Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A nemzeti újjászületés jelei

Augusztus 20-án felemelő, önazonosságerősítő és reménykeltő élményt nyújtottak a Szent István-nap rendezvényei. Felemelő volt a díszes köntöst öltő épületek, civilek és katonák látványa, valamint az elhangzott beszédek hangneme és tartalma. Önazonosságerősítő az egymást követő eseményeknek egy büszke, de nem kérkedő nemzet hitét, tartását és szellemi nagyságát sugárzó üzenete. És reménykeltő, mert mindezek által bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk a múlt értékeiből magunknak jövőt kovácsolni.

Első királyunk nem a jelenlegi határok között, hanem a Kárpát-medence egészében hozta létre és erősítette meg a keresztény magyar államot. Éppen ezért üdvözlendő, hogy megalapításának ünnepén ennek tényét ezúttal az Országháza homlokzata is tükrözte. A rajta lengedező nemzeti, székely és Szent István-i keresztes zászló ugyanis a magyarság egységét, szabadságáért folytatott küzdelmét és Istenbe vetett hitét jelképezte. Az így gerjesztett érzelmek és gondolatok erejét pedig tovább fokozta Szarka Tamás felvidéki zenész ez alkalomra írt műve részleteinek felcsendülése. Ugyanakkor örvendetes módon a tisztavatás és eskütétel helyszínéül a Kossuth teret jelölték ki, és magasztos pillanatait összekötötték az országzászló felvonásának torokszorítóan megható mozzanatával.

Áder János államelnök történelmi korszakokon átívelő és jövőbe mutató, valamint Benkő Tibor honvédelmi miniszter katonásan tömör beszéde is beilleszkedett ebbe a sorba. Megnyugtató volt hallani, hogy mindketten nemzetben gondolkodnak, és az ország függetlensége, valamint biztonsága megőrzésén fáradoznak. Ugyanakkor arról is meggyőződhettünk, hogy az ehhez szükséges ötletekkel és elképzelésekkel, illetve elszántsággal is rendelkeznek. Magyarország legrangosabb, a Szent István-rend kitüntetés Demény Pál György népességkutatónak, demográfusnak történő odaítélése pedig megerősítette ezt a benyomásunkat. Hiszen a magyarság sorsa azon múlik, hogy sikerül-e megállítani, valamint megfordítani számbeli fogyását, és Demény professzor ennek a kérdésnek világszinten is elismert kutatója.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük