Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Villanyfényes diadal

Villanyfényes diadal Sport

Az idény első hazai mérkőzésén első győzelmével örvendeztette meg szurkolóit a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely az I. liga 2. fordulójának vasárnapi összecsapásán lefocizta a pályáról a gyengén muzsikáló Krajovát, és 4–1-re módosította a kettejük közti örökmérleg állását. A kihagyott helyzetek alapján a vendégek olcsón megúszták…

A Sepsi OSK vereséggel kezdte az új idényt, talán ennek is betudható, hogy Eugen Neagoe vezetőedző három helyen is változtatott az előző heti kezdőjéhez képest. A kezdő sípszókor mindössze négy romániai játékos volt pályán az OSK-nál, a szakvezető döntése bejött, a sérülésből felépült Viera biztonságot hozott a védelembe, ráadásul a cserék is jó húzásnak bizonyultak. Ezúttal is kulcsszerep várt az OSK legveszélyesebb futballistájára, Tandiára, akit végül a győztes gól szerzőjeként ünnepelhetett a háromszéki közönség. Összességében sok helyzetet kidolgozott a szentgyörgyi együttes, azonban a döntő pillanatokban nem tudták kihasználni az oltyán védelem óriási megingásait.

Alig kezdődött meg a találkozó, Prosser máris ráijesztett a vendégekre, azonban a magyar játékos lövése pontatlan volt. A 26. percben újabb ordító hazai helyzet maradt ki, Tandia veszélyesnek ígérkező beadását Fülöp erőtlenül lőtte Pigliacelli kapujára, lövését blokkolni tudták a krajovai védők. A folytatásban sem lankadt a hazai csapat támadókedve, a szíve vitte előre a Sepsi OSK-t, azonban eredménytelenül (0–0).

A második félidőben már villanyfénynél játszottak a csapatok, ismét lendületbe jött a házigazda, az 51. percben Tandia kapussal szemben puskázott el nagy lehetőséget, de tíz perc múlva már nem hibázott. Hamed mesteri jobboldali beadását követően a 25 éves mali-i támadó hálóba gyötörte a labdát (1–0). Pár perc múlva Fülöp repíthette volna mennybe csapatát – Simonovski fejesét követően – de a középpályás a jó labdaátvétel után nem tudott jól célozni. A mérkőzés hátralevő részében is Szentgyörgy volt a veszélyesebb, de több gól nem született. Krajovának mindössze egy kapura tartó lövése volt a 90 perc leforgása alatt, szemben az OSK hat próbálkozásával és ez mindent elmond a találkozóról. Az OSK-nak minden oka megvan örülni a három pont megszerzésének!

Labdarúgó I. liga, 2. forduló: Sepsi OSK – Krajovai U 1–0 (0–0). Sepsiszentgyörgy, városi stadion, mintegy 3500 néző. Vezette: Iulian Călin (Ștefănești).

Sepsi OSK: Niczuly – Moura, Jovanovici, Viera, Sato – Vașvari, Velev – Drăghici (Hamed, 49.), Fülöp (Ștefan, 78.), Prosser (Simonovski, 57.) – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.

Krajova: Pigliacelli – Kelic (Zlatinski, 55.), Gardoș, Ferreira – Briceag, Mateiu (Bărbuț, 77.), Cicâldâu, Bancu – V. Mihăilă (Glavina, 55.), Burlacu, Mitriță. Edző: Devis Mangia.

Gólszerző: Tandia (61.). Sárgalap: Viera (9.), Drăghici (34.), Vașvari (45+1.), Hamed (90+3.), illetve Mitriță (67.).

A 2. forduló további eredményei: Botoșani – Hermannstadt 2-0, Dunărea Călărași – Kolozsvári CFR 0-0, Jászvásári Poli – Astra Giurgiu 1-1. A FCSB – Dinamo rangadó tegnap esti lapzártánk után kezdődött. A mai program: 18 órától Voluntari – Medgyesi Gázmetán, 21 órától Chiajna – Viitorul.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük