Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tenyeres pörgetés az erőssége

Tenyeres pörgetés az erőssége Sport

A sepsiszentgyörgyi Electrica tízéves pingpongozója, Márton Ádám igencsak élmény dús évet tudhat magáénak, a Kolozsvári Politechnikához kölcsönadott játékos társaival megnyerte az országos csapatbajnokságot és nemrég az Ezüstütő csapatversenyét is, egyéniben pedig negyedik lett. Ádám szorgalmas és elszánt kisportoló, aki nyáron is komoly figyelmet fordít az edzésre, gyakorlásra. Egyik edzője, Kocsis Balázs szerint, ha fejlődése töretlen, szép jövő vár rá a sportágban.

Edzés közben beszélgettünk Ádámmal, aki elmondta, hatéves korában kezdett el pingpongozni, két sportág közül esett az utóbbira a választásra. Kipróbálta a focit is, de nem tetszett neki, hogy ott túl sok a szabálytalankodás, az asztalitenisz sokkal érdekesebbnek tűnt számára.

– Arra emlékszem, amikor az edző bácsi (Simon Teodor – szerk. megj.) megtanította, hogyan kell fogni az ütőt, elsőre furcsa volt, de aztán hamar sikerült megszokni. A pingpongban mindent szeretek, de legjobban azt, amikor odamegyek az asztalhoz és elkezdek szerválni – meséli az ígéretes játékos.

Elmondása szerint csak akkor izgul versenyeken, ha nagyon nehéz meccsnek néz elébe, egy erős ellenféllel szemben. „Mostanra már ismerem az ellenfeleimet, tudom, hogy kitől mire kell számítanom” – állítja, kijelentve, hogy a pörgetése az erőssége, de a csapásával sem kell szégyenkeznie. Egyértelműen versenyezni jobban szeret, mint edzeni.

– Jó élmény volt a Politechnika színeiben játszani, mivel egy eredményes klub, és nagyon jó pingpongosok vannak ott. Először azt gondoltam, hogy nem akarok elkerülni Szentgyörgyről, de miután megláttam milyen jó játékosok vannak ott, már ott akartam maradni. Bátrabb és magabiztosabb lettem, azt hiszem – részletezi.

Az Ezüstütőbeli csapatversenyre szívesen emlékszik vissza, „Ez picit könnyebb volt, mivel mindig én voltam az első ember és gyengébb ellenfelekkel kerültem össze, míg egyéniben kettőt veszítettem és negyedik lettem” – részletezi, hozzátéve, hogy szeretne nagy bajnok lenni, és reméli, 20 év múlva is pingpongozni fog.

Sepsiszentgyörgyön Kocsis Balázs és Simon Teodor edzők keze alatt fejlődik, Kolozsváron Mateiu Cristian felel érte. Kocsis Balázs szerint Ádám nagy munkabírású, szorgalmas növendék, aki nagyon tud dolgozni edzéseken, akár több órát is, annak ellenére, hogy néha monotonná tud válni a folytonos gyakorlás.

– A nyár beköszöntével is folyamatosan edz, van úgy, hogy négy órát itt van a teremben, tudjuk, hogy még több is kéne, de tekintetbe kell vennünk azt is, hogy gyerek még. Rendkívül szerencsés, hogy a szülei mellette állnak, nagyon bátorítják és támogatják ebben a pályafutásban. Hiába, hogy Kolozsvár színeiben lett országos bajnok, mindenki tudja, hogy sepsiszentgyörgyi és itt készül a versenyekre, Kolozsváron egyszer volt edzésen. Nem is az a lényeg, hogy milyen színekben játszik, mit ír a hátán, hanem az, hogy jól játsszon és legyen eredményes, mindenki tudja, hogy a mi tanítványunk, mi foglalkozunk vele. Sajnos nekünk nem jött össze, hogy ütőképes csapatot indítsunk, őt pedig nem akartuk megfosztani ettől a lehetőségtől. A másik csapattársa, pitesti-i, mondhatnánk azt is, ilyen csapattal könnyű bajnok lenni – fogalmaz Kocsis.

– Erőssége az erejében rejlik, kimerem jelenteni, hogy a tízéves korosztályban a legerősebb tenyeres pörgetése van, ezt a felnőttek is mondják, ha egyszer az asztalra megy, azt nehéz visszaütni. Folyamatosan tartja az asztalon a labdát. Amin még kell dolgoznunk, az a mentális erősítés, mert, ha egyszer kizökken a ritmusából, akkor nehezen tud koncentrálni, de ez az életkorából kifolyóan megbocsátható. Megfelelő motiválással viszont legyőzhetetlen tud lenni – fejti ki edzője, aki szerint az a cél, hogy az egyéniben előtte végző három játékost utolérjék és megelőzzék.

Ádám jövőtől korosztályt vált, az ifjúsági III-as korosztályban nehezebb dolga lesz, nagyobbakkal fog játszani.

– Tervezzük, hogy hazahozzuk, szeretnénk, ha lenne egy csapatunk, Ádám mellett ott van Urus Kristóf, reméljük, kerül még egy harmadik ember. Mindketten 2007-es születésűek, még próbálunk hozni valakit, de nehéz lesz. Idén még vár rá egy Román-kupa, illetve az egyéni országos bajnokság, ahol nemcsak egyéniben, de párosban is éremesélyes szeptemberben – összegez a szakember.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük