Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A csodatevő magyar zászló

A Sepsi OSK – Dinamo Bukarest mérkőzése mind a helybeni, mind a tévénézőket kielégítette, látványos, izgalmas játékot produkálva. Mindezt beárnyékolta a Dinamo szurkolótábora (bandája?), akik magukkal cipeltek egy mozgássérült, kerekesszékbe kényszerült társukat. Mivel nem lehetett felvinni normális körülmények között a lelátóra, kénytelenek voltak engedélyt kérni, hogy ez a szegény, sajnálatra méltó szurkoló a pálya széléről láthassa a mérkőzést, és biztathassa kedvenc csapata játékosait.
„Minden jó, ha a vége jó” közmondás vált valósággá a mérkőzés végén, amikor a hazai csapat játékosa másodszorra is betalált a vendégcsapat hálójába. Ebben a percben csoda következett be: a kerekesszékben ülő mozgássérült szurkoló, kezében egy magyar jelképpel, azaz zászlóval, annak gyógyító hatására a mozgássérült szurkoló egyén felugrott, teljesen meggyógyulva beszaladt a játéktérre, hírül adva szurkolótáborának a piros-fehér-zöld szín csodatevő hatását. Olyan fizikai erővel ruházta fel, hogy jól megtermett rendfenntartó férfi tudta csak leteperni a földre.
Egyik szurkolótársa, látva e csodaszert, vagyis a zászlót, kiragadta meggyógyult társa kezéből, és kézről kézre adta társainak, hátha kigyógyulnak az irántunk érzett gyűlöletből, sovinizmusból, vagyis a politikusok által beléjük oltott butaságokból. Sőt, hazafele menet a szotyori református temetőből is letépték a zászlót – gondolom, azzal a nemes szándékkal, hogy az otthonmaradt szurkolóbanda is részesüljön a magyar jelkép gyógyító hatásából.
Amint láttuk, csak az ellopott magyar jelképeknek van gyógyító hatása. Reménykedünk, hogy egyszer csak kigyógyítanak ebből a rögeszmés, mindenkire káros betegségből.
Kusztos András, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások