Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Részletek derültek ki a Cegléden megerőszakolt erdélyi kislány ügyéről

Részletek derültek ki a Cegléden megerőszakolt erdélyi kislány ügyéről Külföld
Már kétszer megműtötték, és még kórházban van az a négyéves erdélyi kislány, akit a gyanú szerint megerőszakoltak Cegléden. A rendőrség eddig három lehetséges elkövetőtől vett DNS-mintát.
 
A kislányt sokkos állapotban vitték kórházba román állampolgárságú szülei, mert erősen vérzett és nagyon fájt a lába. Később az orvosok megállapították, hogy eltört a combcsontja és megerőszakolták. Ugyanakkor apja szerint nem megerőszakolták, hanem baleset érte.
 
Az apa már nyolc éve dolgozik Cegléden, a munkáltatója biztosít a családnak lakhatást. A férfi feleségével és két kislányukkal él a házban. De ott lakik a nő testvére is és a történtekkor a gyermekek nagyapja is náluk volt. „Sosem hagyták magára a kislányokat, így vasárnap sem. Állításuk szerint éppen az udvaron dolgoztak, amikor egy rossz mozdulat következtében feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami a szerencsétlen kislány lábára esett” – nyilatkozta a Borsnak a férfi egyik munkatársa, de a család szállásadója sem tudja elképzelni, hogy megerőszakolták volna a kislányt. A lapnak azt mondta, rendes, tisztességes családként ismeri őket.
 
A család kisebbik gyermekét a gyámhatóság veszélyeztetés miatt már elvette a pártól. A 24.hu információja szerint a kórház megengedte, hogy az édesanya 24 órában a nagyobbik lány mellett lehet. A férfi, akinél a család jelenleg lakik, azt mondta, hogy a gyereket megműtötték, de a bokája még dagadt.
 
A rendőrség eddig három lehetséges elkövetőtől vett DNS-mintát, az apától, a nagyapától és a nagybácsitól. Úgy tudni, hogy az édesanya testvérét többször is hazugságvizsgálatnak vetették alá. A család autóját lefoglalták. A lap kérdésére a rendőrség közölte, hogy továbbra is szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoznak.
 
(Maszol/24.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük