Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A dicsőséges csihipuhi

Verik egymást a fiúk, lányok becsületesen! Miután a labdarúgó-csapatok szurkolóinak nem engedik meg a stadionokban a verekedést, az utcai tüntetésekhez csapódnak, és mivel nem szeretik a zsarukat, hát a rendőröknek, csendőröknek esnek. Ők az úgymond huligánok. Hogy a tüntetők közül a vérmesebbje velük alkot egy frontot, az biztos. Sőt, a kődobálásból ilyen helyeken tömegsport lesz. Az, hogy békésen tüntettek, és jöttek a zsaruk, és csihipuhilták őket, aztán egymásnak estek – szemenszedett hazugság. Nincs békés tüntetés. Főleg ha botokkal, sokszor Molotov-koktélokkal jönnek a demonstrálók.
Ezt a Nyugatról jöttek is nagyon jól tudják. Láttam már belőlük jó néhányat a legdemokratikusabb országokban: hát ott, ahogy valaki csak egy követ hajít el, máris indulnak a rendőrök, csendőrök. A dán Koppenhágában járva – ez pedig igen csak demokratikus ország fővárosa – néztem végig egy ilyen tiltakozó felvonulást. Ahogy két sötétebb színű suhanc hajigálni kezdett, azonnal kiemelték és rabszállítóba tették őket.
Láttam én nagyobb csetepatékat is, amikor a rendőrök nem bántak kesztyűs kézzel a tiltakozó polgárral, sőt, ha elkaptak egyet közülük, azt alaposan helybenhagyták. Sokszor még akkor is, ha kezét fejére téve leült, jelezvén, ő nem verekszik. Gyerekeket pedig nem vittek ki egy ilyen helyre, mert ez nem sétatér. Mindenki tudja, hogy ott sérülések történhetnek. Víz­ágyú, füstbomba, gumibot meg bilincs – hát ezek a rendfenntartás kellékei. Használják is. És az is tudott, hogy aki egy rendőrt megüt, az szigorított büntetést kap.
Hogy ezt ne tudnák a nyugatról jövők, nem hiszem. Ja, hogy a kormányt meg szeretnék dönteni? Lehet ellene tüntetni, de erre ott vannak a választások. Az alkotmány ezt írja elő. Ahol az államelnök a kormány feje, ott lecserélheti a minisztereket, de ott az államfő ellen tüntet a tömeg, ha valami nem működik. A parlamenti demokráciákban nem ez a helyzet. Tessék olyan szenátorokat, képviselőket választani, akik olyan kormányt hoznak létre, amely ellen nem kell tüntetni! (Csak zárójelben jegyzem meg: a kormányt az államfőnek is jóvá kell hagynia. Ha jóváhagyja, akkor felel is a tollvonásáért.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások