Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sikeres az expedíció

Sikeres az expedíció Sport

Siker koronázza a Khumba Transz-Afrika Expedíciót, amelynek két tagja minden jel szerint megtalálta a búr háború egyetlen számon tartott magyar hősének, gróf Wass Albertnek szváziföldi sírját.

Miután a négytagú csapat fele hazatért, Tulit Zsombor és Szarukán László Dél-Afrika fővárosában dokumentálódott a sír holléte felől. A pretoriai magyar nagykövet találkozót hozott össze egy helyi történésszel, aki levéltárban kutatott gr. Wass Albert (az író Wass Albert nagybátyja) sírhelye után; egyeztettek a valószínűsíthető helyszínekről. Ezt követőn Tulit és Szarukán a hajdani Transzvál keleti határára utaztak, a Pretoriától 570 kilométerre található Komatiport településre.

Komatiportból indulva végigkutatták a határ mentét Lomahasha település legdélibb határáig. Két éjszakát a Dél-afrikai Köztársaság–Szváziföld–Mozambik hármas határ mentén töltöttek, majd átkeltek Mozambikba is. Autóval és gyalogosan járták be a három országba szakadt Lomahashát, helyieknél érdeklődtek, a beszélgetéseket, a lehetséges helyszíneket fotóval, videóval dokumentálták, végül ideiglenes kis kereszttel megjelölték azt a helyet, ahol a megkérdezettek egybehangzó emlékezése szerint a „fehér sírhant” volt.

Az Afrikát északról dél irányban átszelő expedíciónak a Carola Egyesület megbízásából kapott feladata ezennel teljesítettnek tekinthető.

A KHUMBA Transz-Afrika 2018 támogatói: Carola Egyesület, Nexxon, Bertis, Depo, Trisport, Garmin, Autototal, Boemurban, Szélvédő Klinika, Tuning Serv, Pista Bá, InterCars,Teamobil, T3 Kiadó, Ervin Impex, Adonis, Instal All, Deante, Demeter Lkl, Contexp, No Limit, Bon Proiect, Wood Management, Lőrincz András II, Q-Service.

Partnerek: Prevent Mozgásközpont, Háromszéki Közösségi Alapítvány, Székely Nemzeti Tanács, AlterNet.

Kiemelt médiapartnerek: Háromszék, Székely Hírmondó, Sepsi rádió, Weradio, Erdely.ma, sepsiszentgyorgy.info. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük