Ne vidd haza!

Megjött a várva várt tavasz, ami inkább egyből nyárba ment át. A természet ébredésével, a természetbe vágyó emberek is ébrednek, mindenki, aki teheti, kikívánkozik a napsütötte, zöld természetbe. Egyre gyakrabban látni itt, ott kiránduló, sütkérező embereket, virágos réten szaladgáló gyerekeket.

A tavasz a szaporodás időszaka. A vadvilágban is ilyenkor jönnek világra az utódok. Akarva akaratlanul a kiruccanások során találkozhatunk különféle állatokkal, főként a nemrég világra jött, menekülni még képtelen, meglapuló őzgidákkal, szarvasborjúkkal, mezeinyúl-fiókákkal stb. Ösztönösen bennünk van ezeknek a kis jószágoknak a megsimogatása, lefényképezése, ölünkbe vevése, megóvása, beindul a védelmező-segítő szándék, de lehet, hogy ezzel végzetes hibát követünk el, és akaratlanul vesztét okozzuk a „szegény” páráknak.

Az újszülött őzgidák, melyek a fűben, bokrokban lapulnak, nem árván maradtak, nem éheznek, szomjaznak, nem betegek, hanem megpróbálnak észrevétlenek maradni, vagy éppenséggel követik anyjuk utasítását. Anyjuk táplálkozási okok miatt, vagy veszély esetén hagyja magára utódját, de veszély múltával nyomba visszasiet hozzá. Legtöbbször alig pár méterre fekszik szembe széllel, ahol érzi a kicsinye szagát, és veszély esetén segítségére siet, vagy megpróbálja elcsalni a ragadozót az elfektetett utódtól.

Nagy lehet a késztetés az erdőn, mezőn „lelt” őzgidák, szarvasborjúk, vagy más állatok porontyait összeszedni, de nem szabad hazavinni őket!

Ezért a vadgazdálkodással foglakozó szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy ilyen esetekben hagyják ott a „megtalált” kis porontyokat, és bízzák anyjukra a nevelésüket.

Ugyanúgy a rigófiókákat, bagolyfiókákat sem kell megfogdosni, megmenteni, mert nem árvák, mindössze ösztönüknek engedelmeskedve időnap előtt elhagyják a fészküket, így nagyobb az esélyük a túlélésre. A fészküket elhagyó fiókák éles sipákoló hanggal tudatják a szüleiknek, hogy hol vannak meglapulva, a szülők pedig tovább etetik, amíg azok röpképessé nem válnak.

Kelemen – Román