Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újraindítják a nyomozást Cristiano Ronaldo nemi erőszak ügyében

Újraindítják a nyomozást Cristiano Ronaldo nemi erőszak ügyében Külföld

Közleményben tudatta a Las Vegas-i rendőrség hétfőn, hogy újranyitotta a nyomozást abban a 2009-es nemi erőszak ügyben, amiben a 34 éves Kathryn Mayorga Cristiano Ronaldót vádolja erőszaktevéssel.

A rendőrség közleménye szerint a 2009. június 13-án történt bejelentés után felvették a sértett vallomását, ám az akkor se az erőszak helyét, sem az elkövető személyleírását nem adta meg, így csak az orvosi vizsgálat eredménye alapján tudtak elindulni a nyomozók. Az ügyet viszont 2018 szeptemberében újranyitották, és mivel így újra folyamatban lévő nyomozati státuszba került az ügy, további információt nem is adhatnak.

Mayorga a német Spiegelnek beszélt a 2009-es esetről, amiről a lap korábban a Football Leaks szivárogtatása nyomán 2017-ben már beszámolt. Mayorga azt mondta, Cristiano Ronaldo erőszakolta meg, a lap szerint pedig a hallgatásáért 375 ezer dollárt kapott peren kívüli egyezség keretében, de ezt most ügyvédein keresztül támadta meg.

Hétfőn Cristiano Ronaldo is reagált az ügyre, egy élő Instagram-videóban felelte azt egyik szurkolója kérdésére, hogy az ellene felhozott vád fake news, és csak a nevét felhasználva akar valaki híressé válni.

A Las Vegas-i rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó Cristiano Ronaldo érintettségét a 2009-es ügyben.

(Index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük