Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Százakat vonzott a triál

Százakat vonzott a triál Sport

Vasárnap Nagybaconnak a Hatod felé eső határában, az úgynevezett 4-es és 5-ös híd közötti domboldalon tartották a Nexxon Setétpatak Adventure 2017 elnevezésű off-road találkozó triál, vagyis ügyességi versenyét, mely legalább annyi szemlélődőt vonzott a helyszínre, mint egy igazi népünnepély.

 

Valójában az is volt, hiszen a szervezők arról is gondoskodtak, hogy a terepjárók bravúrjaira kíváncsi nézők ételből, italból ne szenvedjenek hiányt, a hangulatot – ámbár ezt eléggé felcsigázták a meredek oldalon, vagy éppen az erre a célra kiásott sáros gödörben hangos motorzúgással pörgő négy kerék-meghajtásúak – még fúvószenekar is fokozta.

A triálpálya első komoly akadálya a már említett, mintegy másfél méter mély gödör volt, alján rendesen tapasztott sárral, ahonnan a pilótáknak bizony nem volt könnyű kijutni, nemegyszer a csörlő segítségére is szükség volt. Ezután tekintélyes porfelhő kíséretében felkapaszkodtak a domboldalra, majd vissza az erdőbe, ahol újabb, talán 45 fokos szögnél is jobban megdőlő lejtők várták őket, valamint egy kiszáradt patakmeder, ahol egy ember még gyalogszerrel is bukdácsolna, nemhogy autóval.

Ám a pilóták helytálltak, biztosították mindazt, olykor nem izgalommentesen, amire a nézők vágytak: a látványosságot. Bár délutánra az eső rendesen beleszólt a rendezvénybe, ez nem zavarta a dobogós helyeken végzett, nemcsak porhoz, de vízhez, sárhoz is amúgy hozzászokott versenyzőket, hogy boldogan a magasba emeljék a teljesítményükért járó serlegeket, pezsgősüvegeket.

A 2000 köbcenti alatti standard kategóriában, az egyébként szombaton rendezett hosszú távú versenyt a Barabás Botond – Ráduly Levente páros nyerte, a 2000 köbcenti feletti terepjárók közül a Vida Sándor és Vida Nóra vezette Mitsubishi Pajero ért elsőként célba. Open (nyílt) kategóriában Bucur Rareșnek és Ganea Bogdannak sikerült a bravúr. Ugyancsak ők nyerték a triálversenyt is open kategóriában, itt a standard kategóriában Tankó Sándor és György-Szakács Zoltán, valamint ugyancsak Vida Sándor és Vida Nóra bizonyultak a legügyesebbeknek.

Bartos Attilától, a nagybaconi Off Road Klub tagjától, a hétvégi versenyek egyik szervezőjétől megtudtuk, bizony, nem egyszerű egy ilyen versenyt megszervezni és lebonyolítani, már csak az anyagiak miatt sem, épp ezért külön köszönetét fejezte ki a támogatóknak, elsősorban a Nexxon Kft.-nek, akik a díjakat is biztosították, aztán a nagybaconi polgármesteri hivatalnak, a nagybaconi közbirtokosságnak, a Para-Farm gyógyszertárnak, továbbá a Grig-, a Bibco-,az Ar-Bo-, valamint az Olyom Kft.-nek, hogy biztosították a szükségeseket a nyolcadik alkalommal megszervezett találkozóhoz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük