Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szatmáron a címért

Szatmáron a címért Sport

Ma este véget érhet a női kosárlabda Nemzeti Liga döntője, amennyiben a Sepsi–SIC esélyeshez méltón behúzza a harmadik meccset is a házigazda Szatmárnémeti VSK ellen (18.15 óra, Digi Sport).

A címvédő sepsiszentgyörgyieket csupán egy győzelem választja el attól, hogy zsinórban harmadszor magasba emeljék a bajnoki trófeát. Mint ismeretes, az egyik fél három győzelméig tartó finálé első két összecsapásán, Sepsiszentgyörgyön 30, illetve 20 pontos csapást mértek a zöld-fehérek a VSK-ra. Ilyen előzmények után, illetve tekintetbe véve, hogy a két találkozó nyolc negyedéből egyet sem nyert meg a VSK, valószínűsíthető, hogy a Mikes-csapat rövidre zárja a döntő-sorozatot, és megszerzi fennállása harmadik bajnoki címét.
A totalbaschet.ro statisztikája szerint 2009-ben volt a mostanihoz hasonló kiegyenlítetlen bajnoki döntő. Akkor a sepsiszentgyörgyiek voltak a szenvedő felek, az MCM Târgoviște mindhárom meccset fölényesen nyerte meg. A Sepsi–SIC szurkolói bizonyára emlékeznek a 2014–2015-ös drámai fináléra is, amikor 2-0-s vezetés után engedte ki kezéből a címet a szentgyörgyi alakulat, Târgoviște kiegyenlítette a párharcot, és épp a megyeszékhelyen happolta el a bajnokságot.
Bízunk abban, hogy ezúttal másképp lesz! <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük