Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szentgyörgyre érkezik Madár

Szentgyörgyre érkezik Madár Sport

A gyergyószentmiklósi székhellyel idén év elején indult Székelyföldi Ökölvívó Akadémia újabb alegységét nyitja meg ezen a héten. Csíkszereda és Székelyudvarhely után immár Sepsiszentgyörgy ökölvívói is csatlakoznak a Magyar Ökölvívó Szövetség és az Erdei Zsolt profi világbajnok egyesülete, a Madárfészek szakmai irányítása mellett létesült akadémiai rendszerhez.

 

Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium rendezvénytermében november 17-én, pénteken 16 órától nyilvános edzés zajlik majd. Itt Erdei Zsolt és dr. Kovács László, a Magyar Ökölvívó-szövetség szakmai igazgatója vezetésével zajlik majd a munka. Amint azt Huszár Árpád, a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia vezetője elmondta, a Debreczi Zsombor által vezetett sepsiszentgyörgyiek mellett a gyergyói, csíki és udvarhelyi bokszoló tehetségek is megmutatják itt magukat. Edzőmérkőzésekre is sor kerül, az érdeklődők közelről is láthatják, miről szól ez a sportág. Szívesen látják az eseményre, sőt hívják a gyermekeket és szülőket, kisfiúkat és lányokat egyaránt, akik kipróbálnák az ökölvívást. A székelyföldi sportkedvelők számára közismert Erdei Zsolttal is találkozhatnak, akár el is beszélgethetnek vele, közös képek is készülhetnek.

Erdei Zsolt itteni látogatása ezzel nem ér véget, szombaton 11-től Gyergyószentmiklóson a Fit Point edzőközpontban kialakított bokszteremben tart nyilvános edzéts, ahová szintén szívesen látnak minden érdeklődőt. November 20-án, hétfőn pedig érkeznek a Madárfészek Akadémia versenyzői, köztük tíz felnőtt válogatott ökölvívó. Ők egy héten át vesznek részt közös edzőtáborban a székely ökölvívókkal. Az akadémia hamarosan tovább bővül, Székelyföldön kívül is. Nagyszalonta ökölvívói is csatlakoznak a közös munkához.

Szükség van a vérfrissítésre a magyar ökölvívásban – állapították meg a sportág magyarországi irányítói. Arra számítanak, hogy az akadémiai rendszer székelyföldi kiterjesztésével itt tudják megtalálni a megfelelő képességekkel, virtussal rendelkező fiatalokat, olyanokat, akik a szakmai támogatásukkal oda fejlődhetnek, hogy világversenyeken magyar színekben sikereket érhetnek el.

Elsősorban 10–14 év közötti gyermekek érdeklődését szeretnék felkelteni a sportág iránt. Ez az alapgondolat, de ennél többet nyújt az akadémiai rendszer. Ahogy Erdei Zsolt mondja: életpályát biztosítanak a fiataloknak. Magyarországon számos olyan gyerek lett sikeres, akik családi háttere, körülményei miatt nem csak a sport, hanem a társadalom számára is elvesztek volna. „Azt látom, itt, Erdélyben a gyermekeknek óriási szívük, lendületük van, él bennük a virtus, az ösztön, ami a sikerhez kell, és amit máshol egyre nehezebben lehet megtalálni” – véli Erdei.

Az akadémiához azonban nem csak gyermekek és nem csak edzői, szakmai háttér kell, hanem komoly anyagi befektetés, infrastruktúra is. Gyergyószentmiklóson hamarosan elkezdődik az akadémiai központ felépítése. Ezt elsősorban az ökölvívósport céljainak megfelelően alakítják ki, de egy több sportágat összefogó küzdősport központ lesz.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük