Egy annyi, mint tizenegy! Ne botránkozzék meg senki e komikusnak tűnő számegyenlet láttán. Tényleg ennyi! Matematikatanár barátom időnként panaszkodni szokott, hogy az okítására bízott tanulók egy része enyhén szólva hiányos számtani ismeretekkel felvértezve ostromolja a „tudás” várát, s amit annak idején elhanyagoltak valahol valakik, azt most behozni szinte lehetetlen próbálkozás. Ám ha a címben jelzett egyenlőséget nézzük, szinte elhihető, hogy sok nebuló számára a kétszer kettő tényleg nem négy, hanem következetesen öt vagy még több.

Nos, a címben feltüntetett egyenletet elemezve feltétlenül segítségül kell hívnunk a konkrét adatokat: a minap jelent meg a lapokban, hogy megyénkben 22 olyan nyugdíjas van, akinek havi nyugdíja meghaladja a 22.000 (huszonkétezer) lejt. Régi pénzben számolva ez több mint kétszázhúszmillió lej.

A furcsa számolás magától adódik: egy negyven-negyvenöt évi tanítás után nyugdíjba vonult, a legmagasabb elérhető tanári ranggal, doktori címmel rendelkező, közismert, közkedvelt, az utcán tisztelettel megsüvegelt tanár havi nyugdíjának összege 2000 (kétezer) lej körül mozog attól függően, hogy mikor és hol számolták ki. Ha behelyettesítjük a számokat, akkor a következő egyenlet írható fel: egy kiemelt nyugdíjas (ez lehet parlamenti képviselő, szenátor, alkotmánybíró, magas rangú tiszt, titkos ügynök, törvényszéki bíró stb.) egyenlő tizenegy, kiemelt nyugdíjjal rendelkező pedagógussal (negyvenöt év szolgálat, tudományos cím, számtalan kitüntetés, fokozati vizsgák, igazgató éveken át, első fokozati vizsga, érdemfokozat stb.).

Persze, országos szinten számolva, akár más kategóriákat is figyelembe véve (orvosok, mérnökök, közalkalmazottak stb.) ez a furcsa egyenlőtlenség még fokozódhat. Nyilván, jó lenne, ha valaki e kiemelt nyugdíjasok közül érthetően megmagyarázná, hogy miért is ér ő többet tíz tanárnál, orvosnál, mérnöknél még nyugdíjas korában is. El tudjuk képzelni, hogy alkotói munkájuk micsoda erőkifejtést igényelt, s mennyi vesződségbe, hogy ott legyenek, ahol vannak. Mert a kérdés önmagától adódik: ha ők annyifelé eljuthatnak, miért ne juthatna el egy tanár is? Mondjuk Dubajba, Madagaszkárra, esetleg Floridába, Kaliforniába. Hát nem jut el! Ezért komolytalan, pimasz ez a törvény, amelyet saját maguknak megszavaztak azok, akiket viszont mi szavaztunk meg.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Hisztikrácia

Tíz millióért nem adom Budescut, Dică nagy tréner, höhöhöööö, Steaua României, két év múlva elődöntősök leszünk a Bajnokok Ligájában – harsogta Gigi Becali egy hónappal ezelőtt. Most, egy elveszített bajnoki cím után: Dică gyáva, remegett a gatya rajtuk, Budescu közönséges tróger, egy passzt nem képes átvenni, egy millióért vigye, akinek kell. Elnézést, olvasó, hogy újra […]

Oda az igazság?

A változás örök! Az igazság is örök! Mégis egymásnak feszül a kettő, mert az igazság nem változik. Hiába erőltetik, a változ(tat)ás legfeljebb csak elrejtheti az igazságot, és ami helyébe kerül, az csak látszata lehet az örökségnek. Bár a gondosan előkészített látszat óriási tömegeket téveszthet meg, akaratlanul is tévútra terelheti őket, attól még az igazság csak kendőzve lesz, amely alkalom­adtán úgyis utat fog törni magának.

Álmodj, királylány!

A második legnagyobb kínai mobiltelefongyártó cég leállott. Miért? Az USA úgy döntött, hogy Irán rossz fiú, nem szabad vele kereskedni, aki mégis, kap egy körmöst. Nos, az ázsiai cég körmöst kapott, akkorát, hogy inkább lehúzta a rolót.

A szép munka mindennapjai

Szerettem volna elsőként gratulálni Deák Magdolnának a napokban elnyert igen rangos kitüntetésért, de hát ezt minden bizonnyal megtették már a kollégái, valószínűleg a tanítványai is. Persze, nem ért – legalábbis engem nem! – meglepetésszerűen ez a neki ítélt kiválósági cím. Volt alkalmam számos esetben tapasztalni, hogy kiemelkedően jó pedagógus, általa, munkája által kétségtelenül maga a […]

Blöffölt az ügyészség

Tucatnyi évvel ezelőtt az úgymond civil szerveződésekhez tartozók zöme – főleg, miután Monica Macovei, volt kommunista ügyészt kinevezték igazságügyi miniszternek – elkezdte zöngicsélni, hogy a Traian Băsescu akkori elnök ellen felvonulókat, de főleg a szoc-demeseket rács mögé kell zárni. Ha kell kitalálunk okot – mondták, magyarázták nekem is – a lényeg, hogy eltávolítsuk őket a […]

Takarítson, ne kéregessen!

Megkérem a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalt vagy a Gosp-Com Kft-t, vagyis azokat, akik a Molnár Józsiás parkot takarító személyzetet felelősségre vonhatják, hogy nézzenek a körme alá a társaságnak. A minap épp utam volt arra, amikor két zöldmellényes legény, az egyiket látásból ismerem, valami Csabikának hívják, fiatal, kis taknyos, régebb a Millennium Park környékén lófrált, a másik […]

Ablakok éneke

Eláradó reményeké mindig ez az évszak. A behódolás vágya is benne: hódolva hajolni egy-egy ibolyaszál, boglárka fölé, mintha először látnánk ilyent ezen a világon. Esőért imázni, hogy lenne végre bő termése az életnek. Esőért, és félünk ugyanakkor az áradástól. Jaj, miféle szerzet az ember, ha percig is elhiszi tavaszokon, hogy a természeti világ és az […]

Szívek pünkösdi rózsája

Az anyatermészet az utóbbi éves átlagok megfigyelései szerint sok mindent másképpen intézett 2018-ban: késői kemény fagyok, egyszerre korán kirobbanó virágzás, nyárias meleg, tavaszi napok. Gondoskodott ez az év arról is, hogy a magyar emberek lelkét se hagyja érintetlenül: nagy választási várakozás, majd itt az az eredmény, mely újra megerősíti a nemzeti erők talpon maradását, s […]

A román külügy és az egyenes gerinc

Nagy gondban van a román külügy, hisz nem lehet a „hagyományos” politikát folytatni. Eddig ugyanis meglehetősen egyszerű és igen hatékony alapelven működtek: mindig az erősebb pártjára álltak. Ez bejött már 1848-ban is, amikor az osztrák hatalom konzerválása mellett álltak ki (csak az nem világos, hogy mitől volt ez forradalom), az első világháborúban is, amikor egészen […]

Nem vagyunk méltóak az ajándékra

1988 nyarán lelkes művészcsapat érkezett Kovásznára Maria Bîtlan, Panaite Chifu, Alexandru Ciutureanu, Aurel Cucu, Egyed Judit, Petrovics István, Mircea Roman és Costantin Platon személyében. Az volt a küldetésük célja, hogy fából és kőből készült alkotásaikkal szebbé varázsolják az erdő alját. A képzőművészek által kidíszített terület sokáig különleges színfoltja volt a fürdővárosnak. Sajnos némelyik alkotást kikezdte […]

Szorongásban trónuson

Kutathatnám is, mitől fél a román újságírásnak a marosvásárhelyi népsége ennyire, vajon mitől? Magas feszültséget mímelnek idegeikben, aggódnak, hogy az erdélyi és másutt is élő magyarság Romániát föl akarja darabolni (!). Ettől félnek, a mai Magyarországot terrorállamnak titulálva? Ostobaság. A magyar autonómia jogos követelése nem jelent darabolást. Arról is szóltam e félve éldegélők előtt, azért […]

Kannibálok között

Tizenöt év börtön a szentgyörgyi kannibálnak, plusz kártérítés az áldozat családjának. Mikor és miből, arról nem szól a tudósítás. És persze jönnek a kommentek – miért táplálják az állam pénzén, agyonlőni, felkoncolni és így tovább. A leg­egyszerűbb megoldás, nem is kell sokat gondolkodni. Engedjenek meg néhány kotnyeleskedő kérdést. Az a gyerek gyakorlatilag hajléktalanok között élt. […]

Robbanásveszély!

A mellékelt két fényképen jól látható, hogy az Uzonkafürdőn keresztül és áthaladó patak legutóbbi, március 28–29-ei áradása elmosta a martot, így láthatóvá vált a 100-as gázvezeték 8–10 méteres szakaszon. Ez a vezeték az úttal párhuzamosan halad, az úton egyébként nagy teljesítményű autók járnak naponta többször is, fát, épületelemeket, 2000 liter tejet szállító ciszternák, állandó rezgésben […]

Nyelvőrzés szünet nélkül!

Immár, sajnos, arra vagyunk ítélve, hogy örökös őrséget álljunk anyanyelvünk mellett. Erre nem csupán az késztet, hogy az ellene időnként, elég gyakran felzúdulnak hivatalosan is, lásd iskoláinkat, hely- és helységnevek eltüntetését, hanem az is, amit mi magunk művelünk nyelvi műveletlenségünk sorozatos felmutatásával. Persze, erről sokszor esett és esik szó, konkrétan arról viszont, hogy mi állíthatná […]

Visegrád maga a csúcs

Ez itt a busz! Egy iramban föl a Duna jobb partján Visegrádig. Szinte fáj elhagyni Szentendrét. Na és a sziget! Mintha máris elfelejtettem volna a mai, múlt hónapi gondokat, melyek között próbáltam kiszámítani, hány lapra osztható Budapest, abból miért jutott nekem aránytalanul több „lap”. Mert a fejfájás csontlapokra osztódott a koponyámon. Ez az, máris Tahitótfalu, […]