Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Lucan-ügy

Egy személy a tíz közül valamilyen vesebetegségben szenved. Ez egy kb. húszmilliós nép esetében elég szép szám. Éppen ezért örvendtünk, hogy Mihai Lucan, aki előbb Eugenia Proca sebészprofesszor mellett, majd Münchenben továbbképezve magát, itthon is elvégezte az első vese–hasnyálmirigy-átültetést, majd később ő volt az, aki egy halottból kioperált jó vesével cserélte ki a beteg szervet. Az ilyen eredményeket látva hozhatta létre a kolozsvári urológiai és szervátültetést végző intézetet, amelynek igazgatója is lett. Ekkor beszélgettem el vele, tele volt tervekkel meg segíteni akarással. Főleg, hogy a beígért korszerű orvosi felszereléseket megkapta, ami elgondolásainak kivitelezését lehetővé tette.

Később kósza hírek hozzám is eljutottak, hogy az ortodox doktor nem éppen ortodox módon járt el a betegekkel. Röviden, nem a várási sorrendben műtötte a betegeket, hanem ki mekkora összeget pengetett le. Csak két példát mondhatnék erre. Az egyik Victor Socaciu énekes, akibe egy tízesztendős gyerek veséjét műtötte be, sorukra váró fiatalok előtt, a másik pedig Alexandru Arşinel színész, aki bár nem volt életveszélyben, 1700 embert előzött meg. Köztük egy fiatalasszonyt, aki már nem várhatta ki a következő vese érkezését. Amikor egy orvos az Istent kezdi játszani, akkor nagy bajok vannak. Főleg, mikor Mammonnak is szolgálni kezd.

Bár ezt sem tette törvényesen, a megszerzett városközponti területen létrehozott egy magánkórházat, a Lukmedet. Igen ám, de ide hozatta az állami szervátültető intézetből a felszereléseket, és az ezek segítségével elvégzett műtétek után felvett 3000-től 6700-ig terjedő eurókból semmi sem került az államkasszába. Mindent a saját zsebébe rakott. Olyannyira, hogy letartóztatásakor csekélyke 4000 euró pottyant ki belőle. A fogyóanyagokat is az állammal vásároltatta meg, tehát nem csoda, hogy házkutatáskor a fiát egy zsák ékszer cipelésekor kapták e…

Kétségtelen, hogy a törvény betartására létrehozott szervek majd kibogozzák a teljes szövevényt, azonban felvetődik a kérdés: az országnak az-e az érdeke, hogy rács mögé tegye a sebészorvost, vagy más büntetéssel hagyja tovább műteni? Sajnos, a Btk-ban erre nincs felelet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 11., 9:54
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Lehet o Romania legjobb vesemuto sebesze akkor is gyilkos.Az orvos aki a penzt helyezi elonybe es nem az emberi eletet az mind gyilkos.Sajnos,hogy ok mindeg megusszak buntetlenul.Es ilyen Lucanbol meg nagyon sok van Romaniaban.