Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Testvérharc a vb-döntőért

Testvérharc a vb-döntőért Sport

Az egyenes kiesési szakasszal folytatódott kedden a CONIFA labdarúgó-világbajnokság, a negyeddöntős akadályokat Székelyföld és Kárpátalja együttese is sikerrel vette. Üröm az örömben viszont, hogy egymással csapnak össze a mai elődöntőben. Egy dolog azonban biztos: magyar csapat szerepel a világbajnoki döntőben!

Székelyföld Nyugat-Örményország ellen játszott a londoni világbajnokság negyeddöntőjében. Ilyés Róbert edző-játékos a Nagy B. – Kilyén, Csizmadia, Tankó, Csiszer – Mitra, Csürös – Fülöp Loránd – Györgyi, Szőcs László, Magyari kezdőt küldte pályára (játszott még: Kilyén Szabolcs, Kiss, Rózsa és Bajkó). A székely legények derekasan tették a dolgukat a 10 perc játék után emberhátrányba kerülő örményekkel szemben, az első találatig azonban bő félórát kellett várni, akkor a Kézdivásárhelyi SE kiváló hátvédje, Tankó Zsolt talált be.
A második félidőt az örmények kezdték jobban, de nem sikerült egyenlíteniük. A mieink viszont gyakorlatilag négy perc alatt eldöntötték a továbbjutás kérdését. A 62. percben Csürös fejelt kapuba, majd négy perc múlva Fülöp értékesítette Szőcs beadását. Még egy ráadás is belefért a végjátékban Bajkó jóvoltából. A négygólos győzelemmel Székelyföld bejutott a világbajnokság legjobb négy együttese közé.
Egy másik negyeddöntőben Kárpátalja is kiharcolta az elődöntős szereplést, miután 3–1-re legyőzte Kaszkádia csapatát. Nem mellesleg, a kárpátaljaiak kapuját a Sepsi OSK zabolai kapusa, Fejér Csongor Béla védi, a jelek szerint igen hatékonyan. Üröm az örömben, hogy a legjobb négy között a két együttes szembekerült egymással, ilyesformán azonban biztosított, hogy a szombati kisdöntőben és a döntőben is lesz magyar együttes. Tegnap szünnap volt a vb-n, a Kárpátalja – Székelyföld elődöntőt ma este, romániai idő szerint 10 órakor rendezik, a másik ágon Padánia – Észak-Ciprus 19 órakor mérkőzik egymással.
CONIFA világbajnokság, negyeddöntők: Nyugat-Örményország – Székelyföld 0–4 (0–1), gólszerzők: Tankó (35.), Csürös (62.), Fülöp L. (66.), Bajkó (86.); Kárpátalja – Kaszkádia 3–1 (0–0); Padánia–Pandzsáb 2–0 (0–0); Barawa–Észak-Ciprus 0–8 (0–1). <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük