették a hírügynökségek. Nem sziklamászó- vagy hógolyózó-, hanem labdarúgó-világbajnokságra. Háromszázezer lakos. Ha nincs műgyep és fedett pálya, edzeni sincs hol, csak nyáron, de két ponttal maguk mögött hagyták Luka Modrić és Ivan Rakitić Horvátországát, Ukrajnát és Törökországot. Szóval lehet.

Villarreal egy Sepsiszentgyörgy méretű város. Az ottani Diószegi Lászlót Fernando Roignak hívják. Nosza, gondolt egyet, és felvitte a városka csapatát az első ligába, tizenkilenc évvel ezelőtt. Eleinte azért, hogy a nagyok legyen, akit elpotyoljanak, és nevessenek rajta, de aztán a sárgamezes gyerkőcök megemberelték magukat, és a Barcelonának is torkán akadt a nevetés, amikor a Real után a második helyen végeztek. Ma az FC Villarreal a lelkes és szép játék jelképe.

Bikila Abebe az éhező-szegény Etiópiát képviselve megnyerte a maratoni futást a római olimpián,1960-ban. Mezítláb, mert lába még nem szokta meg a futócipőt. (Aztán megszokta, és négy év múlva újra aranyérmes lett Tokióban.) Azóta Etiópia – akárcsak Kenya – atlétikai nagyhatalommá vált. Apropó Tokió: az olimpia futballmérkőzésein a közönség akkor tapsolt lelkesen, ha egy focista nagy gyertyát rúgott, ma pedig a japán profi játékosok ott vannak az elitbajnokságokban, a nemzeti válogatottjukat pedig Dzsudzsákék és Alibecék a tévében nézik majd a vb idején. És mert még meleg a téma, az egy méter hatvannyolc centis Simona Halep lassan-lassan maga mögött hagyta a langaléta teniszamazonokat, és világelsőként fog pezsgőzni szilveszterkor.

Nem szabadna megvetni a szerény kezdet napját – tanácsolja egy bibliai próféta. Nem mindig a létszám és a körülmények döntőek. Böjte Csaba atya a semmiből indult egy rozoga kolostorból, és két és fél ezer kallódó gyermeknek adott esélyt emberhez méltó életre. Düledező, szétlopott kúriaépületből lett már európai szintű turistaattrakció, adyendrés ugarból szemet-ínyet gyönyörködtető kert és gyümölcsös. Marakodás és vég nélküli panasz helyett merjünk kicsi létünkre nagyot remélni. Munkával, türelemmel.