Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vb-bronzérmes székelyek

Két kézdivásárhelyi és egy kézdialmási íjász is letette névjegyét a síközpontként elhíresült Cheile Grădiştei-i teremíjász-világbajnokságon. A Nemzetközi Íjász-szövetség égisze alatt a Romániai Terep- és Történelmi Íjász-szövetség által szervezett nagyszabású világversenyen 30 ország mintegy 350 versenyzője méretkezett meg az elmúlt hétvégén.

Brazíliától kezdve Dél-Afrikán át egészen Ausztráliáig híre ment a romániai világbajnokságnak, ennek megfelelően a világ számos pontjáról érkeztek íjászok, hogy a háromnapos erőpróba során számot adjanak rátermettségükről. A vadászreflex kategóriában induló kézdialmási Kádár Mikola András egyéniben az előkelő hatodik helyen zárt, csapatversenyben pedig – a csíkszeredai Búzás Csaba és Ignácz Zsolt oldalán – a dobogó legalsó fokára léphetett fel.

– Az első két napon 18 méterről kellett célba lőni, az utolsó napon pedig 6-tól 24 méterig terjedt a lőtávolság. Az utolsó versenynapon már a kategória legjobbjai között kellett bizonyítanom, például a világcsúcstartó és későbbi győztes német versenyző mellett, ennek megfelelően nagyon izgultam, hiába az eddigi tapasztalat, más egy országos verseny és más egy világbajnokság. Azt tudni kell, hogy az élen végző német, észt és brazil íjásznak külön edzője van, míg mi saját magunk gyakorolunk ott és akkor, amikor éppen tudunk – részletezte lapunknak az újdonsült vb-bronzérmes Kádár Mikola András, aki az egyéni versenyben a legjobb romániai teljesítményt nyújtotta, az országból egyedüliként jutott be az első tíz közé. A többszörös bajnok íjász ezúton köszöni a kézdialmási tanácsnak a támogatást, amellyel indulhatott a világbajnokságon.

Kézdivásárhelyről Luka Lóránt (vadászreflex-kategória) a 15., míg Czápos Attila (barebow) a 17. helyen végzett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük