Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A titkosszolgálatok irányítanak

Diacon Gheorghe Mircea, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjének feljelentése nyomán elmarasztalt és megrovásban részesített az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT).
A 2017. 04. 26./255-ös határozatuk indoklása szerint erre azért volt szükség, mert A főfelügyelőnek távoznia kell cím alatt, a Székely Hírmondó 2015. október 14. számában megjelent cikkemben másságot nem tűrő, gyűlölködő hangnemet használtam, és ezzel ellenséges légkört teremtettem az említett tisztségviselővel szemben, illetve megsértettem román mivoltában, valamint emberi méltóságában. Mindezzel pedig nemzetiségi alapon történő hátrányos megkülönböztetést követtem el a román állampolgárok ellen.

Súlyos vádak ezek, de még súlyosabb, hogy a valóság és igazság figyelembe vétele nélkül lettek megfogalmazva, egy olyan intézmény által, melyet azért hoztak létre, hogy őrködjön a demokrácia szabályainak betartása fölött. Ezzel pedig az ODT nemcsak a szabad véleménynyilvánítás jogát és a sajtószabadságot sértette meg, hanem a székely–magyar nemzetet is, amelyhez tartozom. Hiszen az általuk alkalmazott ferdítések és csúsztatások egyetlen oka, hogy székelyként nyilvánosan kritizálni mertem egy tisztségével folyamatosan visszaélő és botrányokba keveredő vezetőt, aki történetesen román. A sértett fél tehát nem a főfelügyelő, hanem én vagyok.

Az ellenem indított eljárás és annak módszertana kísértetiesen hasonlít a hírhedt kommunista titkosrendőrség, vagyis a Securitate által egykor használtakhoz. Hiszen látszólag akkor sem a kritikus megjegyzéseim, a rendszerrel való szembefordulásom és az erdélyi magyarságért történő kiállásom miatt marasztaltak el, hanem a nacionalista, soviniszta és irredenta magatartás bélyegét nyomták rám, és így próbáltak ellehetetleníteni, megfélemlíteni. Most pedig, csaknem 30 esztendővel a rendszer bukása után, ugyanezt teszik szintén alaptalanul, ékesen bizonyítván, hogy a háttérből jelenleg is a Securitate utódszervezetei irányítanak.

Az ügy hátteréről különben sokat elárul, hogy míg én érintettként a mai napig nem kaptam kézhez a végzést, az május 26-án már szerepelt a szintén magyargyűlöletéről hírhedt Dan Tanasă blogján, egy általa írt és a Székely Hírmondót, illetve személyemet gyalázó cikk kíséretében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük